„Közel jöttél azon a napon, amikor hívtalak, és így szóltál: „Ne félj!” Megvédelmezted lelkem ügyét, Uram, megváltottad életemet. Uram, láttad megaláztatásomat, szolgáltass hát nekem igazságot!” (Siral 3,57-59)

Jó volna beszámolni arról, milyen érett módon reagáltam. De sajnos, nem ez volt a helyzet.

Évekkel ezelőtt egy idősebb kolléganőm megvádolt, hogy a háta mögött kibeszélem. Nem szelíd korholás volt ez részéről, hanem keserű, sértő, destruktív megnyilvánulás. Ellenséges üzeneteket küldött nekem a szociális médiában, és igyekezett aláásni jó híremet.

Ez volt az első alkalom, hogy igazságtalanul megvádolt valaki, először hibáztattak valamiért, amit nem követtem el, és először sározták be a nevemet.

Legalább huszonöt sértő választ írtam neki, de Istennek hála még elküldés előtt töröltem őket. Napokig dühöngtem, sírtam, nem tudtam aludni. Képzeletbeli beszélgetésekbe bonyolódtam ezzel a nővel, mindenfélének elhordtam magamban, csakhogy helyre tegyem. Odáig mentem, hogy mikor egyedül ültem a kocsiban, hangosan elő is adtam ezeket a párbeszédeket – ahogy Isten méltóságteljes leányához illik….

Így folytattam mindaddig, míg rá nem ébredtem, mennyi energiát pazarolok erre az igazságtalanságra. Hagytam, hogy megfosszon örömtől, kreativitástól, tönkretegye gondolataimat, imaéletemet, hangulatomat. Mindezeken túl, képtelen voltam előretekinteni. Gondolatban a gonosz megtestesítőjeként néztem erre az asszonyra, nem láttam meg benne az emberi lényt, aki talán szintén komoly nehézségekkel küzd. Nem éreztem és nem is mutattam részvétet, nem akartam Isten képmására teremtett embernek látni, akinek ugyanúgy szüksége van Jézusra, mint nekem, aki épp úgy rászorul fájdalma enyhítésére, mint bárki más.

Jeremiás Siralmaiban visszhangra talált a lelkem. Jeremiás is az Úrhoz kiált az őt megvető, szidó, nevetségessé tevő emberek ügyében Jeremiás panaszkodása nyers és nagyon valóságos. De ebben a nyers fájdalomban is tud részvéttel lenni azok iránt, akik bántják.

Sebzett egója nyalogatása helyett felemeli a tekintetét, és szenvedélyesen közbenjár népéért. Mások szenvedéseit siratja, és közben saját félelmét, aggódását, szenvedését lerakja az Úr elé.

Sosem adja meg magát az égető vágynak, hogy megvédje saját hírnevét (arról nem is beszélve, hogy nem játszik el nevetséges beszélgetéseket a kocsijában). Ha épp valami konfliktust élsz át, te is felveheted Jeremiás álláspontját: „Nem félek. Isten közel van. Kézbe veszi ügyemet. Nála jó helyen van.”

Az a meg nem érdemelt könyörület, amit Isten mutatott irántunk Jézusban, adjon erőt, hogy kövessük Jeremiás példáját, és ugyanazt a természetfölötti részvétet nyújtsuk másoknak – főleg azoknak, akik nem érdemlik meg.

A teljes írás elolvasható itt.