Improvizáló pápának nevezték, a meglepetések pápájának, de a legnagyobb meglepetés, hogy Ferenc folyamatosan meghiúsítja azt a kísérletet, hogy valahová is besorolják őt. Pápaságának kezdetétől rengeteg kommentátor kísérelte meg, elmagyarázni, mit várjunk tőle, de hiába. A Ferencről megjelent számos tévedés között, öt rendszeresen visszatér.

1. “Ferenc Benedek ellentéte” 

Néhányan azt gondolják, mivel Ferenc Latin Amerikából, az emeritus Pápa Benedek pedig Németországból való, s mert Ferenc természete szerint extravertált, Benedek pedig inkább befelé forduló, hogy ezek a stílus különbségek egész gondolkodásmódjukra jellemzőek.   Aki így vélekedik, az nem hiszem, hogy elég figyelmes. (Hasonló tévedés történt, amikor a mosolygó XXIII. János pápa követte a zárkózottabb és uralkodóbb kinézetű XII. Piuszt.) Ferenc első szavaival a világ felé, március 15-én imát kért elődje számára, majd hamarosan felhívta telefonon. Csak tíz napra rá utazott Castel Gondolfo-ba, hogy hivatalosan és nagyon kedvesen köszöntse Benedeket, majd mikor Benedek visszatért Vatikánvárosba, hasonló módon nyilvánosan átölelte. Nem olyan régen mondta Ferenc az egyik volt tanítványának, hogy milyen kiváló gondolkodónak tartja Benedeket, és mennyire támaszkodik a tanácsaira: „ostobaság lenne figyelmen kívül hagyni Benedek tanácsait”.  

Ha bármi csekély kétely is maradt volna, azzal kapcsolatban, hogy Ferenc teljesen támogatja Benedeket, azt is eloszlatja a Lumen Fidei enciklika. Ezt a rendkívüli tanító dokumentumot Benedek kezdte el pápasága vége felé, bár nem fejezte be. Ferenc könnyedén félre tehette volna, és megírhatta volna saját pápai üzenetét. Ő azonban úgy döntött, hogy befejezi a tervezett művet, és mint saját székfoglaló enciklikáját teszi közzé, teljesen elfogadva Benedek vázlatát. Ezzel Ferenc magáénak vállalta a Lumen Fidei meglátásait a hit és az értelem kapcsolatáról, az igazság fontosságáról, és a hermeneutika folytonosságáról, melyek Benedek pápaságának fő témái voltak. Ferenc ezzel erőteljesebben kiemelte Benedek fontosságát, mint ahogyan azt Benedek csodálói remélhették volna.

2. “Ferenc nem harcol a kultúra területén”

Az első tévedésből fakad a második, mégpedig, hogy az elég sarkosan fogalmazó Benedekkel szemben azt állították, hogy Ferenc sokkal lágyabban nyúl a kérdésekhez. Kerüli a konfrontációt, az erőteljes kijelentéseket, nem akar kulturális háborút, bár az égető szociális problémákkal szemben világosan állást foglal. Allesandro Speciale keresztény riporter a közelmúltban írta, hogy Ferenc nem szándékozik kulturális háborút kezdeni az abortusz, az azonos neműek házassága kérdéseiben, mint ahogyan elődje tette. Sandro Magister  pedig azt írja: „Nem lehet véletlen, hogy pápaságának első 120 napja alatt még egyetlen szót sem szólt az abortuszról, az eutanáziáról és az azonos neműek házasságáról.”

Nehéz elképzelni ennél félrevezetőbb állításokat. Ráadásul Ferenc, mint Buenos Aires érseke már kifejezett védelmezője volt a meg nem született életnek és a hagyományos házasságnak. Mióta pápa, Ferenc egy hajszálnyit sem engedett a keresztény erkölcsi igazságból, pápaságának második hetében már kifejezetten megígéri, hogy folytatja Benedek küzdelmét a relativizmus diktatúrája ellen. ”Májusban Ferenc pápa nem csak hirdette tízezreknek az emberi élet védelmének fontosságát annak fogantatásától kezdve, hanem személyesen is csatlakozott Rómában az „Élet menetéhez”. A közelmúltban küldött sajátos pro-life üzenetet Írországba, amikor a törvényhozás az abortusz legalizációjáról döntött, felszólítva az országot, hogy “védelmezzék a legkiszolgáltatottabb és leginkább sebezhető életet, a betegek, öregek és a magzatok életét”. Ferenc mindenki számára programnak hirdette meg: “Óvd az életet, segítsd, viselj rá gondot a fogantatástól a végsőkig.” Nem elég világos ez?  

Miután Franciaország törvényesítette az azonos neműek házasságát az Egyház erőteljes tiltakozása ellenére, az új pápa szemrehányást tett a törvényhozóknak, hogy a pillanatnyi divatot követik a törvényhozásban. A Lumen Fidei enciklikában pedig azt írja: “A legelső alkalom, ahol a hit megvilágítja az ember városát, a család. Elsősorban és kizárólagosan egy férfi és egy nő tartós egységén alapul a házasság. Nem is véletlen, hogy az Advocate  azonnal panaszkodott: “Ferenc pápa éppen úgy elítéli az azonos neműek közötti házasságot, mint Benedek”.

3. “Ferenc, a szociális igazságosság pápája”

Sokan mondják, hogy Ferenc a szociális igazságosság pápája, azaz mindenek előtt a szegényekre van gondja, s ennek megoldása lesz pápasága fókuszpontja. Ez a kijelentés részben igaz, részben hiányos. Természetes, hogy Ferenc elődeihez hasonlóan felvállalja a szegények gondját, ezt példázza első Lampedusa-i látogatása, ahol a menekültekhez szólt. Ferencnek a szegények nem kizárólagos gondja, mert tudja, amit Boldog II. János Pál tanított: a szociális igazságosságról illúzió beszélni, ha az élethez való alapvető jogot nem védjük. Azt is tudja, amit Benedek tanított, hogy az Egyháznak a gazdasági életre vonatkozó tanítása szükségszerűen összefüggésben áll a családról, az emberi szexualitásról szóló tanítással, tehát a Humanae Vitae-t ugyanolyan erővel képviselni kell.  

Sőt, még fontosabb, hogy a pápa azt vallja, hogy a személyes megtérésnek meg kell előznie a szociális elkötelezettséget, és így elveti a szekuláris haladást, mely elszakítja a spiritualitástól a szociális igazságosságot. Ferenc tanítása a szív megváltoztatására hív, a lelkiismeret megvizsgálására, mert ez a szociális reform kulcsa. Ferenc nem annyira a „szociális igazságosság pápája”, sokkal inkább a világ lelki vezetője, aki emlékezteti az embereket, hogy saját lelkünk megváltoztatása nélkül,  alázat, áldozathozatal, lelki fegyelmezettég nélkül, pusztán kormányzati eszközökkel nem lehet valódi szociális igazságosságot elérni.  

4. “Ferenc szeretőbb lesz az Egyháztól eltávolódók iránt”

Amint megválasztották Ferenc pápát, egyházi „disszidensek” kezdték két elődjével szembeállítva magasztalni őt, mintegy azt sulykolva, hogy végre majd ő végrehajtja a II. Vatikáni Zsinat ígéreteit. Azonban Ferenc pápa a II. Vatikáni Zsinatot nem a „disszidensek kartájának” tekinti, mint ahogyan Boldog II. János Pál pápa vagy Benedek pápa sem. Hozzájuk hasonlóan Ferenc is erősen hangsúlyozza, hogy Jézus ismerete feltételezi az Egyházzal és a Tanítóhivatallal való teljes egységet. Nem lehet senki úgy hithű katolikus, hogy függetlenül, sajátos szabadsággal választott spiritualitást gyakorol. Ennek következménye, hogy Ferenc pápa első tevékenysége Péter székéből az volt, hogy megerősítette Benedek kritikáját az egyházi disszidensek, így az USA Szerzetesnői Elöljárói Konferenciájának engedetlenségével kapcsolatban. A Lumen Fidei-ben Ferenc kifejti az ortodoxia jelentését – ez nem azt jelenti, hogy a katolikus tanításból kiválogatja valaki a számára tetszetőset, hanem azt, hogy teljesen elfogadja:

“Mivel egy a hit, ezért a hitet a maga tisztaságában és integritásában kell megvallani. Éppen mert a hittételek egymással összefüggnek, az egyik tagadása, még ha az önmagában nem is tűnik a fontosak közül valónak, az egész torzításához vezet. A történelem során hol ezt, hol azt a hitigazságot volt könnyebb vagy nehezebb elfogadni, ezért igen fontos éberen őrizni a hit letéteményt a maga egészében. ”

5. “Ferenc szereti a világot”

Ez a legnagyobb félremagyarázás. Azt sugallja, hogy Ferenc könnyedséggel bánik a világgal, melyből hiányzik az a félelem a modernségtől, ami más vallási vezetőket jellemez. De ez nem azért van, mintha Ferenc ‘per se’ (önnön magában) szeretné a világot. Ferenc az embereket szereti, s szeretné őket Krisztushoz vezetni, s ezért beszél gyakran az ördögről, óva int a világ kísértéseitől, sürget, hogy meneküljünk a kísértések elől. Szereti Isten teremtményét, tudja, hogy mennyire romboló az áteredő bűn, s hogy milyen könnyen vissza lehet élni a szabad akarattal. A pápa kedvességét és barátságosságát a világ iránt félreérteni annyi, mint Ferenc pápaságának egészét félreértelmezni. Ferenc másoknál sokkal jobban tudja, hogy a világ bűnbe süllyedt, ezért szenvedélyesen próbálja az új evangelizációval gyógyítani a világot.

Sokaknak igaza van, hogy Ferenc pápa emlékeztet XXIII. János pápára akkor is, ha ez a hasonlítgatás könnyen tévútra is szaladhat, különösen ha politikai szóhasználatot használnak. Boldog János pápa sohasem volt a szó modern értelmében liberális, az ortodoxia harcosa volt ugyanúgy, mint Ferenc. Ha Ferenc pápát támogatják és megértik a hívek, és sikeres lesz a vágyott reformokban, akkor a szenvedő Egyház és a megzavaradott világ hasznot fog húzni bátorságából, erejéből, hitéből.

William Doino Jr. többek között az ‘Inside the Vatican’ magazin publicistája, és gyakran ír a vallásról, történelemről, politikáról. Részletes bibliográfiát is XII Pius munkáival kapcsolatban (The Pius War: Responses to the Critics of Pius XI)

Forrás angolul

Létrehozva 2013. szeptember 18.