Üzenet az imacsoportnak, 1986

“Ha rám hagyatkoztok, észre sem fogjátok venni az átmenetet ebből az életből a másikba. Kezdjetek el úgy élni már itt a földön, mintha a Mennyben lennétek.”

Sohasem felejtem el azt a napot, amikor egyszer véletlenül összefutottam Vickával Bijakoviciban, és tudattam vele, hogy a kaliforniai Denis Nolan apja, Marc nemrég meghalt, és imáit kérik érte. Legnagyobb meglepetésemre Vicka nem mondott semmi olyat, amit ilyenkor szokás, és úgy tűnt, egyáltalán nem érez szomorúságot. Ehelyett arca örömtelien felragyogott, és mintha valami nagyszerű hírt hallana, felkiáltott:

-Szent halál, szent halál!

Lelkesedése olyan nagy volt, hogy szóhoz se jutottam. Ekkor megértettem, hogy Isten azért engedte meg egyszerre látnom Denis gyászát és Vicka örömét, hogy tanítson nekem valamit, mégpedig nem is akármit.

Vicka folytatta:

-Ha Isten jön értünk, a halál hatalmas öröm! Isten olyan jó! És micsoda boldogságot jelent neki, ha gyakorolhatja végtelen irgalmát – hacsak nem állunk ellen neki, ő ugyanis nem kényszerít senkit. Isten annyira, de annyira jóságos! Ha az emberek ezt tudnák, nem kapaszkodnának ilyen mértékben a földi dolgokba! Hogyan is ragaszkodhatnak ennyire a földiekhez, amikor azok máról holnapra elmúlnak?

-Te könnyen beszélsz, Vicka! – jegyeztem meg – Te láttad, mi van a fátyol túloldalán!

-Így van! Azért mondok ilyeneket, mert láttam a Mennyországot, és szívből kívánnám mindenkinek, hogy láthassa! Szeretném elmondani az egész világnak, mennyire jó az Isten, és hogy nem kéne félnünk Tőle! Nem kéne félnünk a haláltól sem! Ha minden nap, amikor felkelsz, elhatározod, hogy Istent fogod követni, az életed gyönyörű lesz. Minden nap növekedni fogsz a lelkiekben, és örökké boldog leszel! Örökké! Tessék, ennyire egyszerű az egész!

Még aznap este elmeséltem Denisnek a Vickával való találkozásomat. A következő választ kaptam e-mail címben:

„Nekem is megadatott, hogy megtapasztaljam Isten irgalmasságát. Ő valóban ott volt, és szeretettel ajándékozta meg apámat. Azelőtt ő is az a fajta katolikus volt, amilyenből annyit látunk manapság. Hitte, hogy Isten létezik, de sohasem gyakorolta a vallást. Ha a kezébe adtál volna egy rózsafüzért, ima helyett a levegőben pörgette volna, mint a helikopter propellerét. Persze jó ember volt, de nagyon messze volt az életszentségtől! De amikor Máriát hívta, Isten irgalma beborította. Igen, Isten tényleg a mi oldalunkon áll! Igaz az, amit Vicka mond: nem szabad félnünk Istentől!”

A Szűzanya egyik számomra legelképesztőbb medjugorjei üzenete Vicka sógorának, Nedjónak halálakor érkezett: „Drága gyermekeim, szeretteitek halálát éppen ugyanolyan örömmel kellene megünnepelnetek, mint egy gyermek születését.”

Minden azon múlik, hogy felismerjük-e az eljövendő élet nagyságát és szépségét, vagy nem is foglalkozunk vele…

(forrás: A rejtőzködő Medjugorjei Gyermek c. könyv, Emmánuel Maillard nővértől, p. 205)

Létrehozva 2013. október 1.