Kis Szent Teréz így teszi fel a kérdést: akarunk-e szentek lenni? Az Írás a kérdésre a következő választ adja: “Szentek legyetek, amint én is szent vagyok.” (1Pét 1.16).

A szentség tesztje: hogyan reagálunk gyengeségeinkre: elcsüggedünk-e avagy gyónunk. Jogunk mindig van szentnek lenni, mivel Isten gyermekei vagyunk.

Kis Teréz ekképpen folytatja: “A legnagyobb dolog, amit Isten tett bennem, hogy megmutatta gyengeségemet”. Ha felismertük gyengeségeinket, könnyebb az út a megtéréshez. Az első megtérés a látványos, nagy változást hozhat életünkben, amikor felismerjük az Úr mindenható hatalmát és elfogadjuk őt megváltónknak. A második megtérés a radikális és a nehezebb. Ekkor térünk ugyanis magunkhoz.

A lelki gyermekké válás útjait akadályok nehezítik. Ezek nem bűneink, mivel a bűntől meg lehet szabadulni a megtérés által.

Az első akadályok egyike a gőg. A gonosz rögtön vádolni kezd, ha elbuksz – megsértve gőgösségedet. Mintha azt mondaná: méltatlanná váltál Isten szeretetére. A gonosz ugyanis tudja, hogy vágyaink Istentől jönnek, ezeket próbálja elvágni.

Mondhatnánk azt is, hogy, a tudás jelentheti a magabiztosságot (ti. a gőgöt). A nagy mágusok mind erre törekednek: a megszerzett (titkos) ismerettel a többiek felett maradni (reiki, agykontroll, stb.) Ha te is tudod a titkot, te lehetsz a legjobb, legerősebb, a hatalmas a többi felett– olyan, mint az Isten.

A második akadály önmagunk elviselésének akadálya. El kell tudni viselni önmagunkat olyannak, amilyenek vagyunk. Elfogadni békében tökéletlenségünket és nem elveszíteni bátorságunkat. Ha valakit nem tudsz elviselni a környezetedben, magadat is nehezen tudod.

A harmadik akadály a képzelgés önmagunkról. A „ha más lennék” és a „ha nekem megadatna az, hogy…” és hasonló képzelgések oda vezetnek, hogy kilépünk a valóságból.

A szentség abból indul ki, ami van. Szentet pedig a rosszakból/bűnösökből kell csinálni, nem a jókból.

Kis Szent Teréz, amikor a lelki gyermekség útjait kereste, a „félelem mindenkitől” korszakában fedezte fel az úgynevezett kis utat. Ahogy ő mondta: „Túlságosan kicsi vagyok ahhoz, hogy a tökéletesség meredek lépcsőit járjam.”. Ő nem tudott mindent kijavítani, tökéletes lenni, lemondani. Teréz ezért beszáll a páternoszterbe. A liftnek pedig az a dolga, hogy őt felemelje. Mondhatnánk úgy is, hogy a lift a kicsiknek való. A nagyok menjenek lépcsőn. Ezért kell kicsinek lenni. A kicsiket ölbe veszik. A kicsik járhatnak lifttel.

Kedves az Úr előtt szeretni gyengeségeinket. Az Úr ezzel együtt szeret bennünket. Nem szabad tehát elcsüggedni saját korlátaink miatt. A gyengeségünk Isten előtt nem akadály. Ez a kiváltság. Ez engedi, hogy Isten szerető arcát láthassuk. Az égi atya leküldi értünk a liftet, hogy felmehessünk hozzá.

Mit vár tőlünk az Isten?

Elsősorban azt, hogy ne céltáblákat állítsunk a hozzá vezető úton. Szeretetet és bizalmat vár tőlünk. A szülőnek is az a legfontosabb, hogy bízzon benne a gyermek. Jézust is a bizalom hiánya bántja a legjobban.

Mit mond az Írás a bizalomról?

Bízzál az Úrban és kövesd az útját. (Zsolt 37,34).

Bízzál az Istenben: gondodat viseli, járj egyenes úton és reménykedj benne. (Sir 2.6)

Ne nézd csodálkozva a bűnös mûveit, bízzál az Úrban, s maradj meg a munkád mellett. (Sir 11.21)

Bízzatok az Úrban örökkön-örökké, mert az Úr örökké megmaradó Szikla! (Iz 26.4)

De bízzatok, gyermekeim, kiáltsatok Istenhez! (Bár 4.27)

Az Úr várja tőlünk a ráhagyatkozást. Egy életünk van, azt az egyet bízzuk őrá. Ne úgy éljünk, mintha tíz életünk lenne. Hagyjuk, hogy az Úr a gyengeségeinket szeretetté változtassa. Kudarc esetén ne veszítsük el bátorságunkat. Ha elveszítjük bizalmunkat, hogy az Úr belőlünk szentet tud csinálni, akkor biztosan nem is sikerül ez neki.

Bizalom nélkül a vallás viselkedéssé válik. Isten mindenből hasznot húz, bűneinkből is. Isten mindent önzetlenül és ingyen ad nekünk, semmit nem kér cserébe. Isten szeretetből teremtette a világot, nem pedig azért, hogy adósokat gyűjtsön saját magának.

Az infantilizmustól a lelki gyermekségig

A gyermetegség pszichológiai eset, ha megmarad felnőttkorban is, ugyanakkor ez nem akadályoz meg a lelki fejlődésben. A lelki gyermekség egyfajta lelki (spirituális) magatartás, mindenfajta kóros tünet nélkül.

Egy eseményt többnyire önmagunkba zárkózva élünk meg. Ha körülnézünk és Istenre is figyelünk, teljesen új nézőpont tűnik szemünk elé. Észrevesszük azt, hogy egy esemény rajtam kívül milyen hatással volt más emberekre. Isten jelenlétében újraolvasva a múltat újjelentést adhatunk sok mindennek.

Kis Szent Teréz boldog gyerekkora 4-5 éves koráig tartott, édesanyja halálával ért véget. Ezután jött az éjszaka időszaka (4-13 év), rengeteg szorongással és félelemmel. 14 éves korában bevonult a Kármelbe és ezzel meghalt önmagának, de újjászületett az Úr számára ezzel a döntéssel. A döntés így szólt: mindent elvesztek és mindent odaadok – önmagamat is.

A túlérzékenység ekkor átváltozik mások iránti érzékenységgé. Jézus arra hív, hogy gyermekké váljunk, nem pedig arra, hogy gyereknek maradjunk.

Többnyire fájdalmas események hatására kapjuk meg Istentől az esélyt, hogy valóságos identitásunkat föladva az Ő gyermekévé váljunk.

A kisbaba megtanít arra, hogy

• egyedül nem tudsz semmit se megcsinálni, vagy ha sikerül, nem ér sokat Isten szemében
• teljesen védtelen vagy, bízd rá magad szüleidre
• hogyan kell azonnal és feltétel nélküli bocsánatot gyakorolni (a felnőtteknél a megbocsátás feleslegesen hosszú folyamat)
• az ember mélyhivatása: szeretni (adni) és szeretve lenni (kapni).

Az infantilis viselkedés jegyei

• A gyermeteg viselkedés kiváltó oka lelki sebzettség (gyerekkori is). Lehet szomorúság, reményvesztettség, amiből kilépni csak Isten kegyelme által lehet.
• A túlzott felelősségérzet környezetünkért szintén ide vezethet (pl. mit tettem Isten ellen, hogy beteg lettem, pedig nem iszom, nem dohányzom). Ennek következménye, hogy az eredményt (betegséget, halált) büntetésként magyarázza a lelkileg infantilis ember. Krisztus nem büntet azért, hogy önvádaskodást okozzon. “Mert ha büntet is, újra megkönyörül nagy irgalmában.” (Sir 3,32)
• Még saját magunkat sem szabad elítélni – vö. lelkiismeretfurdalás után sokszor megpróbálom megvédeni magam, bezárkózom, mert nem szeret senki sem.
• Belső bűntudat miatt másokon kezdünk uralkodni – megéljük függetlenségünket. Azt csinálok, amit akarok (pénzzel, idővel, magammal). Mindezt azért, mert félünk a függőségtől. Akár az Istentől való függőségtől is.
• Él bennünk a birtoklás vágya – megszerezni mindent, amit csak lehet (szeretet, elismerés, hatalom, tekintély).
• Infantilis tekintet – mások szomorúságát átveszem: vajon mit tettem én, hogy ő ilyen velem szemben?
• Azért hiszek Istenben, mert ad nekem. Ha nem ad, akkor tulajdonképpen haragszom rá. Ez egyfajta kereskedelmi kapcsolathoz vezet. Örülök Istennek, amikor jól mennek a dolgok, hogy mindent megadjon, amit csak kérek.

Várjuk a csodákat és gyógyulásokat. Nem Istent keressük, hanem amit Isten tesz. Ha Isten megtesz nekünk valamit, akkor mi is vállalunk valamit.

Mi is történt? Feltételt támasztunk Istennel szemben. Ne azért imádkozzunk, hogy megtegyen valamit az Isten, mert ebben az esetben nem a szeretet, hanem a nyereség hajt bennünket! Kérjük Istent, hogy tegye meg azt velünk, ami az ő akarata! Ne azt gondoljuk, hogy Isten megver és büntet engem és ez ellen védekeznem kell. Hogy Isten veszélyt jelent számomra.

Ha Istennel gyermeki kapcsolatban vagyunk, nem nézzük, mit veszíthetünk. Ne feledd, hogy a kinyújtott kezet akkor tudod megfogni, ha üres a kezed! Amíg védekezel, addig félsz.

Az infantilizmus mindig önmagunk felé fordít, míg a gyermekség az önfeláldozó szeretet felé. Isten sok mindent ad nekünk, de ezt nem szabad kisajátítanunk. Mindent Isten ajándékának kell tekinteni. Az infantilis csak azt nézi, hogy mi az, amit nem kapott meg, nem ért el.

Amiről sokat tudunk, abban könnyen gőgösek lehetünk. Isten mindig a leggyengébb ponton fog meg bennünket, mert tudja, hogy ott rá kell hagyatkoznunk. Igazi tapasztalatot tehát abban nyerünk, amiben nullák vagyunk.

Sebeink mellett ürességeink vannak bennünk. Az ürességek miatt őrlődünk. Elutazhatunk valahová pihenni, de utána az őrlődést tovább folytatjuk: ez nem más, mint helyi érzéstelenítés. Ez vezethet a “semmi sem elég” érzéséhez.

Nem biztos, hogy rájövünk: az üresség oka Isten hiánya. Ha a gyermekség útjára lépünk, akkor nem kell azután betömködnünk az üres lukakat. Meg kell hagyni Istennek, vele eltölteni azt az időt.

Boldogok azok, akik mindent rábíznak Istenre. Ha szegények vagyunk, szabadok is leszünk. Másokon pedig akkor tudunk segíteni, ha hagyják hogy segítsünk.

(Készült egy lelkigyakorlat tanításai alapján. A szerk.)

Létrehozva 2021. július 10.