A mohácsi csatavesztést a magyar történeti emlékezet elsősorban állami és politikai katasztrófaként tartja számon. Kevésbé szokás azonban hangsúlyozni, hogy 1526 a világnézeti küzdelem történetében is fordulópontot jelentett. Az alábbi írás ennek az összefüggéseit járja körül.

A protestantizmus kezelése Mohács előtt

A protestantizmus eszméi már az 1520-as években eljutottak a Magyar Királyságba, elsősorban a német nyelvű városokon, kereskedelmi kapcsolatokon és a külföldi egyetemeken tanuló diákokon keresztül. A magyar országgyűlések és az egyházi hatóságok kezdetben kifejezetten keményen léptek fel az új tanítások ellen. Az 1523-as és 1525-ös országgyűlések törvényei világosan tanúsítják, hogy a Luther követőinek tekintett személyeket az ország vezetése nem valamiféle legitim „új keresztény irányzat”, hanem a keresztény rendet veszélyeztető eretnekség képviselőinek tekintette.

Ezzel kapcsolatban Aquinói Szent Tamás így fogalmazza meg az irányelveket, melyet a magyar jogalkotási gyakorlat is követett: „Az eretnekekkel kapcsolatban kettőt kell megfogalmaznunk: az egyiket az ő oldalukról, a másikat az Egyház részéről.

Az ő oldalukról az eretnekség bűn, ami miatt nem csak arra szolgálnak rá, hogy az Egyház kiközösítse őket, hanem arra is, hogy halállal bűnhődjenek. Sokkal súlyosabb bűn ugyanis a hitet, vagyis a lélek életét meghamisítani, mint a földi életet szolgáló pénzt. Ha tehát a pénzhamisítókat és más bűnözőket az evilági fejedelmek jogosan büntetik halállal, sokkal inkább jogos nemcsak kiközösíteni, hanem kivégezni is az eretnekeket, mihelyt eretnekségük bizonyítást nyert.

Az Egyház részéről pedig a tévelygők megtérése érdekében irgalmasságot kell gyakorolni. Ezért nem azonnal ítéli el az eretnekeket, hanem néhány figyelmeztetés után, ahogy az Apostol tanítja. De ha ezt követően is makacsul kitartanak eretnekségükben, az Egyház a többi emberek üdvösségét szolgálja, amikor – a megtérésükben már nem reménykedve – kiközösíti őket az Egyházból, és átadja őket az evilági bírónak a halálos ítélet kimondása végett. Hyeronimus ugyanis ezt mondja (XXIV, q 3): »El kell távolítani a romlott húsokat, és a rühes juhot ki kell zárni az akolból, nehogy az egész ház, az egész tömeg, az egész test és az egész nyáj elpusztuljon, megromoljon, elvesszen. Arius Alexandriában csak egy szikra volt, de mivel nem nyomták el azonnal, az egész földkerekség lángba borult.«” (STh II/II 11 q, 3 a, resp.)

A protestáns eretnekség halállal való büntetését 1523-ban mondta ki először az orsszággyűlés az LIV. törvénycikkben: „Méltóztassék a királyi felségnek, mint katholikus fejedelemnek, minden lutheránust és azok pártfogóit, valamint a felekezetükhöz ragaszkodókat, mint nyilvános eretnekeket és a boldogságos Szűz Mária ellenségeit halállal és összes javaik elvételével büntetni.”

Ezt tette specifikusabbá a híresebb, 1525. évi IV. törvénycikk 4. §-a , amely már a protestánsok megégetését irányozta elő: „A lutheránusokat is mind ki kell irtani az országból; és bárhol találhatók, nemcsak az egyházi, hanem a világi személyek is szabadon fogják el és égessék meg.” Ugyanakkor, noha ez a híresebb törvény a kettő közül, nem volt sokáig érvényben, ugyanis ennek az országgyűlésnek a törvényeit a király nem szentesítette kézjegyével, majd az 1525-ös hatvani országgyűlés, amely többek között ezt a törvénycikket is megerősítette, következő évben hatályon kívül lett helyezve (1526. évi XVII. törvénycikk). Így a mérvadó, ám Mohács után egyáltalán nem érvényesített törvény az 1523-as volt.

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2026. augusztus 30.