Az oldalamat katolikusoknak írom, és nem áll szándékomban hitvitákat vívni, mert nem vagyok hozzá elég szelíd, sem pedig időmilliomos. De tudom, hogy vannak protestáns olvasóim is, ezért gondoltam, hogy nekik, illetve bárki másnak, akit érdekel, leírom, hogy miért nem protestáns kereszténynek tértem meg. Nem azért, hogy bárkit is áttérítsek – tudom, erre kevés egy bejegyzés. Hanem hogy személyes magyarázatot adjak ezzel a kérdéssel kapcsolatban és talán valamit elindítsak a nem katolikus olvasóimban.

A megtérésem történetében leírtam, hogy elhatároztam, Istennek akarom alárendelni az akaratomat az igaz vallásban és Egyházban, és mikor ezzel a szándékkal rákérdeztem imában, legyek-e katolikus, akkor Ő azt válaszolta, hogy igen.

Itt vége is lehetne a bejegyzésnek, mert ez számomra egy olyan 100%-ig biztos istenélmény, hogy már csak emiatt is megkérdőjelezhetetlen tény a számomra, hogy a katolikus vallás az igazság.

De azért voltak és vannak más benyomásaim és racionális érveim is.

Először is azt látom, hogy a legtöbb protestánsnak nem is igazán a katolikus vallással van baja, hanem azzal, amit annak hisz. Tele van a fejük mindenféle tévképzettel arról, hogy mi miben hiszünk és hogyan gyakoroljuk a vallásunkat, pl. hogy imádjuk Szűz Máriát.

A legszomorúbb az, hogy mikor elmagyarázod egy protestánsnak, hogy ez téves, ő gyakran köti az ebet a karóhoz, hogy de igen is te ezt hiszed meg ezt csinálod. Hát csak én tudom katolikusként, hogy mit hiszek és mit csinálok, nem?

A másik problémám a protestantizmussal, hogy milyen emberek robbantották ki. Egyfajta negatív „csoda” a számomra, hogy tudja valaki tisztelni pl. Luther Mártont vagy Kálvin Jánost, és az ő tanításaikban bízni a katolikus Egyházéi helyett. Igen, voltak, vannak és lesznek rossz katolikus egyházfők is, de a mi vallásunkat nem a pápa találta ki, neki csak az a feladata, hogy őrizze, kifejtse és terjessze mindazt, amit Isten kinyilatkoztatott, nem változtathat rajta. Az viszont tény, hogy több protestáns hittétel Luthertől, Kálvintól stb. ered, és teljesen szembe mennek ezek az új tanok azzal, amit gyakorlatilag az egész keresztény világ az első ezerötszáz évben hitt és gyakorolt.

Aztán ott van a Sola Scriptura. Ez tulajdonképpen a protestantitmus non plus ultrája. Hiszen állandóan azt dörgölik a katolikusok orra alá, hogy ez vagy az nincs benne a Bibliában. Csakhogy a Sola Scriptura tana sincs benne a Bibliában, tehát ez egy biblián kívüli hagyomány. Arról nem is beszélve, hogy a Biblia kánonja sem a Biblia része. Onnantól kezdve tehát, hogy egy protestáns elfogadja a Biblia kánonját, egy Biblián kívüli hagyományt fogad el, ergo tulajdonképpen egy protestáns se gyakorolja a Sola Scriptura elvét, így semmi joga nincs azzal piszkálni egy katolikust, hogy amit hisz vagy gyakorol, nincs benne a Bibliában. Kellemetlenül hangozhat, de tény, hogy a protestánsok is legalább két dologban hisznek, ami nincs a Bibliában: a Sola Scripturában és a Biblia kánonjában. Azt meg már csak suttogva jegyzem meg, hogy az Újszövetséget katolikusok írták és a katolikus Egyház állapította meg, mi tartozik bele és mi nem. Emiatt is komikus nekem, mikor pont a Bibliát lobogtatva kérnek számon minket bizonyos dolgokkal kapcsolatban a protestánsok.

Hát hahó, mi adtuk nektek a Bibliát, az nem csak úgy lehullott az égből aranybetűs bőrkötésben! Arról nem is beszélve, hogy a kereszténység történetének a kezdetén nem is volt Újszövetség, tehát fizikai képtelenség lett volna a Sola Scripturát gyakorolni, már csak ezért sincs értelme ennek a tannak.

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2024. július 5.