Hiába, rövid az emlékezet. Nem szeretnék már az elején a múltba révedni, de nagyon előttem van a kép, amikor 2004 december első napjaiban egy televíziós vitában Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként a mellette álló két határon túli magyar, az erdélyi Tőkés László és a vajdasági Ágoston András érvelése, kérelme, már-már esdeklése ellenére is kitartott a határon túli magyarok állampolgárságát célzó népszavazáson a „külföldiek”, amúgy tudatukban, nyelvűkben és kultúrájukban is magyarok állampolgárságának megadása elleni retorikájában.

El is bukott az a népszavazás. Nem, nem a múltat akarom felidézni, csak láttatni, hogy a hatalmi helyzetből való politizálás egészen másként néz ki, mint mikor az ember bármifajta felelősség nélkül beszél dolgokról. Hogy hirtelen humánus lett a nagy „kirekesztő”, legyen az ő dolga. Akinek egykor nagy anyagi terhet jelentett országa számára a virtuális bevándorló, egyszerre felfedezi az emberség lényegét, a befogadás gyönyörét a több tízezer ittlévővel szemben.

Hogy rosszabb lenne a politikai segítőkészség, mint a civil, kétlem. Ezt fájlalja Gyurcsány Ferenc, hogy politikai aktivistáikat nem fogadják maguk közé a civilek. Pedig érdemes lenne elgondolkozni annak okán. Merthogy vannak, akik nem felejtenek. És keserves, hogy egy párt színeiben, talán a 2004-es népszavazáshoz semmiképpen viszonyulni nem tudó segítő szándékú emberek nem tudnak jót tenni. Nem a civilek az okai, hanem az az örökség, amely mögé ők is felsorakoztak. Az atyák ették meg az egrest, s a fiak foga vásik bele. Régi igazság. Sőt, bibliai. Az igazán bölcseket igazolja az idő. A döntéseket sosem a pillanat sikere vagy kudarca minősíti, hanem azoknak következményei. Lehet, hogy eltűnnek arcok a döntések mögül, csak az örökség marad, ami keserves és nyomasztó.

Nem az előítélet, hanem a tapasztalat hagy mély nyomot a gondolkozásban.

Újítják az udvart, s a templom környékét. A nyár minden napja, szinte kivétel nélkül az otthonlétre korlátozódott. Két napja mégis úgy hozta az élet, hogy egy bő félnapos kirándulásra ragadtattuk magunkat. Kértem az emberséget sokféleképpen megmutató munkásokat, hogy amikor mennek el, csukjanak. Egyébként jönnénk estefelé. Biztonságért megkértem egy presbitert bizalmasan, a munkavégzés után járná körül az udvart.

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2015. július 23.