Ez egy rövid, határozott poszt lesz, utána viszont szeretnék egy időre eltávolodni a közéletet uraló LMBTQ-témától. Szombaton Magyarországon is láthatóvá tette magát a – nálunk még parányi, nyugaton már mindenre rákenődött – szivárványos „kereszténység”. Egy ismert lelkész üdvözletét és áldását küldte a Pride résztvevőinek. Egy ismert politikus magát váratlanul kereszténynek nevezve szólalt fel a Pride-on, és azt mondta: éppen keresztény hite miatt teszi ezt. A homoszexualitást, transzneműséget és más szexuális céltévesztettségeket ünneplő Pride így lett keresztény esemény is. Tőlünk nyugatra ez már általános, nálunk egy nagyon rossz folyamat kezdete.

A szivárványos „egyházak” tobzódását látva hajlok arra, hogy a nyugati kereszténység ma rosszabb állapotban van, mint a reformáció előtti években volt. Akkor „csak” búcsúcédulákat árultak, amelyek pénzért engedték el a bűnöket, ma magának a bűnnek a tagadása zajlik. Akkor is hallatlan erkölcstelenségek züllesztették az egyházat, de a kereszténység nem mondott le az ideálról.

Ma a szivárványos nyugati egyházak az anómia (törvénytiprás) állapotába süllyedtek, ahol magát a bűnt és a céltévesztettséget ünneplik. Ez súlyosabb válság, mint amire Luther válaszolt.

Egy istentelen ideológia szállja meg keresztény egyházak testét, és a mi nevünkben mutatkozik be. Nem a valódi kereszténység politikai alkalmazásáról (vagy politikusok általi használatáról) beszélek, ami szintén vet fel nehéz kérdéseket (noha egészen más kérdéseket), hanem magukról az egyházakról. Az ismert politikus azért szólalhat fel a Pride-on a kereszténység nevében, mert az ismert lelkész az áldását küldi a résztvevőkre. Nem a politikusokról beszélek tehát most, hanem azokról az egyházakról, amelyek identitása lett az isteni törvények megszegése (vö. 2Thessz 2,3). Ennek a kereszténységnek semmi köze Krisztushoz. A szó jánosi értelmében antikrisztusi.

Természetesen nem ez az egyetlen terület, ahol magunkba kell szállnunk. Súlyos bűnök vannak az egyházakban, akár a politikával való összefonódás, a pénz vagy a paráznaság területén is, amelyekből sürgősen meg kell térnünk. De ez itt most a hittől való elszakadás egyértelmű határa. A szentségtelenségünkkel odamehetünk a Megváltóhoz, hogy megvalljuk és megtisztuljunk belőle, hiszen ő ezért jött. A szentségtelen vágyak ünneplése azonban tökéletesen idegen a bűnösök Megváltójától. Krisztus a paráznákból szenteket csinál, ezért hív magához mindenkit, minden elképzelhető bűnnel és céltévesztettséggel.

A szivárványos kereszténység viszont Isten szent menyasszonyából csinál paráznát. Nem lehet közünk hozzá.

Forrás

Létrehozva 2021. augusztus 2.