Ki hittte volna? Az IVT technopapja homoszex aktivista
Előszó
Egyre inkább úgy tűnik számomra, hogy aki belekeveredik a „modern eszközök és új módszerek” evangelizációba való beemelésébe, és az igehirdetést (értsd: Istennek az emberekhez szóló üzenetének élő szóval való átadását) ki akarja egészíteni valami forradalmi újjal, az szükségszerűen hajótörést szenved.
Isten Igéje „élő és ható”, ami önmagában képes elvégezni a lélek mélyének megítélését és (véleményem szerint) megtérést generálni, vagyis a megérintett gondolkodását megváltoztatni. Minden más ráhatás, vagy annak szándéka a mi hitetlenségünkből fakadó erőfeszítés. (Ahogy Mózes is 2-szer csapott a sziklára – a biztonság kedvéért –, amikor vizet kellett fakasztania.Pedig Isten azt mondta, hogy elég lesz egyszer is…)
Senza Pagare nemrég közölt a Facebook oldalán egy 2020 szeptemberében készül videófelvételt (lásd lent), amelyen Guilherme Peixoto atya, a DJ pap, aki technozenét játszott Lisszabonban, az Ifjúsági Világtalálkozón, Ferenc augusztus 6-i miséje előtt.
Peixoto azt mondja a videóben, hogy neki semmi gondja a homoszexuális aktusokkal, legyenek bár erőszakosak vagy bizarrak, ameddig a résztvevőknek tetszik, “mert megerősíti közöttük a szeretetet, és minden, ami a hálószobában történik, magánügy”.
Peixoto szerint a maszturbálás “nagyon személyes” és “semmi értelme” egy papnak beszélni róla.
Hozzátetette, hogy az egyháznak “nincs szüksége törvényekre, hogy előírja, mit és hol tehet az egyes ember a szexualitás terén”. Peixoto szerint az egyénnek magának kell eldöntenie, hogy a maszturbálás “sérti-e az emberi méltóságát vagy sem”.
De legalább azt nem kérdőjelezi meg, hogy egy pap is lehet DJ.
Létrehozva 2023. szeptember 14.