A szüleimmel Gounod Faustjának egyik operaelőadásán voltunk néhány évvel ezelőtt. Amikor Margit megőrült az ötödik felvonásban, miután megölte kisbabáját, édesanyám egy olyan sikolyt engedett ki a torkán, ami kínos helyzetbe hozott, mert a színpad fölött bal oldalt ültünk egy páholyban egészen látható helyen.

Most már áldom édesanyámat az anyai együttérzés miatt, amely a civilizáció szíve. ,,Hangos jajgatás hallatszik Rámában és keserves sírás, Ráhel siratja fiait” (Jeremiás 31:15) Az édesanya fullad, és megfojtod a gyermeket, és a világ meghal. A Miasszonyunk, egy felelős típusú asszonyként, ahogy a kánai menyegzőn ez nyilvánvaló volt, talán sűrűn volt názáreti bába, aki az újszülöttek elvesztésén kesergett, ahogyan szintén bizonyosan kesergett azon ártatlanok elvesztésén, akiket Betlehemben meggyilkoltak.

Az operában a bűnbánó Margitot felkarolják az angyalok azt énekelve ,,Megváltás!” De Faust, aki eladta a lelkét Mefisztónak mielőtt Margit gyermekének apja lett, kötve van a Sátánhoz, aki Milton szavai szerint megparancsolja: ,,Rossz, légy te üdvöm!” Bárki, aki a rosszat üdvösnek nevezi, az újszülött gyilkosságról szóló párbeszédet egy nagyon sötét helyre mozdítja.

Az írás megalálható itt.

Létrehozva 2013. augusztus 31.