XIII Leo pápa Quod apostolici muneris körlevele (1878)

Prohászka Ottokár fordítása és megjegyzései

Amint apostoli tisztünk kívánta, legott pápaságunk kezdetén intéztük Hozzátok, tisztelt Testvérek, körlevelünket, s megjelöltük benne azt vészt hozó mételyt, mely mélyen belevette magát az emberi társadalomba, s azt végveszéllyel fenyegeti; rámutattunk egyszersmind azon hathatós ellenszerekre, melyek áltálba veszendő társadalom meggyógyulhat s a fenyegető romlást elkerülheti.

De azon bajok, melyeket ott fölpanaszoltunk, rövid idő alatt annyira elhatalmasodtak, hogy ismételt fölszólalásra késztetnek s a próféta szintén fülünkbe dörgi e szavakat: „Kiálts, meg ne szűnj! mint a harsona emeld föl szódat.”1

Könnyű szerrel megértitek, tisztelendő Testvérek, hogy azon felekezetekről szólunk, melyek különféle, majdnem mondanám barbár néven szocialistáknak, kommunistáknak, nihilistáknak hivatnak, melyek az egész világon elterjedt, alávaló szövetség által szorosan összetartva, már nem a titkos összejövetelek rejtekeiben keresnek menedéket, hanem merészen a nyilvánosság elé lépnek, hogy régi szándékukat, a társadalom alapjainak felforgatását, végrehajtsák. Ugyanis ők azok, kik a Szentírás szavai szerint a „testet megfertőztetik, a felsőbbséget megvetik, a méltóságot káromolják.”2 Mindent földúlnak, semmit sem kímélnek abból, amit az isteni s emberi törvények a társadalmi élet biztonságára és felvirágoztatására létesítettek.

A felsőbbségektől, melyeknek az apostol szavai szerint azért jár minden lélektől hódolat, mivel a hatalmat Istentől nyerték, — megtagadják az engedelmességet s jog és kötelesség dolgában az emberek teljes egyenlőségét hirdetik. A férfi és nő házassági szövetségét, mely még a barbár népek előtt is szent volt, meggyalázzák, — meglazítják a családot összetartó köteléket, vagy ami még rosszabb, az élvezetnek dobják oda prédául.

Uszítva a világi javakra való áhítozástól, „mely minden gonoszságnak gyökere, mely után járván némelyek, eltévelyedtek a hittől”3, kétségbe vonják a természet törvénye által szentesített tulajdonjogot s azon ürügy alatt, hogy, valamennyi ember szükségleteit és igényeit fedezzék, jogtipró gonoszsággal el akarják rabolni s közössé tenni azt, amit mások jogos öröklés, szellemi vagy kézi munka vagy takarékos életmód által szereztek. S e szörnynézeteket tárgyalják összejöveteleiken, hirdetik röpiratokban s terjesztik a nép közt a napilapok egész özönében. Azóta a lázongó csőcselék a királyokra s a felsőbbségekre oly vérszemet kapott, hogy rövid idő alatt többször emelték orgyilkos kezüket e gazok a királyok személyére.

Az alávalók merényletei és vakmerő törekvései, melyek a társadalmat napról napra végzetesebb s komorabb veszedelmekbe sodorhatják, azon hamis tanokban bírják eredetüket, melyek széthintetvén a népek közt a múlt századokban, most gyümölcseiket érlelik. — Mert nagyon jól tudjátok, tisztelendő Testvérek, hogy a vallásújítók által támasztott s napról-napra elmérgesedő, gyűlöletes, harc azt célozza, hogy a kinyilatkoztatás eltagadása s a természetfölötti rend megdöntése után, a merő észelvek — jobban mondva — tévedések kerekedjenek felszínre.

E tévtan, mely magát félszeg módon az észről „racionalizmusnak,” „észelviségnek” nevezi, csakhamar nem csupán egyes emberek szívébe hatott be, hanem átjárta az egész társadalmat, ébresztvén a természet által az emberbe oltott feltűnési vágyat és a fékeikből kibontakozó szenvedélyeket, így történt, hogy új, a pogány oknál is hallatlan jogcímen az államok Istenre és törvényeire való tekintet nélkül szervezkedtek, — hogy elv gyanánt hirdették, hogy a hatóságok nem veszik eredetüket, tekintélyüket és hatalmukat Istentől, hanem a néptől, mely most már azt gondolta, hogy fölszabadult az isteni hatalom jogara alól, s csak azon törvényeknek kell hódolnia, melyeket kénye-kedve szerint alkot.

A hit természetfölötti igazságait megtámadták, mint észelleneseket, s lassankint maga az emberiség Teremtője és Megváltója is száműzetett az egyetemekről, líceumok- és gimnáziumokból s az egész nyilvános életből. Végül, mivel a túlvilági élet örök jutalma és büntetése feledésbe merült, a boldogságot kereső mohó vágy, a földi élet korlátai közé szorult. S mivel a tanok szerteszéjjel terjedtek, s nyomukban a gondolkozást és életet egy túlzott szabadosság mételyezi: nem csoda, ha az alsóbb néposztályok megunták a szegényes lakást és műhelyeket s a gazdagok palotái és vagyona után áhítoznak; — nem csoda, ha nincs nyugalom sem a nyilvános, sem a magánéletben, s úgy látszik, hogy az emberiség már is közel jár sírjához.

A teljes körlevél elolvasható itt.

Létrehozva 2019. október 4.