„OH ÁLDOTT, BOLDOG MAGYARORSZÁG! CSAK NE HAGYJA MAGÁT FÉLRE VEZETNI MÁR”
(Dante: Isteni színjáték, Paradicsom, 19. ének, A sas szavai)

Dante Alighieri (Firenze, 1265-1321) „áldottnak”, „boldognak” látta és hirdette Magyarországot az 1300-as évek elején, pedig már akkor elkezdődött a magyarság máig tartó, egyre súlyosbodó tragédiája. Dante az „Isteni színjáték” írásakor az „Oh áldott, boldog Magyarország!” felkiáltást Károly Róbert királyságának kezdetén írhatta le, vagyis akkor, amikor már kihalt az Árpád-ház és elkezdődtek a ránk annyira jellemző belviszályok, a nemzetpusztító testvérháborúk

. Mégis, miért láthatta akkor Dante „áldottnak”, „boldognak” Magyarországot? Ez a kérdés nyilvánvalóan megválaszolatlan maradt és marad örökké. De miért került ez az idézet ennek az ajánlásnak a címébe? Csak nem akarja a szerző éppen most, amikor a tragédiaáradat a nemzethalál vízióját, mint elborzasztó valóságot vetíti elénk, „áldottnak”, „boldognak” látni, láttatni Magyarországot? A tények ismeretében ez valóban képtelennek látszik, s mégis igaz! Valóban azért került a Dante idézet ennek az ajánlásnak a címébe, mert a szerző éppen most, a nemzeti tragédiasorozatunk legmélyebb pontján eszmélt rá, hogy Dante felismerése ma is, és remélhetőleg a jövőben is igaz. A szembetűnő ellentmondást azonban nyilvánvalóan fel kell oldani, mert csak így remélhető, hogy az életet választó, a nemzet jövőjéért aggódó összes magyar ember eljut erre a felismerésre.

A Károly Róbert uralkodásának kezdete óta eltelt 700 évben a tragédiasorozat, a török dúlás, az ország három részre szakítottsága, a levert szabadságharcok, a trianoni nemzetcsonkítás, a rohamos nemzetfogyás, a pusztító betegségek, a korán öregedés, az elmúlt fél évszázad alatti 6 millió magzatgyilkosság, a talaj, a vizek és a levegő katasztrofális elszennyezése első megközelítésben nem „áldottnak”, „boldognak”, hanem sokkal inkább „megvertnek”, „elátkozottnak”, „kipusztulásra ítéltnek” mutatja Magyarországot. Mindezeket tetézve, hogyan lehet éppen most, a legutóbbi választás után Magyarországot „áldottnak”, „boldognak” látni, hiszen ezt a választási eredményt másnak értékelni, mint a nemzethalál felé rohanás biztos jelének, aligha lehet. Több mint kétmillió magyar a nemzet jövője, a gyermekek élete ellen szavazott, vagyis meghasonlott önmagával. A meghasonlottságról Jézus Krisztus örökérvényű figyelmeztetést adott: „Ha valamely ország meghasonlik önmagával, az az ország nem állhat tovább fenn” (Márk 3, 24.).

Negyedszer került most (1919, 1947, 1994, 2002) a Krisztus ellenesség, az ateizmus, az életellenes, gyermekellenes kommunista internacionalizmus és annak új változata, a gátlástalan globalizmus uralomra Magyarországon. Hivatkozva, hogy sokan szavazták meg, most arra sarkallhatja (a jelek szerint különös arrogáns módon hazudozva, gyűlöletkeltéssel, a félelem és a szorongás újra gerjesztésével sarkallja is) a vezéreket, hogy dáridók, fesztiválok, tűzijátékok Leple alatt minden korábbinál agresszívebben, fondorlatosabban hajtsák végre az életellenes, gyermekellenes, magyarságellenes programjukat. Ezer év óta magyar = Krisztuskövető! Az értelmező szótárakban, ha csak az igazságot írnák, a magyarság meghatározására az első, legjellemzőbb állítás csak egy lehetne: magyarság = Krisztuskövető nép. Mi a bizonyíték erre? Az ezeréves történelmünk. De a legutóbbi (2001-2002-es) népszámlálás is. A több mint 40 éves kommunista, Krisztusellenes, magyarellenes diktatúra után ma Magyarországon élő lakosság 75%-a Krisztuskövetőnek vallotta magát.

Arra gondolni, hogy 2002. április 7-én és 21-én több mint 2 millió magyar állampolgár az életellenességre, nemzetellenességre, gyermekellenességre, Krisztus fondorlatos üldözésére szavazott, csak azt bizonyítja, hogy ennyien, sőt talán még többen, hiszen ide kell sorolni a nem szavazókat is, nem tudták, mit cselekszenek. A megfeszített Krisztusnak a kereszten elmondott imája illik ide: „Bocsáss meg nekik Atyám, mert nem tudják, mit cselekszenek”. Igen, félrevezetettségükben nem tudták, nem fogták fel, mit is cselekszenek. Ezért a családokban, a különböző közösségekben, valamennyi hírcsatornán keresztül tudatosítani kell, hogy az élet, a gyermekek, a nemzet, a velünk maradt Krisztus ellen szavazók a nagy ártásuk ellenére sem vádolhatók. Őket most nem elítélni, nem kirekeszteni, hanem túláradó szeretettel felvilágosítani, tettük szomorú valóságára ráébreszteni kell! Össze kell fognunk, egységbe kell kovácsolódnunk Krisztusban egymással.

A legutóbbi választás hirtelen zúdította ránk a kijózanító döbbenetet, a nemzethalál közelségének felismerését. Most vált a sokaság, mondhatni minden gondolkodó magyar ember számára nyilvánvalóvá a nemzethalál közelségének ténye, s párhuzamosan az a felismerés, hogy ha a nemzethalál helyett mégis inkább az életet választjuk, gyökeresen meg kell változnunk! Csak elszenvedni az eseményeket, a ránk zúduló csapásokat, amint tettük eddig, tovább már nem lehet! Tenni kell! Hogy mit? Újra kell evangelizálni Magyarországot! Eljött az ideje, hogy újra igazán Krisztus-követők, igazán Krisztusban, Istenben élő nemzet legyünk. A tudásunk, a tudományunk és a hitünk teljességében végképp be kell látnunk, hogy nincs más alternatívánk. Itt kell leszögezni, hogy soha nem is volt, és valójában más népeknek sincs! Nehéz ezt belátni, hiszen nekünk is előbb meg kellett élnünk a nemzethalál közelségének iszonyatát, s csak utána ismertük fel, ismerjük fel az egyedüli utat, az igazi megtérést, a teljes szívünkből, a teljes lelkünkből, a teljes elménkből, a teljes tudásunkból, a teljes tudományunkból fakadó Krisztus-követést. Ez a felismerés önmaga a kegyelem. Mi magyarok részesülünk most abban a kegyelemben, hogy minden más népnél korábban ismerjük fel a menekülés egyedüli útját. Hát ezért igaz Dante felismerése, ezért vagyunk áldottak, sőt lehet, hogy a legáldottabbak minden más nép közül.

Csak gondoljuk még egyszer végig: egyik oldalról az élet, a gyermekek, a nemzet, a megváltó Krisztus elleni szavazás maga az iszonyat, a nemzethalál közelségének iszonyata, a másik oldalról viszont a felismerés, az életellenes tetteink tudatosulása, és helyükre a tudatos Krisztuskövetés, az élet-pániság, mint nemzeti politika, mint nemzeti cselekvési program, micsoda ígéret a nemzethalálba rohanás helyett. A hangsúly miatt ismételve, most az áprilisi választások után vált, válik mindenki számára egyértelművé, hogy csak akkor lesz, csak akkor lehet életünk, ha újra evangélizáljuk Magyarországot, ha igazán megtérünk, ha igazán Krisztuskövetők leszünk. Megtérni, Krisztust, követni, Istent imádni most, a XXI. század kezdetén azonban csak a tudomány és az istenhit újraegyesítésével lehet! Itt kell kezdenünk!

A tudomány és az istenhit újraegyesítésekor először a lényegünk válik bizonyossá, az, hogy nem egy faj szabta keretek közt élünk. A „törvény”, azaz a világmindenséget átfogó egyetemes törvény nem uralkodik felettünk, mint minden más élőlény felett. Mi a magzati korunktól külön-külön megismételhetetlen egyedek, szabadok, a misztérium világának birtokosai, személyek vagyunk. Ennek tudatosulása az igazi „Én-tudat “, az éltető „ egoizmus “. Ez az „ egoizmus ” az, amely nélkül emberhez méltóan nem élhetünk, amely nélkül a nemzethalált elkerülni nem tudjuk. Kizárólag ez az igazi „ egoizmus “, ez az igazi „ Én-tudat ” visz el bennünket, külön-külön mindegyikünket, a legfontosabbhoz, az Isten-gyermekségünk felismeréséhez. Az igazi „Én-tudat”-tól eltérően, a napjainkban eluralkodott egoizmus, a mindenkit letipró önzés, amelyet a pénz, a siker utáni vágy gerjeszt, a halál világa. Az egyéné is, és a nemzeté is. Valójában a félrevezethetőség és „gyümölcse”, a tragikus áprilisi választási eredmény is ebben a halált hozó egoizmusban gyökerezik.

A második bizonyosság, ami a tudomány és az istenhit újraegyesítésének fényében tárulkozik fel, az, hogy a lényegünk­ből fakadóan „energia-hiányosak” vagyunk. Külön-külön is, és együtt is. A napból jövő sugárzó energia csak a sejtek életét biztosítja, a növényekét is, az állatokét is, és a miénket is. De mi, a lényegünkből fakadóan emelkedünk ki minden más élőlény közül, mi személyek vagyunk. A küldetésünk beteljesítéséhez, egyéni boldogulásunkhoz és a békés együttélésünkhöz az elfogyasztott táplálék útján szervezetünkbe jutott energia nem erőforrás. A küldetésünk beteljesítéséhez, a talentumaink megsokasításához, a békés együttélésünkhöz, az élővilág megmentéséhez más forrásból származó energia kell. Ezért vált, ezért válik most mindent elsöprő erővel bizonyossá, hogy csak a köztünk maradt Krisztus, a tabernákulumok mélyén ránk váró Oltáriszentség erejéből töltekezve élhetünk, tölthetjük be küldetésünket, kerülhetjük el a nemzethalált, az élővilág katasztrófáját.

A harmadik bizonyosság is a tudomány és az istenhit újraegyesítésében válik megcáfolhatatlan ténnyé. Ez a bizonyosság nem más, mint annak a ténynek a felismerése, hogy az egyetlen igaz kincsünk, a tehetségünk ajándék! A lelkünkben a teremtő Isten által küldött személyes ajándék. Éppen ezért, csak most, a tudomány és az istenhit újraegyesítésekor tárulkozik fel, tudatosul bennünk a tehetségkiművelés hatékonnyá tételének igazi technológiája. Ennek a technológiának ismeretében tudjuk végre megérteni, tudjuk végre felfogni, mit is tett ösztönösen, a kegyelem erejéből Klebelsberg Kunó 1922-1932 közt. Csak most értjük meg végre, csak most tudatosul bennünk igazán, hogy miért kell az élő nemzet. Miért kell a parányi gyermekkortól a nemzet­tudatot, a nemzeti büszkeséget beitatni. Az anyanyelv valójában a nemzetbe való beágyazódást teremti meg. Azt a beágyazódást, amely nélkül nincs hatékony tehetségkiművelés, amely nélkül az ajándék, a talentumok (a tehetség) megsokasítását előíró szigorú isteni parancs nem teljesíthető. Ezért kell a nemzetet, a nemzet­tudatot, a nemzeti büszkeséget, a hazaszeretetet, mint féltett kincset védenünk. Nemzeti ünnepeinket, szentjeink, hőseink, mártírjaink emlékét kisajátíthatatlannak, tisztának, sérthetetlennek megőriznünk. Az egész emberiség számára a nemzetbe ágyazódás, az igazi nemzettudat, az éltető nacionalizmus fontosságát, a gyermekekben küldött isteni ajándék, a tehetség kiművelésében leginkább a zsidó nép élete bizonyítja. Ez a nép a szétszóródottságában is a nemzettudat, a kiválasztottság beitatásával képes volt és képes ma is megteremteni gyermekei számára a tehetség­kiművelés különös hatékonyságát. Tudósoknak, művészeknek, alkotóknak, az emberi megmérettetés legkülönbözőbb díjazottjainak számaránya ugyanis a zsidó népnél, minden más néphez viszonyítottan is talán a legmagasabb. Tehát van éltető nemzet­tudat, nemzeti büszkeség, igazi hazaszeretet, igazi, éltető nacionalizmus, amelyet védeni kell, amelyet egyetlen néptől sem lehet elvenni, mert ha erre tesznek kísérletet, valójában a nemzetet akarják kipusztítani. Lényegében ez történik, amikor a más népek gyűlöletére, eltiprására irányuló mozgalmat, a sovinizmust nevezik nacionalizmusnak. Ha a köztük lévő lényegi különbséget elhallgatják, s a sovinizmust, amit minden embernek kötelező elutasítani, nevezik nacionalizmusnak, a nemzet életének legfontosabb pillérét, a nemzeti büszkeséget, a hazaszeretet, az igazi éltető nacionalizmust rombolják le, s így taszítanak saját rászedett közreműködésünkkel a nemzethalálba.

Végül a tudomány és az istenhit újraegyesítésének bizonyosságában cselekednünk kell. Ennek a cselekvésnek az a lényege, hogy végre hatni engedjük a köztünk maradt erőforrást, a köztünk maradt Jézus Krisztust. Sürgősen meg kell szerveznünk az egyéni vállaláson alapuló Oltáriszentség őrzést-imádást minden magyar templomban, minden nap, minden órában. A tudás, a tudomány és az istenhit újraegyesítése ugyanis egyetemes bizonyosságot teremtett arra, hogy belássuk, saját erőnkből nem megy. Életünk egyetlen igazi erőforrását, az Oltáriszentséget, a kenyér színében köztünk maradt Jézus Krisztust a mindennapjaink, a munkálkodásaink, a társainkhoz, különösen a gyermekekhez való viszonyulásunk, azaz életünk középpontjába kell tennünk. Függetlenül attól, melyik vallási szokást követték őseink és követtük, vagy nem követtük eddig magunk, az élet a halál helyett választásunk után az egyetlen erőforrásból való feltöltekezés törvényszerűvé válik mindannyiunk számára. Éppen ennek a bizonyosságnak az általános volta miatt az Oltáriszentség őrzésére-imádására mindenki, aki a nemzethalál helyett az életet választja, katolikusok, protestánsok, sőt a korábban semmilyen vallást sem gyakorlók egyaránt jelentkezni fognak. Így válik végre minden magyar számára nyilvánvalóvá, hogy Szent István, első szent királyunk felajánlásával Magyarország valóban mindenkit, a legkülönbözőbb nyelveken beszélőket, hívőket, nem hívőket, szegényeket, gazdagokat, daliákat, nyomorékokat, szépeket és csúnyákat egyaránt befogadó módon lett Mária országa. Így értjük meg, hogy valóban miért vagyunk örök érvényűen „áldott”, „boldog” ország, nemzet, nép.

Pécs, 2002. október

Dr. Kellermayer Miklós
egyetemi tanár

Létrehozva 2021. november 22.