Kitartás

„Boldognak mondjuk azokat, akik hűségesen kitartanak. Hallottatok Jób türelméről, és tudjátok az Úr célját is, hiszen az Úr igen irgalmas és könyörületes.” Jak 5,11

Erős vízsugárral mostam a házunk elülső oldalát, koszcsíkok, bogarak folytak le a falon. Örömittasan néztem, ahogy gyönyörű fehér lesz minden. A víz ereje mindent levitt. Egy méretes pókháló kivételével.Hoztam egy széket, felálltam rá, közelebbről próbálkoztam. A háló selyemszálai jobbra-balra hajladoztak a víz erejétől, de sem a pók, sem a pókháló, sem a tojások nem mozdultak. Maradtak, ahol voltak.

Hüledezve néztem, s ezt gondoltam: „A pókok tudnak valamit. Velük született ösztön a kitartás. A legnagyobb nyomás alatt is kitartanak.”

Eszembe jutott erről egy ismerősöm, aki pár éve feldúlt állapotban keresett fel. A férje megmondta neki, hogy nem szereti, sőt igazából soha nem is szerette.

„Vége” – mondta.

Beszélgettünk még, s aztán azt kérdeztem tőle: „Egy kis ideig ki tudnál még tartani a házasságban? Nem veszíthetsz semmit. Őt már elvesztetted.”

Azt tanácsoltam, legyen férje legnagyobb csodálója. Gyűjtse össze, ami jó benne. Megtette. Nem ért semmit.

Azt tanácsoltam, készítse mindig a férje kedvenc ételeit, süteményeit. Megtette. Nem ért semmit.

Azt tanácsoltam, olyan szerető legyen, mint még soha. Megtette. Nem ért semmit.

Azt tanácsoltam, tegyen mindent úgy, ahogy a férje szereti. Megpróbálta. Nem ért semmit.

Azt tanácsoltam, szünet nélkül imádkozzon érte. Megtette. Nem ért semmit.

Azt tanácsoltam, mondja neki: „Megesküdtem neked, hogy kitartok melletted, bármi történjék.” Megmondta neki. A férjét nem érdekelte.  

Egy hónap után újra eljött, sírással küszködve mondta: „Nem működik, Sharon”.

„Ugye, még nem ment el, nem hagyott ott? – kérdeztem. – Tudom, hogy nehéz, de folytasd, a szeretet mindig védelmez, mindig remél, mindig kitart.”

Nagy levegőt vett.

Úgy döntött, folytatja. És lassacskán a dolgok kezdtek megváltozni. A férjének ízleni kezdett az étel, és minden más, amit a felesége csinált, beleértve a gyöngéd pillanatokat is.

Egy év múlva szenvedélyesen szerették egymást. Először életükben.

Tudom, hogy ez nem mindig, nem mindenkinél működik így. Másoknak is javasoltam hasonlókat – eredmény nélkül. De egy biztos tanácsot jószívvel adhatok: ha jönnek a viharok – és jönni fognak –, kapaszkodj erősen, tarts ki, mint a pókok az ereszem alatt.

Isten olyan szeretetre szólít fel, amelyik kitart, és nem veszíti el a reményt. Az nem rajtunk múlik, hogy a másik fél milyen szeretettel viszonozza a miénket, de az Isten-féle, kitartó szeretetnek ereje van.

A kitartás azt jelenti, hogy erősen kapaszkodsz a viharban. Ha a szél lesöpör a helyedről, kérd Istent, adjon erőt, hogy visszakerülj, és kapaszkodj tovább.

Végül sikerült minden pókhálót leszednem a falról. Szép lett. Ahogy szedtem össze a tisztítószereket, örömmel nyugtázva munkám eredményét, észrevettem, hogy a pókok elindultak visszafelé a falon.

Elmosolyodtam. Lehet, hogy nem szabadulok meg tőlük, de legalább tanultam tőlük valamit!

Uram, adj olyan szeretetet, ami ki tud tartani a nehéz időkben. Segíts, hogy úgy szeressek, ahogy Te akarod. Adj reményt, erőt, bölcsességet – amilyet csak Te tudsz adni. Tudod, mennyire szükségem van rá. Jézus nevében, Ámen.

(forrás: lelekerosito.hu)

Létrehozva 2013. július 5.