Aki az interneten megkeresi az önmegvalósítás szót, azonnal látja, hogy a fogalom fontos a mai ember számára: nemcsak számos utalást talál könyvekre, tanulmányokra, hanem meghívást is tanfolyamokra, kurzusokra, amelyek utat kínálnak az önmegvalósításra. Ugyanakkor a keresztények körében mintha nem szívesen látnák: az önmegvalósítás összeférhetetlennek tûnik a keresztény emberképpel.
Egyedül élve, nő nélkül is lehetünk férfiak?
Férfiak csakis a nők viszonylatában, a nőkhöz képest lehetünk. Olvastuk korábban is, hogy ha csak férfiak élnének a Földön, a férfiasság kérdése fel sem merülne, egyáltalán nem lenne érdekes.
Ugyanakkor fontos megtenni egy alapvetést. Aki nem felel meg önmagának, aki állandó feszültségben, netán összetűzésben él önmagával, az kiég, depressziós, daganatos beteg, alkoholista, kábítószeres, öngyilkosságra hajlamos, játékszenvedélybe menekülő stb. lehet. Ijesztő, ugye?
A posztkeresztény nyugati kultúrában az egyik legfontosabb piedesztálra állított erény a nyitottság. Ha valakit meg akarunk szégyeníteni, szűklátókörűnek nevezzük, viszont dicséretnek számít, ha egy embertársunkról azt mondjuk, hogy nyitott a gondolkodása vagy a világképe. Bizonyos értelemben az új nyugati kultúra egyik központi gondolata az inkluzivitás. Ami befogadó, az jó, ami kirekesztő, az rossz. Aki nyitott a tőle különbözőre, az újra, a másra, az erényes, aki védi a határait, elutasítja a tőle különbözőt, kizárja az életéből azt, amit gonosznak tart, az éretlen vagy ami rosszabb: maga is gonosz. Ami persze az egész inkluzív gondolkodás egyik megvilágító erejű belső ellentmondása, hiszen az a gondolkodás, amelyik abszolút értékké teszi a nyitottságot, folyamatosan védi a határait azoktól, akik védik a határaikat, kizárná az életéből azokat, akik kizárnak, és gonosznak tartja azt, aki mást gonosznak ítél. De kissé előre szaladtam.
A rövid karácsonyi szünet után folytatódik a 777 népszerű sorozata, a Papp válaszol! Ezúttal a túlnépesedésről, a vegyes házasságról és egy nagyon komoly dilemmáról kérdeztétek Papp Miklós görögkatolikus papot.
Mónika (ismeretlen helyről)
Katolikus vallású bíró vagyok. Úgy érzem, a hivatásomat Isten akaratából, az ő támogatásával töltöm be, és sok jót tudok tenni ezen az úton. A szervezetben azonban olyan helyzetbe kerültem, hogy lehetséges, hogy családjogi pereket kellene majd tárgyalnom. Vagyis házasságok felbontásáról, gyermekelhelyezésről dönteni. A kérdésem az, hogy katolikusként részt vehetek-e ilyen ítélkező tevékenységben, vagy ha erre kerülne a sor, el kell hagynom a pályát?
A biomókus szaporodik, míg evolúciós vetélytársa, a HÖM (homo ökomókus) kiszorulófélben van. Olyan evolúciós pillanat ez, mint amikor a régi, mindent uralni látszó dinoszauruszok és az új emlősfélék egyidejűleg éltek a Földön, ám az újak még csak éjszaka mertek rejtekükből előjönni, ezért bizonyára különcnek tekintették őket „a Föld urai”. Ha igaz az első mondatban megfogalmazott tétel, akkor a biomókus-családokban nagyobb a gyerekszám, s evolúciósan sikeresebb az alkalmazkodásuk a környezethez. Ez látszólag ellentétben áll a népességrobbanásról alkotott fóbiáinkkal…
Vörös Győző előadása Pécsett (2018. január 6.)
„Fussuk meg kitartással az előttünk levő pályát. Emeljük tekintetünket a hit szerzőjére és bevégzőjére, Jézusra.” (Zsid 12,1b-2a)
Igen! – csúszott ki a számon, mielőtt időm lett volna belegondolni, mire is vállalkozom.
Elmúlt egy év, és gondolataimban a következő esztendőre vonatkozó álmok keringtek éppen, mikor felhívott a húgom egy ötlettel. Fussunk le egy félmaratont – javasolta. Optimista, lelkes volt a hangja, nem sokat töprengtem, felajánlottam, hogy elkísérem erre az izgalmasnak ígérkező kalandra.
Antonio Spadaro, a Tömegkommunikáció Pápai Tanácsának tagja, akit sokan csak ciberteológusként ismernek Ciberteológia című blogja miatt, kifejti, miért helytelen a nyomtatott misekönyv helyett különféle digitális eszközök segítségével misézni.
– Hozzászólás egy interjúhoz –
Don Gabriele Amorth, a római egyházmegye exorcistája, egy Stefano Maria Pacinak adott interjúban élesen bírálja az Exorcizmus új rituáléját. E bírálat során fontos és figyelemreméltó dolgokat mond, amelyeket nagyon komolyan kell vennünk. Mégis úgy gondolom, bírálata más szempontokból egyoldalú és túlzott.
Előre kell bocsátanom: nagyon tisztelem Amorth atyát. Mélyen hívő, hivatásának élő embernek látom, aki ezreknek és ezreknek szolgált eredményesen a manapság olyannyira elhanyagolt szentelménnyel, az exorcizmussal. Könyve, az „Egy ördögűző tapasztalatai” (Ecclesia, Bp. 1994.), szemkinyitó olvasmány volt sokak számára, magam is rengeteget tanultam belőle. Ami az exorcizmus gyakorlatát illeti, őhozzá képest sehol sem vagyok, egyszerűen nem vagyunk egy súlycsoportban. Ő sokezer exorcizmust végzett, én soha egyet se. Szabadító imát végeztem ugyan, de nem olyan sokat, és minden drámai jelleg nélkül. Nincsenek tapasztalataim rendkívüli démoni jelenségekről.
Az Egyesült Államokban és Kanadában a közelmúltban nyitották meg a „Sweet Jesus” (Édes Jézus) istenkáromló nevű jégkrémlánc első üzleteit.
A cég neve és logója súlyosan sértő. Az anyavállalat, a Monarch & Misfits honlapja szerint „Édes Jézus” egy étterem, mely „bűnösök lágy szolgálatára és italaira” szakosodott. Ugyanez a webhely azt állította, hogy „240 kelyhet szolgálnak ki minden nap.” Egyik terméküket így hívják: „Oh Sweet Baby Jesus” (Ó, édes Jézus baba)
A Római Birodalomban, Krisztus idejében teljes szabadosság uralkodott a nemi szokások területén. A homoszexualitás, a prostitúció, a házasságtörés, a fogamzásgátlás és az abortusz a rómaiak között általánosan elfogadott és gyakorlott szokás volt. Már jóval korábban az olyan görög filozófusok, mint Platón és Arisztotelész is támogatták azokat az állami törvényeket, amelyek engedélyezték az abortuszt és az eutanáziát (fogyatékkal született gyerekek és tehetetlen öregek meggyilkolását). Azokban az időkben jöttek létre az első abortuszklinikák, valamint azok a sebészeti műszerek, melyek lehetővé tették a gyermek meggyilkolását az anya méhében.
Az evangélisták és prédikátorok a szeretet utáni vágyunkat szólaltatják meg, amikor Isten szeretetének evangéliumát hirdetik nekünk. Ez rendjén is van, mert az evangélium Isten megmentő szeretetéről szól. Az azonban az emberi természettől idegen és ezért ostoba feltételezés, hogy a szív megelégedne azzal, ha pusztán a szeretetről hall. Sok evangélista és prédikátor azt gondolja, hogy az emberek kizárólag Isten szeretetére vágynak, ezért üzeneteikben kizárólag Isten szeretetét kínálják nekik. Ezzel nem csak az a baj, hogy megcsonkítja és az emberek igényeihez igazítja a Biblia ennél lényegesen összetettebb üzenetét, hanem az is, hogy alapvetően félreérti az emberi szívet. Nem a szeretet az egyetlen elemi igényünk. Az igazságos ítélet is az.
A magyarországi reformátusok XIII. zsinati ciklusának 10. ülésén, 2012. május 24-én névszerinti szavazással, a 74 jelen lévő vezető személyiség 57:17 arányban az átváltoztatást, az Átváltoztatott Kenyérben Krisztus Testét, az Átváltoztatott Borban Krisztus Vérét hinni, „kárhozatos bálványimádásnak” ítélte!
Mivel Krisztus maga parancsolta meg a követőinek egyedüli éltetőként az Ő testének és vérének vételét, a szavazók- ártó módon- a saját nyájukhoz tartozók élete ellen is szavaztak! Úgy döntöttek, hogy a 450 évvel ezelőtti Heidelbergi Káté 80. paragrafusa, nevezetesen az, hogy a katolikusok miséjét, az átváltoztatást, az Eucharisztia tiszteletét és vételét ma is „kárhozatos bálványimádásnak” tartják és ezt a viszonyulást írják elő a saját nyájukhoz tartozóknak, a saját híveikben is súlyos zavart okoztak.
Szent Margit Mária ideje óta nagyon sok család és intézmény ajánlotta már fel magát Jézus szent Szívének, ennek az egyszerű felajánlásnak azonban soha sem volt meg az a jellege, amely a trónraemelés értelmét megadja: nem jelentett kimondottan meghódolást és hitvallást Jézus szociális Királyságával szemben, valamint hiányzott belőle az engesztelés szelleme a modern kor jellegzetes bűnéért, amellyel népek és társadalmak figyelmen kívül hagyják, sőt határozottan le is tagadják Jézus királyi felségjogait.