Minden gendertörekvés ellenére mégiscsak vágyakozunk női és férfi példaképek után.

Egy változásra buzdító jelmondat így hangzik: „Édesapák (és édesanyák), legyetek tudatában értelmes és természetes szülői szerepeteknek!” Mi van mindazokkal, akiknek apa nélkül kell felnőniük? Vajon az életük kezdettől fogva kudarcra van ítélve? Kétségtelenül nehéz az útjuk. Mégis van remény és biztos támasz!

Júlia tanácstalanul tekint rám. A nyolcéves kislány ott ül velem szemben az osztályteremben. A következő dolgozat témája: „Írd le az apukádat”

– Egyszerűen nem tudom, hogy a Tamást írjam-e le. Ő az anyu barátja, és velünk él. Vagy a Márkot vagy a Janit.

– Közülük ki az apukád? – kérdem csodálkozva.

Júlia töpreng, majd megszólal:

– Nem igazán tudom. Vagyis hogy a Jani az igazi apukám, de őt nem ismerem olyan jól, mert egészen máshol lakik. A Tamás ugyan velünk él, de korábban a Márk volt anyu barátja, és ő még gyakran jön hozzánk látogatóba, olyankor pedig mindig felolvas nekem valamit, vagy klassz játékokat hoz magával. Róla fogok írni. Azt hiszem, a Márk a szívem szerinti apukám!

Manapság sok gyermek ugyanígy van ezzel, mint Júlia. Nem tudják, hová tartoznak, legalábbis ami az édesapjukat illeti. Pedig a Júliáknak másokkal összehasonlítva még jó dolguk van, amennyiben van egy szerető édesanyjuk, a közvetlen környezetükben pedig ráadásul egy olyan férfi referenciaszemély is, aki törődik velük. Egyre több gyermek van, akik nincsenek ugyanilyen élethelyzetben. Svájcban és Ausztriában immáron minden hetedik gyermek nő fel apa nélkül, Németországban minden ötödik él csonka családban, többnyire az édesanyával. Az apa hiánya tudományos felismerések szerint elsősorban a fiúk esetében jelent komoly gondot. Még évtizedekkel később is jóval magasabb náluk a depresszió kockázata, inkább hajlanak az agresszióra, és kisebb a frusztrációs tűrőképességük.

Apátlan társadalom

Az emberiség történelme során újra meg újra voltak olyan időszakok vagy bizonyos területek, ahol különösen sok gyermeknek kellett apa, ill. apai referenciaszemély nélkül felnőnie. Ez az egyetlen érintett számára sem kielégítő helyzet többnyire háborúk vagy más szenvedéssel teli időszakok nyomán lépett fel, amikor férfiaknak a hazájukon kívül kellett eleget tenniük kötelezettségeiknek – akár katonaként, akár megélhetési okokból.

Még soha nem beszéltek és írtak annyit a társadalmunkban meglévő apátlanságról, mint ma. Természetesen minden gyermeknek van biológiai apja, de még ha egy háztartásban is él fiaival és lányaival, ebből még messze nem következik, hogy pénzkeresőként betöltött szerepén túl valóban a családja rendelkezésére is áll.

Azt, hogy milyen pszichoszociális sérüléseket szenved el egy apa vagy anya nélkül felnövő gyermek, a szakemberek különbözőképpen ítélik meg, és alapvetően függ további tényezőktől is. Az apátlanság vagy anyátlanság konkrét kihatásai függnek a gyermek általános lelki stabilitásától és attól, a tágabb környezetében milyen további biztos referenciaszemélyek veszik őt körül. Az őt nevelő szülőfél – az esetek többségében az édesanya – személyisége ugyancsak központi szerepet játszik.

Érdekes, hogy az apa, tehát a férfi identifikációs minta fontosságát a gyermek számára éppen manapság hangoztatják egyre inkább. Hisz úgy tűnik, a férfi és a női mivolt egyre inkább egymásba olvad. A sem nem egyértelműen nő, sem nem egyértelműen férfi mesterkélt figurákat a tolerancia és boldogság mintaképeként bálványozzák.

Mégis úgy tűnik, hogy a két különböző nem létének nem csupán értelme, de a legtöbbek fejében még jogosultsága is van. Az emberek minden gendertörekvés ellenére mégiscsak vágyakoznak női és férfi példaképek után.

Sürgősen szükség van „pótapákra”

Tény, hogy sok gyermeknek apa nélkül kell felnőnie. Ebből a szükséghelyzetből fakadóan több helyütt már léteznek olyan szolgáltatások, amelyek keretében „pótapákat”, azaz olyan férfiakat lehet órabérért kikölcsönözni, akik referenciaszemélyként szolgálhatnak. Ezek egyike a harmincas évei derekán járó Norbert, aki egyfajta férfi bébiszitterként dolgozik. Mindenkori védencével jellegzetes férfi tevékenységeket folytat: biciklizni megy velük, fociznak, másznak, íjaznak, olykor pedig fagyiznak, vagy elmennek egy moziba. De a házi feladatoknál is segít, különösen a természettudományi tárgyakban.

Norbert tinédzserként szeretett volna óvópedagógus lenni, de a környezetében mindenki lebeszélte erről a „férfiatlan” foglalkozásról. Így először finommechanikai műszerésznek tanult, de sosem hagyta nyugodni a vágy, hogy valamilyen gyermekekkel kapcsolatos munkát végezhessen. Ő maga is apa nélkül fel, és mindig is áhítozott egy férfi referenciaszemély után. Ezért a húszas évei közepén szögre akasztotta foglalkozását, és még egyszer az iskolapadba ült. Végzett óvópedagógusként délelőtt részmunkaidőben egy óvodában dolgozik, délutánonként pedig „pótapaként” ajánlja fel magát. Így a nyolcéves Timót számára is.

Timót édesanyja különél az édesapjától, aki egy 300 kilométernyire lévő városban lakik, és csak havonta egy alkalommal látogatja meg a fiát. Timótot mindenütt nők veszik körül: az óvodában óvónője volt, a napköziben nevelőnők foglalkoznak vele, és az alsó tagozaton is tanítónénije van. Timót édesanyja felismerte a gondot. A fiának ugyan mindene megvolt, de hiányzott a férfi referenciaszemély, akivel olykor kitombolhatja magát, mint „férfi a férfival” beszélgethet, vagy időnként összeméretheti vele az erejét. Egész egyszerűen egy a környezetében lévő férfi, aki megmutatja neki, miként gondolkodik, cselekszik és érez egy férfi.

Anya mint apapótlék?

Ha válás, különélés vagy szakmai távollét miatt az apák (netán kényszerűségből) feladják annak a felelősségnek egy részét, hogy férfi referenciaszemélyként támogassák, fejlesszék, tanítsák és mindenekelőtt szeressék a gyermekeiket, akkor az édesanyák nemegyszer kétségbeesett kísérletet tesznek ennek a hiánynak a kipótlására. Ez azonban minden nő számára lehetetlen vállalkozásnak bizonyul. A helyzet, hogy egyszerre akarnak édesapák és édesanyák lenni, túl sokat követel a gyermekeiket egyedül nevelő anyáktól. Egyikük találóan jegyezte meg egyszer: „Közel voltam a teljes kiégéshez, mert azt hittem, hogy a fiaim számára helyettesítenem kell az apát, míg rá nem jöttem, hogy erre nem is vagyok képes!”

Távollévő apa

Az ún. válási árvák azonban csak az apátlan gyermekek egy részét alkotják. Mai korunk nehézségét azok az apák jelentik, akik egy háztartásban élnek ugyan a gyermekeikkel, de valójában nincsenek jelen.

A szakmai kihívások gyakran olyan nagyok, a globalizáció eredményeként pedig olyan messzire hatóak, hogy az apák sokszor a világ csaknem minden pontján megfordulnak, csak éppen a csemetéik mellől hiányoznak.

Nem mindig múlik ez rajtuk, hanem inkább az édesanyákon, akik az apákat szűkre szabott idejük miatt szinte nem is engedik „közel férkőzni” a gyerekeikhez. Különösen a hivatásos édesanyák, akik örvendetes módon odahaza, a gyerekeik mellett találtak rá küldetésükre, látják sokszor úgy, hogy a csemeték tekintetében teljes mértékben ők illetékesek, és csak akkor kezdenek panaszkodni, amikor végképp elegük lesz mindenből. Addig azonban ápolják a gyerkőcöket, főznek rájuk, játszanak és tanulnak velük, mindenhová elkísérik őket, és figyelemmel kísérik egész napjukat. Eközben az apák gyakran kirekesztve érzik magukat, és apránként mindenestül a feleségükre hagyják valamennyi a gyerekekkel kapcsolatos dolgot. Többnyire egyik fél sem akarta így, idővel mégis berögzült.

A hívő családokra is érvényes ez. A gyülekezet, a munka és más házon kívüli kötelezettségek annyira lefoglalják a családapák napjait, hogy alig töltenek el személyes időt a csemetéikkel. Nemritkán ilyen mondatok hangzanak aztán el: „Apunak minden másra van ideje, csak rám nincs!” Bármennyire fontos is az Isten országáért végzett szolgálat, és akármennyire is nem árt a gyerekeknek, ha osztozniuk kell másokkal a szüleiken, azért az apaság (és természetesen az anyaság is) egészen különleges feladat, amelynek kizárólag csak ez az egy személy tehet eleget.

A neveléshez szükség van apákra…

…így hangzik egy Josef Aigner terapeutával és pedagógussal készült interjú címe a Neue am Sonntag c. osztrák napilap 2014. június 8-i számában. Az interjúalany az Innsbrucki Egyetem oktatója, fő kutatási területe pedig: a férfiak jelentősége a családban és a közéletben. Aigner óv a férfiak nélküli nevelés következményeitől:

• a kisgyermekkel való korai meghitt kapcsolat hosszútávon egészen a kamaszkorig kihat a jobb apa-gyermek viszonyra.
• A szülőknek meg kell teremteniük a nemzedéki és nembeli különbségeket.
• 1970-ben az általános iskolákban a tanárok 46%-a még férfi volt, ma ez az arány kevesebb mint 10%. Az egyik legnagyobb társadalmi gondot abban látja a kutató, hogy a gyerekekben az a benyomás alakul ki, mintha a férfiak és az apák nem lennének értük felelősek. Így aztán a férfiakban futball- vagy képregényhőst látnak, mivel nincsenek jelen férfi referenciaszemélyek. „A lányoknak szinte mindig rendelkezésükre áll egy azonosulási minta, a fiúknak nem.”
• Terapeutaként Aigner óriási mértékű vágyat észlel az apák után, mégpedig nem csupán a férfiaknál, de a nőknél is. Ez a vágyakozás szerinte veszélyeket rejt. „Kutatásokat végeztem a szélsőjobboldaliakkal kapcsolatban. Bizonyos értelemben mindannyiuknak olyan apja volt, aki csődöt mondott. Aztán felbukkan valaki, aki alapít egy radikális csoportot, ők pedig birka módjára alávetik magukat. Rocker típusú emberek ők, akik aztán hirtelen kiskölyökként loholnak egy vezéregyéniség után. Látható itt a hiteles tekintélyek hiánya, mint amilyenek az apák lehetnének.”
• Nem szükségszerű az összefüggés a távollévő apa és a nehézségek között, de a nemzetközi tanulmányok mégiscsak világos képet mutatnak: a csellengők 90%-ban apátlanok, a fiatalkorú elítéltek 85%-a apátlan vagy nehéz apa-fiú viszonyban él, az elvonón lévő kábítószeresek 75%-ának nincs apja. Ez egyértelművé teszi, hogy valami hiányzik.”

Aigner mindezzel nem a gyermekeiket egyedül nevelő édesanyákat kívánja hátrányosan megkülönböztetni, de az ő dolguk nagyon nehéz. Az apa hiányát nem kellene dramatizálni, de nem is szabad lekicsinyelni. „A gyerekeknek apára van szükségük” – így a pedagógus.

Szótlan apák

Az ismeretségi körünkben két tizenéves lány röviddel ezelőtt váratlanul és hirtelen elveszítette az édesapját. Egyikük nemrég ezt mondta barátnőinek, akik szeretetteljesen törődnek vele: „Mindnyájatokat szeretlek, de őszintén szólva mindezt elcserélném azért, hogy egyszer együtt lehessek az apukámmal. Szeretnék még feltenni neki néhány kérdést, és ezekre most már sosem fogok feleletet kapni.”

Mi a helyzet azzal a sok kimondatlan kérdéssel, amely napjaink apátlan gyermekeibe szorul? Még ha az apuka nem is halt meg, mint a két lány esetében, sokszor mégis nagy-nagy szótlanság uralkodik a családjainkban. Fizikailag jelen lévő apák dacára apátlan gyerekek – ez korunk egyik legfőbb baja. Egy változásra buzdító jelmondat így hangzik: „Édesapák (és édesanyák), legyetek tudatában értelmes és természetes szülői szerepeteknek!”

A gyerekeknek nincs szükségük olyan sok anyagi természetű dologra, mint amivel a reklámok vagy a környezetünk ámít minket, még nagyobb munkahelyi teljesítményre sarkallva ezzel az apukákat és az anyukákat. A gyerekek olyan szülőket kívánnak maguknak, akiknek idejük van rájuk, és akik ezt közvetítik feléjük: úgy szeretünk, ahogy vagy! Ezt a mondatot pedig különösen az édesapjuktól szeretnék hallani, az édesanyák ugyanis természetes szerepüknél fogva inkább készek egyszerűen a karjukba zárni, megvigasztalni, meghallgatni és szeretni csemetéiket. Ezért a feleségek buzdíthatják a férjüket arra, hogy fogadják el olyannak gyermekeiket, amilyenek, és ezt juttassák is feléjük kifejezésre!

Isten Igéje megmondja nekünk, mit jelent szeretni: „A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem múlik” (1Korinthus 13).

Azok az apák, akik Isten segítségével és kegyelméből azon igyekeznek, hogy a gyermekeiket így szeressék és fogadják el, helyesen alapozzák meg azok lelki és szellemi fejlődését. Boldog, akinek ilyen édesapja van! Egy igazi szív szerinti apuka, ahogy kis tanítványom, Júlia oly találóan fogalmazta meg.

Mennyei szív szerinti Atyánk

Mi a helyzet mindazokkal, akiknek apa nélkül kell felnőniük? Az ő életük kezdettől fogva kudarcra lenne ítélve? Kétségtelenül nehéz az út. Ennek ellenére éppen nekünk hívő keresztényeknek van reménységünk és biztos támaszunk!

„Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy” – így kezdődik az ima, amelyre Jézus a tanítványait megtanította. Különleges üzenet rejlik benne: Jézus örök időktől fogva szoros kapcsolatban áll az Atyjával. Kereszthalála és feltámadása által pedig minden embert megajándékozott azzal a lehetőséggel, hogy személyes kapcsolatra lépjen mennyei Atyjával.

Apátlan árván? Ez sokaknál érvényes lehet a földi apjukra nézve, aki után érthető módon minden ember szíve mélyéről vágyakozik. De senkinek sem kell engednie, hogy ez a hiány tönkretegye az életét: a mennyei Atyát, aki mindenkit olyan örömteli fogadtatásban részesít, mint az elveszett fiút (Lukács 15), bárki behívhatja az életébe. A szív szerinti Atyát, akinek tulajdonságaival egyetlen földi apa sem rendelkezhet: Ő örökre hű, igazságos, és mérhetetlen szeretettel szeret minket.

Annak tudata, hogy létezik ez a mennyei Atya, felszabadító érzés minden földi apa számára: Nem egyedül felelősek gyermekeik jólétéért, hanem van Valaki, aki egész életükön át elkíséri őket, és örökkévaló Atyjuk. A világ egyetlen apukája sem ígérhet ilyet. Isten a szív szerinti Atya, aki sosem vall kudarcot, kegyelmes és jó, aki a földi apáknak meg akarja bocsátani mulasztásaikat, és segít nekik megújulniuk, hogy a saját fiuk vagy lányuk számára szív szerinti édesapákká váljanak. Lehet-e ennél szebb cím, amit az ember a gyermekétől kaphat!?

Mit jelent a gyakorlatban, hogy valaki „szív szerinti édesapa”?

• A szerinti édesapa jelen van.
• Kimutatja és meg is mondja a gyermekének, hogy szereti őt.
• Tudatában van gyermeke iránti felelősségének, és eszerint is cselekszik.
• Pénzügyi és anyagi vonatkozásban gondoskodik a gyermekéről, és ellátja őt.
• Tevékenyen segíti feleségét a gyermeknevelésben és minden olyan döntésnél is, amit a gyermekre nézve meg kell hozni.
• Azt közvetíti a családja felé, hogy nem terhes koloncot jelentenek számára, hanem fontosak az életében, és szívesen van velük együtt.
• A szív szerinti apuka szóval és tettel szereti feleségét, és így a gyermekeit biztonságot nyújtó meghitt otthonnal ajándékozza meg egy bizonytalan világban.

(forrás: ethos, 2015/1.)

 

Létrehozva 2015. február 27.