Kedves Nővéreim és Fivéreim az Úr Jézus Krisztusban! Isten tartja egybe a mindenséget, benne áll fenn minden, amit csak alkotott: Ő a jelenlegi létrend létrehozója Teremtője. Itt hagytuk abba, s itt is folytatjuk. Isten Fiában, mint szegletkőben foglalja össze és fogja össze az Univerzumot, a Kozmoszt, a teremtett Mindenséget. Érte teremtett mindent és Benne áll fenn minden.

Ez a Fiú: Jézus Krisztus, a mi Urunk, a hőn szeretett Istengyermek. – „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.” (Mt. 3, 17. )   – Ha ennyire örül az Atya az ő Fiának, akkor nyilván, az Ő örömére teremtette a világot. A létezés nem bánat, szomorkodás, gyötrelem végett jött létre az áldott Teremtőtől, hanem   ö r ö m   v é g e t t . Isten minden teremtményét örömre, méghozzá kicsattanó, ujjongó örömre teremtette. Örömét lelte keze alkotásában „mert Isten látta, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott.” ( Ter.1, 31. ) Hogy ez az ujjongó örömállapot most nincs jelen világunkban, ez a szabad teremtmény ( az ember) helytelen döntésében rejlik. Mivel ősünkben hallgattunk a sötét angyal sugallatára, természetesen elsötétült az ujjongó öröm is széles e világon. De ne veszítsük szemünk elől az eredeti állapotot: Isten akarja, hogy minden teremtménye egy örömteli létet éljen át, mely soha nem ér véget. Mert ha valaminek vége volna, akkor az egy összetört létrend lenne, összetört örömmel. – Hát ez bekövetkezett!

Ez az ember tragédiája. De hát akkor mi lesz a szeretett Fiúval, akinek a kedvéért jött létre a hatalmas ujjongó örömtől zengedező építmény, s most néma halotti csendben, romokban hever? Ez volna a hőn szeretett Fiú öröksége? 1945-ben Budapest ostromát a mi családunk úgy élte át, hogy benn voltunk az utolsó harci cselekmények kellős közepén. Leégett 5 szobás lakásunk, s így el is veszett mindenünk. Csak két kofferunk maradt meg, meg egy ruhakosár ágyneművel , benne féléves öcsémmel. Az utcára kerültünk, míg az egyik nagynénénk így szólt apámhoz: János, te építész vagy, jöjj ki hozzám, átadom neked és családodnak házamat; (nekem elég egy helység). De előbb hozzad rendbe, mert akna-találat érte, s most még nem lakható. 

Mint építészmérnök, édesapámmal a család nekiállt helyrehozni a megsérült házat, s így be tudtunk költözni. Nagy volt az öröm, mert később még a házat is megörököltük. A család összefogása , a romeltakarítás és építkezés is, – furcsa módon – egy örömteli emlékezet maradt. Példának hoztam, ahol a ház – a teremtett világ . A háború és következménye   – az ember lázadása és a bűn-okozta károk. A helyrehozó építészmérnök – Jézus Krisztus. A helyrehozatal munkálatai – az ő megváltói műve a kereszten. A későbbi beköltözés – az örökség átvétele. Akik csatlakoznak az építészhez, – azok Isten házanépe: Ők válnak társörökösökké.   — Csupa tőmondat, tőrőlmetszett igazságok. De az is igaz, hogy a szentek együtt örülnek Istennel, az örökké boldog Istennel, s együtt örülnek egymásnak. Már itt a földön mi is, mint „meghívott szentek”, hogy’ tudunk örülni egymásnak!! Jól ismert ige ad ennek hangot: „Nézzétek, milyen kedves és jó, ha egyetértésben élnek a testvérek!” ( 133, 1 ).

Örömünk akkor sem törik meg, ha sok mindent nélkülözünk és sok baj szakad ránk. Sírásunkban is örömünk az a bennünk lakozó   Lélek / lélek, mely már előre látja a ránk várakozó javak teljességét, s a szívünkben megdobban ennek a realitása. Ez ad nekünk egy szent meghasonlottságot:Mert egyik szemünk, mely a földre tekint és a jelent szemléli, sír. De a másik szemünk, mely az égre tekint, s a jövőt fürkészi, nevet, sőt ujjong. Ez utóbbi „lelki éghajlat” azután egyre inkább domináns lesz, míg csaknem szinte egészen a csendes ujjongás át nem veszi belső világunkban a teljes uralmat. A mennyország öröméből hull reánk egy sugárnyaláb.

Az Életige elolvasható itt.

Létrehozva 2015. augusztus 5.