Megemlékezünk még Galgóczy Erzsébetnek kézírásában ránk-hagyott álmairól, amit egyesek látomásnak vélnek misztikus tartalmuk miatt, ő álomnak mondja, s a „látomás” azzal ér véget, hogy fölébred. Tehát álom.

1940. december 7-én hajnalban álmomban Kati testvérkémmel egy hatalmas nagy réten sétálgattam, kézenfogva. Mintha virágot akartunk volna szedni, de mégse szedtünk. Ahogy így sétálgattunk, hirtelen nagy sötétség szakadt a földre, az ég teljesen fekete, sötét volt és körülöttünk is minden. Ez nem olyan volt, mint egy éjszakai sötétség, hanem nyomasztó, iszonyúan ható, semmihez sem hasonlítható. De a legcsodálatosabb az volt benne, hogy mégis láttam az emberek nyüzsgését, mozgolódását, mert szinte pánikszerűen menekültek, sírva, jajgatva, hajukat tépve, hogy most lesz a világ vége, Isten ítélete.

Látva az emberek rémületét, én is azt gondoltam, hogy itt az utolsó pillanat és a lelkemmel kezdtem foglalkozni. Lelkiismeretvizsgálást tartottam, hogy ne kelljen készületlenül odaállnom. Valahogy a templomba szerettünk volna jutni, de egy hídon át volt megközelíthető. Mielőtt a hídhoz értünk volna, egy kéz érintette a vállamat. Látni nem láttam senkit, csak a hangját hallottam: „Ne menjetek sehová, forduljatok vissza, mert ti itt nem fogtok meghalni. A jó Isten csakugyan nagyon haragszik az emberekre, nem vár tovább, ítéletet akar tartani. De föl lehet tartóztatni, ha megengesztelnétek haragját. Bűnbánatra kellene az embereket indítani, engesztelni és imádkozni kell.” (Ezt a szót: bűnbánat, sokszor ismételte.)

Míg a hang beszélt, a föld állandóan haragosan morajlott, rengett, úgy hogy alig bírtunk állni. A Föld meghasadozott, mély, hosszú, árokszerű nyílások támadtak, s az így keletkezett nyílásokból még borzalmasabban hangzott a föld morajlása. Mikor a hang elhallgatott, azonnal visszafordultunk. Akkor láttam, hogy ezen a nagy réten rengeteg ember szorong, a rémülettől eltorzulva.

Mintha valaki elrendezte volna őket, négy hatalmas tömegben álltak az emberek. Mikor így magam előtt láttam az egyes-számú csoportot, szóltam Kati kistestvéremnek, hogy ő menjen egy másik tömeghez, 2. számú csoport, hogy ott is legyen valaki, aki Jézusról szól nekik. Én is közelebb mentem a csoportomhoz. Ekkor láttam, hogy mivé váltak a félelemtől. Némelyik nyöszörgött, volt, aki a haját tépte, káromkodott, átkozódott; volt olyan, aki imádkozni próbált, de mindnyájan a földhöz voltak ragadva, mintha onnan el se tudnának többé mozdulni. Ezalatt az idő alatt is a föld állandóan morajlott és mintha borzasztó szélvihar lett volna, de a levegő nem mozgott, csak a lángok borzalmasak. A sötétség is még mintha sűrűbb és áthatolhatatlanabb lett volna, ám mégis láttam az emberek megmozdulásait, arcukon a borzalmat és állati félelmet. Először nem is tudtam, hogy mit csináljak vagy mit is mondjak nekik. Majd hirtelen valami csodás ékesszólással kezdtem prédikálni nekik, hogy indítsanak bűnbánatot.

Hirtelen az imádságra hívtam föl a figyelmüket, de azt is láttam, hogy ezt alig értik. Mondtam nekik: Ugye most látják, hogy nincs semmi értéke annak, amit gyűjtögettek. Nem ér semmit; nem tudnak vele parányi világosságot se megvásárolni. Pénzzel, anyagiakkal nem lehet a jó Istent kiengesztelni, pedig visszatartaná haragját és büntetését, ha ki tudnánk engesztelni Őt. Kértem őket, vizsgálják meg a lelküket, hogy életükben mit tettek? Mit adtak a jó Istennek? Azt ajánlják fel Neki újra. Hívogattam könyörögve, hogy bizonyára vannak itt napiáldozók is, akik szerették az Urat. Most is ajánlják fel magukat engesztelésül és akik még nem tettek semmit, most indítsanak őszinte, igaz, mély bánatot engesztelni az Istent. Míg beszéltem, láttam, hogy nem is nagyon értik, nem is igen fog rajtuk. Nem tudnak önmagukról megfeledkezni, annyira önzők. Képtelenek másra gondolni, mint saját megmenekülésükre.

Nagyon szomorú lettem és átnéztem Kati testvéremhez, arra gondolva, idehívom őt is, ne legyen egyedül ott, hátha ketten többet tudunk elérni. De mielőtt intettem, hívtam volna, eszembe jutott: Ha őt elhívom, ott nem lesz senki, aki közvetít, engesztel, imádkozik. Maradjon mégiscsak ott. Tépelődésem közben megfordultam, vajon a másik két csoportnál van-e valaki?

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2023. november 2.