Ne féljetek!
A soproni Szent Orsolya Antióchia közösség május 11-13-án tartotta a 18. (nagykorú) Nagyhétvégéjét. A 3 napos „lelkigyakorlat” levezetői Prajczer Petra és Ágota Barnabás voltak. A hétvége filmek, filmforgatás köré épült, s a résztvevő fiatalok a „színészeket alakították”. A színes programok, kis előadások, játékok, imák, beszélgetések segítettek bennünket, hogy közelebb kerülhessünk életünk rendezőjéhez, Istenhez.
A pár nap alatt lelkiekben megerősödhettünk és még új barátokra is szert tehettünk, hiszen 7 újonccal bővült közösségünk. Szombat éjjel gyónhattunk és szentségimádáson vettünk részt. Egy régebbi, már felnőtt antióchiás is visszatért körünkbe, Kis Gergely Máté elmélkedést tartott nekünk. Az első nagyhétvége pár résztvevőjét is láthattuk; ők zenéltek nekünk és emelték muzsikájukkal az este hangulatát. Vasárnap szentmisével zártuk a hétvégét, melyet Szabolcs atya tartott. Azt hiszem mindenki jól érezte magát, közelebb került Jézus Krisztushoz. Ezúton szeretném megköszönni a hétvége szervezőinek és segítőinek a munkát, hogy ismét egy élményekben gazdag Nagyhétvégét szereztek nekünk!
Létrehozva 2012. június 10.