Kérj tanácsot!
Sorozatunkban  Lee  Strobel,  itthon is népszerű keresztény szerző etikai döntések során alkalmazandó szabályát, az angol kifejezések (Purpose, Principles, Popularity, People’s Advice,  Prayer) után „5P”-neknevezett elvet bontjuk ki részletesen. A magyar elnevezések kezdőbetűi alapján szabályunkat nevezhetjük „CENTI” elvnek(cél, elvek, népszerűség, tanácskérés, ima).

Az  előző  hét  központi  üzenete  az  volt,  hogy  a  keresztény  embernek  etikai  döntések  meghozatalakor készen kell állnia a népszerű válasz elutasítására is; tehát a sokaság véleménye nem lehet mérvadó. Ezen a héten  mintha  pont  az  ellenkező  üzenetet kapnánk: ne döntsünk egyedül! Isten ajánl tanácsadókat, akiknek meglátásait, bölcsességét igenis figyelembe kell vennünk! Az ellentmondás csak látszólagos. Jézus tanít arról, hogy keskeny úton kell járjunk, ami ebben az esetben is igaz. A túl sok tanácsadó (a tömeg) és tanácskérés nélküli végletek közt kell megtaláljuk az Istennek tetsző, az Őt dicsőítő megoldást.

Miért  kell  tanácsot  kérni?  Azért,  mert  az  Istentől  származó  tanács  olyan  döntéshez  vezet,  mely  Őt dicsőíti.  Ézsaiás  könyvének  legelején  így  jelenti  ki  magát  Isten:  „Megint  olyan  bírákat  adok,  mint  régen,  és olyan tanácsadókat, mint kezdetben. Akkor majd így neveznek: Igaz város, hűséges város!” (1:26). A tanács kérése tehát kötelességünk.

A  tanácskérés  három  gyakorlati  előnyt szinte azonnal láthatjuk. (1) Először is, amikor tanácsot kérünk, már  maga  az  etikai  probléma  megfogalmazása,  a  szituáció  elfogulatlan  leírása  is  segíti  saját  gondolataink összefoglalását, a fontos és a lényegtelen dolgok szétválasztását. (2) A jó tanácsadó az Istennek tetsző döntés meghozatalához új szempontokat adhat, melyekre mi magunk nem gondoltunk. (3) A jó tanácsadó új, általunk nem ismert információ forrása is lehet, melyek figyelmen kívül hagyása rossz döntéshez vezetne. (Vigyázat! A jó tanácsadó soha nem pletykál!)  
Kitől  kell  tanácsot  kérni?  Ez  egy  nagyon  fontos  kérdés,  mert  a  rossz  tanács  életveszélyes  lehet. „Csalárdság van a rosszat koholók szívében, de akik békés tanácsot adnak, azokéban öröm” (Példabeszédek könyve  12,20).  (1)  Mindenekfelett  kérjünk  tanácsot  magától  az  élő  Istentől.  Két  csodás  forrása  van  ennek, Isten írott kijelentése magáról, azaz a Biblia, illetve a vele való beszélgetés lehetősége, az ima (erről bővebben a következő részben szólunk). Etikai döntésünk előtt – ha van rá mód – olvassuk nyitott szívvel a Szentírást!  (2) Kérjünk tanácsot az Istent ismerő és imádó emberektől, a hívőktől. Keressük saját életünkben az olyanokat, mint amilyen Pál apostol volt a korinthusiaknak: „…tanácsot adok úgy, mint aki az Úr irgalma folytán hitelt érdemel”  (Korinthusibeliekhez  írt  első  levél  7:25).  Különösen  nagy  kincs  és  fontos  tanácsadó  lehet  a  hívő házastárs  vagy  családtag.  (3)  Merjünk  tanácsot  kérni  olyan  nem  hívőktől  is,  akik  már  bizonyították  erkölcsi szilárdságukat!  Ők  talán  nem  tudják,  de  ez  az  erkölcsi  szilárdság  is  Istentől  van,  mivel  minden  emberben maradt  valami  az  Ő  dicsőségéből  még  a  bűnbeesés  után  is.  Fájó  leírnom,  de  tapasztalatom  alapján  a  nem keresztények  sokszor  cselekednek  vagy  döntenek  erkölcsösebben,  mint  mi,  keresztények.  Ne  féljünk megkérdezni az ilyen embereket, hiszen végső soron minden jó tanács forrása az Úr: „Enyém a tanács és a jutalom, én vagyok az értelem, enyém a hatalom” (Példabeszédek könyve 8:15).
Mit kell elkerülnünk? A tanácskérés során két dolgot mindenképp el kell kerülnünk. (1) Soha ne kérjünk tanácsot  önigazolásból,  csak  azzal  a  szándékkal,  hogy  saját  magunk  már  kialakított  véleményét megerősíttessük.  Ez  a  hazugságnak  egy  csúnya  és  alattomos  formája.  (2)  Ne kérjünk tanácsot  elfogult vagy komolyan  érintett  emberektől.  Mindig  vizsgáljuk  meg,  a  tanácsadónak  lehet-e  saját  érdeke.  Természetesen mindenkit meghallgathatunk, de az ilyen véleményeket nem tekinthetjük tanácsnak. A tanácskérés parancsa által Isten ezt üzeni: „Nem maradok el tőled, nem hagylak el” (Józsué könyve 1:5). Még a legnehezebb erkölcsi helyzetekben sem!

Létrehozva 2013. szeptember 26.