Korábban jeleztem, hogy a Szent Mihály rózsafüzéren kívül még Szűz Mária szerepéről is szándékozom kifejteni egy-két gondolatot. Egyébként volna még mondanivalóm a Bibliában az angyalokra használt kifejezésekről: ezek mögé is lehet teológiai értelmezést állítani, mint ahogy magam is tettem a Kerubban a kerubokkal kapcsolatban. Csak ne az angyalok osztályozására használjuk föl őket, hanem bizonyos angyali tevékenységek leírására.

Kifejtettem, hogy az angyalnevek funkciónevek; ha az “angyal-fajták” neveit is funkciónévnek fogjuk föl, nem is keveset árulnak el a szent (s olykor a bukott) angyalok tevékenységéről. Ezt a fajta angyal-teológiát jogosnak érzem, feltéve, hogy nem próbálja kimerítően föltérképezni az angyalok világát. Most a Szent Szűzről szeretnék egyet-mást mondani, mind katolikus, mind más felfogású testvéreimnek.

Jézus Krisztus valóságos ember és valóságos Isten. Ővele találkozni annyi, mint Istennel találkozni. Ez a legtökéletesebb közvetítés Isten és ember között, amely önmagában teljes és elégséges. Nincs isteni igazság Jézus Krisztuson kívül, aki maga az Ige. Nincs megváltás az ő keresztjén és föltámadásán kívül, amely végtelen értékű esemény, és hittel befogadva tökéletesen elegendő ahhoz, hogy megszabaduljunk a bűn, a halál és a sátán hatalmából, Isten gyermekeivé és az örök élet birtokosaivá váljunk. Jézus Krisztus követítéséhez nem kell és nem is lehet hozzátenni semmit.

Ám így mondtam: “Hittel befogadva“. Ez kulcsszó. Ha nem hiszünk, kívül maradunk az üdvösségen. Történelmileg Ábrahámnál kezdődik Isten önkinyilvánításának az a hívő befogadása, amely az újszövetségi hitben teljesül be. Ezért Ábrahám “atyja mindenkinek, aki hisz” (vö. Róm 4,11).
Nem kell szemitának lennünk ahhoz, hogy Ábrahám fiai legyünk; spirituális értelemben “mindnyájan szemiták vagyunk”, ahogy a nácizmus virágzásának idején XI. Piusz pápa mondotta. Jól értsük meg: nem csupán arról van szó, hogy Ábrahám előbb hitt, mint mi. Nem kizárólag időbeli sorrendről van szó. Isten önkinyilvánítása az emberiségnek szól, Ábrahám hitével pedig megjelent az emberiségben az isteni önközlésre mondott első történelmi “igen”.

Az ember, mint szociális lény, amennyiben hisz az önmagát közlő Istenben, szükségszerűen Ábrahám “igenjébe” lép be, mert ez a történelmi valóság az emberiség szociális terében visszavonhatatlanul jelen van. E szociális térben Ábrahám “igenje” minta és felszólítás a mi “igenünk” számára, mintegy nemzi a mi hitünket; hitünkkel Ábrahám hite szaporodik és terjed. Akik hisznek, Ábrahám hitéből valók.

A názáreti Szűz, Ábrahám hívő leánya, amikor kimondja a maga igenjét, folytatva az ószövetségi hagyományt és teljesen azon belül maradva, egyben mégis túllép azon, mert (függetlenül attól, hogy abban a pillanatban mennyit tud erről kifejezetten) a Megtestesülésre mond igent. Mária igenje az első ÚJSZÖVETSÉGI “igen”. Mária hite az isteni önközlés maximális befogadása: az Ige testté lesz a Szűz méhében. Ez az “igen”, az első újszövetségi hit igenje, foganja a megtestesült Istent.

Ebben az “igenben” találkozik össze Isten és ember a végérvényes közvetítésnek abban az egységében, amit Jézus Krisztusnak hívunk. Ez a történelem legelső újszövetségi igenje, ám itt is többről van szó, mint időbeli elsőbbségről: Mária hívő igenje egyben az Ige foganása, kreatív alapja minden későbbi igen-mondásnak Jézus Krisztusra. Akik Krisztusban hisznek, Mária igenjébe helyezkednek bele, mint visszavonhatatlan történeti és szociális adottságba. Ilyen értelemben Mária minden újszövetségi hívő anyja, éppúgy, ahogy Ábrahám a hívők atyja. Mint ahogy nem lehet igent mondani a Biblia Istenére, ha nem Ábrahám hitébe helyezkedünk bele, éppúgy nem lehet igent mondani Jézus Krisztusra, ha nem Mária hitébe helyezkedünk bele. Ez nem a Krisztus-központúság tagadása; ellenkezőleg, ez tesz lehetővé minden Krisztus-központúságot. Nem ráadás Jézus Krisztus követítői személyéhez és művéhez, hanem éppenséggel hívő igent-mondás Jézus Krisztus közvetítői személyére és művére.

Tehát mindazok, akik Jézus Krisztusban hisznek – akár égetnek mécsest a Mária-ikonok előtt, akár nem, akár imádkozzák a Lorettói Litániát, akár nem, akár elfogadják a katolikus Mária-dogmákat, akár nem – Mária gyermekei. A katolikus berkekben eléggé gyakran elhangzó kifejezésnek: “per Mariam ad Iesum”, “Márián át Jézushoz”, ez az egyetlen elfogadható értelme.

Létrehozva 2011. december 13.