December 4-én pénteken délelőtt 9  órakor kezdődött az Apostoli Palota Redemptoris Mater kápolnájában P. Raniero Cantalamessa kapucinus barát első adventi elmélkedése. A Pápai Ház hagyományos, Karácsonyra készülő rekollekcióján részt vett Ferenc pápa és vele együtt a római kúria bíborosai, püspökei, kongregációs titkárai, a római kúria és helynökség prelátusai, valamint a legfőbb  szerzetesrendek elöljárói.

Krisztus a népek világossága

A három prédikációból álló ádventi sorozat címe: „Krisztus a népek világossága”, melyet három lépésben fejt ki a szónok: „Az egyház, mint Krisztus teste és jegyese”, „Egyetemes hivatás a szentségre”, és végül „Tanítás Szűz Máriáról”.  

  A bevezetőben Cantalamessa atya elmondta, hogy a zsinat lezárásának ötvenéves évfordulója ihlette meg őt és ennek jegyében szól most és majd a következő nagyböjtben is erről a témáról. Nem doktrinális vagy pasztorális szempontból közelíti meg a témát, hanem annak a hit építését szolgáló spiritualitása felől.

Nem az egyház iránti szeretetből fogadjuk be Krisztust, hanem Krisztust szeretve fogadjuk el az egyházat!

 „Szinte véletlenül bukkantam rá az első témára – tett vallomást a szónok – amikor latinul olvastam a konstitúció bekezdését: „Lumen gentium cum sit Christus”, vagyis „Krisztus a népek világossága”. Meg kell vallanom zavaromban, hogy soha nem törődtem ennek a kezdésnek a hatalmas következményeivel. Az egyházról szóló konstitúció címének véltem, gondolom, miként sokan mások és nem vettem észre, hogy a népek Világossága nem az egyház, hanem Krisztus. A cím pedig az a köszöntés, mellyel az agg Simeon üdvözli a gyermek Messiást, akit Mária és József visznek a templomba: „Világossága a  népeknek és Izrael népének dicsősége” (Lk 2,32). Ez a kezdőmondat a zsinat egész egyháztanának értelmezési kulcsa, egy Krisztus-központú egyháztan, mely előbb lelki és misztikus, aztán társadalmi és intézményi. A legelső helyre kell állítani ezt a zsinati egyháztant a mind hatékonyabb evangelizálás érdekében. Nem az egyház iránti szeretetből fogadjuk be Krisztust, hanem Krisztust szeretve fogadjuk el az egyházat!  

Az alapvető kérdés nem az, hogy „Mi az egyház?”, hanem hogy „Ki a egyház?”           

Cantalamessa atya Ratzinger bíboros egykori írásaira utalt, melyek a II. Vaticanum krisztológikus egyháztanát hangsúlyozták: „Ha valaki helyesen akarja érteni a Zsinatot, mindig ebből a kezdeti megállapításból kell kiindulnia”. „De a félreértések elkerülése végett hozzá kell tenni – folytatta a szónok – hogy ezt a spirituális és benső egyházértelmezést soha senki nem tagadta, de mint az új dolgokkal történni szokott, az új azzal a kockázattal járhat, hogy elhomályosítja a régit. Ez történt ez egyházi közösségek és Isten népe eszméivel is, a közösség és a hierarchia közötti szembenállás hátterében, a hangsúlyt egyre inkább az egyház tagjainak a közösségére helyezve, mint a tagoknak a Krisztussal való kapcsolatára. Ez talán előny és nyereség volt akkor, de most ötven évvel a zsinat után vissza kell térni az Újszövetség és az egyházatyák lelki és misztikus megközelítéséhez. Az alapvető kérdés nem az, hogy „Mi az egyház?”, hanem hogy „Ki a egyház?”  

Az egyház Krisztus teste és jegyese         

A Pápai Ház szónoka beszédének második gondolata „Az egyház Krisztus teste és jegyese” témakört elemezte. „Az egyház – mint „mennyei Jeruzsálem”, mint a „mi Anyánk” – Krisztus jegyese, aki szereti az egyházat és feláldozza magát érte. Az Isten Fia a magával egyesített emberi természetben halálával és föltámadásával legyőzve a halált, megváltotta és új teremtménnyé formálta át az embert. Az összes nemzetből meghívott testvéreit Lelke közlésével titokzatosan a saját testévé tette. Ebben a testben Krisztus élete árad szét a hívőkbe, akik a szentségek által titokzatos és valóságos módon egyesülnek a szenvedett és megdicsőült Krisztussal”.

Az egyház Krisztus teste, mert a jegyese Krisztus

Ugyancsak Ratzinger bíboros érdeme, utalt a szónok ismét a nagy teológusra, hogy összekapcsolta a test és a jegyes két egyházi képét: „Az egyház Krisztus teste, mert a jegyese Krisztus”. Más szavakkal kifejezve: az egyház szentpáli képének eredetében, mint Krisztus teste, nem annyira az emberi test részei összhangjának a sztoikus metaforája áll, hanem az egy-test jegyesi gondolata, amivé válik a férfi és a nő a házasságban. Illetve még inkább az eucharisztia képében, hiszen egy testet formálnak mindazok, aki ugyanabból a kenyérből esznek (1 Kor 10,17). Ez volt egyébként az egyház szentágostoni értelmezésének is a szíve: „Az egyház Krisztus teste, ami az Eucharisztia”. Ebből az eucharisztikus szemléletmódból fejlődik ki a későbbiekben a misztikus test egyházképe és ez a szemléletmód közelíti leginkább a katolikus egyháztant az ortodox egyház eucharisztikus egyházfelfogásához: „Az egyház és az Eucharisztia nélkül Krisztusnak nincs teste a világban”.

Az egyháztól a lélekig        

Cantalamessa atya az adventi beszéde harmadik részében az egyházatyák egyik régi gondolatát értelmezte: „Ecclesia vel anima”. Vagyis az „egyház vagy  lélek”. Ennek az értelme: amit az egyházról általában mondanak, az annak minden tagjára is értendő. Mai módon megfogalmazva kérdést: Mit jelent a keresztény ember spirituális élete az „egyház, mint Krisztus teste és jegyese” felfogás konkrét megvalósításában?

Az összefoglaló elolvasható itt.

Létrehozva 2015. december 5.