A keresztény közösségek fontosságáról

Beszélgetés Kocsis Fülöp görög katolikus püspök atyával

– Ön, mint az egyház püspöke, mit gondol a közösségekről, az egyházi csoportokról?
– Ennek teológiai jelentősége van. A közösség nem csak egy csoport, amelyben jól érzik magukat az emberek, hanem az egyházi közösségben Isten szentháromságos közössége jelenik meg.

Amikor az ember közösségre vágyik, akkor valójában a szíve mélyén azt tapasztalja meg, hogy ő az Isten közösségébe szeretne tartozni. Hogyha mi Isten képére vagyunk alkotva, akkor belénk van táplálva az, hogy a közösségben tudunk igazán élni és fejlődni. Ahogy Isten is (Atya – Fiú – Szentlélek) misztikus közösségben él, az ő képmásaként mi is közösségre vágyunk. Tehát ez a keresztény és istenkövető életnek alappillére, hogy a kereszténységünket közösségben tudjuk csak megélni. Egyrészről, ahogy eddig mondtam, én vágyom a közösségre, mégpedig azért, mert végső eredményben, végső értelmezésben az isteni közösségre vágyom, másrészt pedig azért, mert magát az isteni életet, a szeretet alaptörvényét nem lehet megélni magányosan. A szeretet parancsát csak közösségben tudjuk megélni és ezért az egyház kezdettől fogva gyülekezetekre, egybejövő közösségekre épül.

A beszélgetés elolvasható itt.

Forrás

 

Létrehozva 2013. január 7.