Gyakran mondogatta: úgy rohant a politika felé, mint a kacsa a vízbe. Tízéves korában már döntött: újságíró és képviselő lesz. Újságíró, azonnal.

Az elemi iskola padján, a maga és kis társai gyönyörűségére, teleírt egy csomagolópapírból kivágott ívet; Transvaal republikánusai tiszteletére a rég elfelejtet gyarmati háborúk egy hősének, Boer-nek a nevét írta fel címül. Tizenhárom éves korában egy keleti újságnak lett rendszeres tudósítója. Az igazgatónak egyszer az a kimondottan demokratikus ötlete támadt, hogy bankettre hívta munkatársait. Legnagyobb meglepetésére egyik politikai tudósítóját egy rövid nadrágos fiúban kellett fölfedeznie, aki nem azért jött, hogy apját kimentse, mint korábban hitték. Korkedvezménnyel és állami félösztöndíjjal jutott be a tanítóképzőbe, s olyan korban került ki onnan, mikor mások még csak a bejutással próbálkoznak.

Mivel nagyon fiatal volt, s már eléggé ismerték, nemcsak helyi újságokba küldött kis tudósításai, hanem Jean Jaurés újságjában, a l’Humanité-ben megjelent cikkei, valamint a kerületi gyűléseken elhangzott ellenzéki felszólalásai nyomán, kihelyezték a Vogézek egy olyan iskolájába, amely az év kétharmadában üres volt: télen a hó, nyáron a mezei munkák miatt. Ezen az Isten háta mögötti helyen érte őt az elbocsátás, mégpedig egy ügyész meg egy bíró helyszíni szemléje után. E két férfiú, a kioktatás és az elfojtás feladatával megbízva, a törvényesség szellemének fittyet hányva, zárt rendben vonult fel ellene.

Többek közt azt akarták bizonyítani, hogy apám a felelős a környék laktanyáiban tapasztalható növekvő elégedetlenségért, ami abban nyilvánult meg, hogy a szolgálati idő leteltével is benntartott katonák nem voltak túlságosan boldogok. Nem is lehettek azok, hiszen egyáltalán nem erről volt szó. A vizsgálat is egyszerű formalitás volt. Negatív eredménye nem akadályozhatta meg, hogy három hét múlva apámat el ne bocsássák. Ha a tanítóknak nem tiltották is meg egyenesen, hogy szocialisták legyenek, mégsem volt tanácsos, hogy túlságosan hangoztassák szocialista voltukat. A polgári társadalom, miközben a szellem eltévelyedésének ítélte a szocializmust, ártatlanul üldögélt a szegények bölcsességének, a szegények türelmének, a szegények kitartásának tartóoszlopain, s bizony nem szerette, ha hátsó része alatt ezeket a kariatidákat mozgatták. Márpedig apám tizenhárom éves korától szocialista volt. Mint mondogatta, Jaurés egy beszéde „tárta föl előtte az ígéret földjét”, ami a „Belle Epoque” – e gyanúsan borzongó és a nyitott határnál meghalni kész kaméliás hölgy – reszkető stukkóin és arabeszkjein túl már fölsejlett. Hasonlóan a székesegyházak homlokzatát verdeső, aztán egy magas ablakon át elröppenő madarakhoz, az École Normale növendékének merész értelme gyönyörűséggel lépett föl a francia szocializmus történetének legnagyobb méretű szószékére.

Kiszakadva azokból a földhözragadt aggodalmakból, amelyek az akkori radikális baloldal egész politikáját jellemezték, s magasba emelkedve egy egészen kivételes repítőerő ékesszólása által, teljesen és kizárólagosan elkötelezett forradalmár lett. Amint a régi filozófusok minden problémát a létben, ő minden dolgot a politikában oldott meg.Ettől kezdve családja nem látta többé, és a tartomány is hamarosan túl szűk lett tehetsége számára. Huszonkilenc éves korában a szocialista párt főtitkára volt. Kis családjával a XV. kerületi egy felvonó nélküli házának V. emeletén lakott, egy kolostorkerttel párhuzamos szénraktár fölött.

„Senki sem volt szemben!” – mondta büszkén anyám. A teraszról az Eiffel-torony két legfelső emeletét lehetett látni, amint éppen tűzbetűkkel hirdette egy autógyártó dicsőségét. Három szobánk volt. Én abban aludtam, amelyik nappal irodaként szolgált apámnak. A falon Karl Marx portréja, Jules Guesde ceruzarajz képe és egy fénykép Jaurés-ről. Jules Guesde, ez a tisztelt de félreértett marxista doktrinér, hosszú hajával és bozontos szakállával esőáztatta fűzhöz volt hasonló, szép de kissé szomorú szeme kerülni látszott Jaurést, aki mellette, Dariusz halhatatlanjainak előreugró szakállával, a délszaki derűlátást képviselte és persze azt az örömet, hogy egy egyre szebbé váló világban él, továbbá azt a boldogságot, hogy oly sok embert meggyőzhet és segíthet a testvériségen alapuló világ felé. Ezt látta ugyanis számukra a történelem messzi távlataiban, erre mutatott, efelé sodorta őket a próféciák vihara.

Létrehozva 2013. január 31.