“Atyja már messziről meglátta őt és megesett rajta a szíve!“(Lk 15,20).

A katekizmusból tanult igazság jut eszünkbe, amikor ezt a szép példabeszédet hallgatjuk és elgondolkodunk annak tanításán: “Isten a megtérő bűnösnek szívesen megbocsát!” Hogyan is tud annyi gonoszságot megbocsátani? Miért is tudja elnézni az emberek vétkezéseit? Sokszor így botránkozunk meg ezen az isteni jóságon, hogy ezt mondjuk: egy bűnös élet után elegendő lenne egy mellverés és egy szánom-bánom?

Panaszkodott nekem egyszer valaki, hogy egy nagyon mocskos szájú, szörnyen káromkodó ember ismerőse a kórházban halt meg. Családja nem hozatta haza, mert féltek az otthoni temetéstől. Debrecenben temették el. A pap nem ismerte a halottat, egy kevéssé félre is vezették őt, így aztán úgy búcsúztatta el, mintha egy szentéletű ember lett volna! Ezt mondta nekem a panaszkodó ember: tessék elhinni, nem érdemes itthon meghalni! Mit is mondhatnék? Bizony ebben a panaszban van némi igazság is, ha csak ebből a szempontból nézzük a dolgokat: hogyan lehet letagadni, eltussolni egy életnek a bűneit!

De nem jól tesszük fel a kérdést! Mert a bűn, az bűn, az mindenhol súlyos és utálatos! A megtérés pedig nagy dolog. Nem is könnyű, nem is olyan egyszerű az, amint egyesek szeretnék elintézni: egy kis mellveregetés, sóhajtozás, egy kis szánom-bánom! Az evangéliumi példabeszéd arról szól, hogy a bűn valóban bűn! Ezt következményeiből is láthatjuk! Mert mit veszített a tékozló fiú? Az atyai ház szeretetét, melegét, bensőségét! Az úrfiból, béres lesz! Kiégett, elcsigázott, lerongyolódott ember!

Amilyen egyszerű és könnyű a bűn útjára lépni, és a lejtőn lefelé haladni – éppen ellenkezőleg, annyira nehéz ennek a megfordítottja: a visszatérés. A beidegződések, a szenvedéllyé lett dolgok elhagyása. Kegyetlenül nehéz a lejtőn felfelé menni! De ez a megtérés! Erre erősíthetnek az elhagyott otthonról való szép emlékeink. Az atya iránti tisztelet és üdvös félelem!

Bizony nem könnyű ez! De aki igaz elhatározást tesz, hogy felhagy a tékozlással, hogy nem elégszik meg egy-egy hazug szánom-bánommal, hanem igazán megtér: biztos lehet abban, hogy Isten szívesen fogadja, hiszen ő a megtérő bűnösnek szívesen megbocsát. Egy neves szerzetes szónok (Lacordaire dominikánus atya) halálos ágyán gyötrődve, aggodalommal szorongatta a keresztet. Miért ez aggodalom, atyám – kérdezték tőle. Nagyon sokat prédikáltam életemben, mégis úgy érzem most, hogy nem prédikáltam elégszer arról, hogy Isten irgalmas!

Tanuljuk meg Isten irgalmasságát ebből az elhangzott evangéliumi példabeszédből!

Forrás: Végsheő Dániel – Egy szívvel és egy szájjal (parochia.hu)

Létrehozva 2013. április 13.