Evangelizáció

Zuhanó tányérok

Ha megnézed ezt a MEGRÁZÓ négy perces videót, elakad a szavad. A film után ingyenes lehetőségek közül választhatsz, ha akarsz.

1 Minute
Olvasnivaló

Isten hozott honlapunkon!

FONTOS! A honlap jelentős formai és szerkezeti átalakításon ment keresztül az elmúlt hónapokban. Az eddigi Joomla motort felváltotta az egyik

3 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Ki hittte volna? Az IVT technopapja homoszex aktivista

 

Előszó

Egyre inkább úgy tűnik számomra, hogy aki belekeveredik a „modern eszközök és új módszerek” evangelizációba való beemelésébe, és az igehirdetést (értsd: Istennek az emberekhez szóló üzenetének élő szóval való átadását) ki akarja egészíteni valami forradalmi újjal, az szükségszerűen hajótörést szenved.

Isten Igéje „élő és ható”, ami önmagában képes elvégezni a lélek mélyének megítélését és (véleményem szerint) megtérést generálni, vagyis a megérintett gondolkodását megváltoztatni. Minden más ráhatás, vagy annak szándéka a mi hitetlenségünkből fakadó erőfeszítés. (Ahogy Mózes is 2-szer csapott a sziklára – a biztonság kedvéért –, amikor vizet kellett fakasztania.Pedig Isten azt mondta, hogy elég lesz egyszer is…)

2 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Katolikus szemmel az Alfa programról (3)

Az árulás szemtanúja

Isten szolgája, Fr. John Hardon, egy szilárd, hűséges jezsuita pap, amikor ez még lehetséges volt, beszámolt szeminaristaként eltöltött idejéről, amikor kinevezték a római Gregoriana Pápai Egyetem könyvtárigazgatójának.

Az elöljárója utasította őt, hogy rendezze a könyvtárat, és szerezzen be különböző eretnek kézikönyveket, melyeket más szeminaristák kivettek.