És ez a mi bűnünk, mulasztásunk. Isten minden kegyelmet megad hozzá, a többi rajtunk múlik. “Legyetek szentek, mert én, az Úr, a ti Istenetek szent vagyok.”Lev 19,2 A tapasztalat az, hogy Õ elég ritkán oszt feltűnő, azaz csodát vonzó adományt! (Tardif atya, Damian Stayne igen kevés van). De miért? A Lélek kinek-kinek olyan adományt ad, amilyet akar. Isten szuverenitását épeszű (ép lelkű) hívő nem vonja kétségbe. De vajon elfogadunk-e minden adományt (kicsinyeket, nem fényeseket, nem látványosakat…), amit Isten nekünk adni akar?
Vállalunk-e  olyan szolgálatot, amely egyáltalán szükségessé teszi, hogy Isten bármilyen karizmát adjon nekünk (pontosabban amelyek rajtunk keresztül megnyilvánulva Isten országát építik)? Megértettem, hogy:  hirdessük az evangéliumot, állj vele elő, akár alkalmas, akár alkalmatlan (2. Tim.4.2.)

Nekem ez nagyon tanulságos volt. Hiszen a Bibliában is az van leírva, hogy ELŐBB hirdették az evangéliumot és UTÁNA Isten csodákkal és jelekkel igazolta magát. KI KELL LÉPNI HITBEN. Szó nem volt arról, hogy magát a csodát kell várni. Szörnyű hiba
lenne, kioltaná a Lelket. Hangsúlyosan arról volt szó, hogy az Istenért való szolgálatot kell vállalni s ezt erősíti meg Isten jelekkel és csodákkal. De a jelekről és csodákról nem mondhatunk könnyelműen le, mint az evangelizáció eszközeiről. Hiszen az evangéliumokban és az apostolok cselekedeteiben is  nagy százalékban van jelen. Természetesen nem elbizakodottan ettől várjuk a pasztoráció eredményességét, de nem intézhetjük el egy könnyelmű kézlegyintéssel, mely mögött nem alázat, hanem bizony hitetlenség búvik meg.

Ha mi készek vagyunk bármi áron Istent szolgálni és erre törekszünk, akkor Isten bíz ránk szolgálatokat, és nem hagy magunkra, hanem erős karjával ott lesz velünk. Ha a kicsiben hűek vagyunk, sokat bíz ránk. És Jézus mindannyiunkra sokat akar bízni!!! Minket akar az aratásába küldeni, ha hajlandók vagyunk erre, a többit megadja. Az egész lelkigyakorlat mentes volt mindenféle beteges vagy öncélú csodakereséstől (a rendkívüli adományokra való vakmerő törekvéstől).
Avilai szt. Teréz, Szárovi Szt. Szerafim, Padre Pio,  a Katekizmus, számos pápa megnyilatkozásai, zsinati dokumentumok adták meg a biztonságot adó gyökereket. A három nap alatt (3 x 12 aktív óra!) nem volt SEMMI, ami az Egyház tanításával vagy fegyelmi intézkedéseivel egy picit is szemben állt volna.

Végül 2 és fél nap után, amikor már annyi oldalról tapasztaltuk meg a Szentlélek erős működését a szolgáló testvéreken (és egymáson) keresztül tapasztaltunk, annyit növekedett a hitünk, (hogy már-már a nyolcad mustármag méretét is elérte 🙂 ), akkor megkaptuk a receptet:
mi kell ahhoz, hogy a mi  is lángolóan, jelekkel és csodákkal megerősítve tudjunk tanúságot tenni Isten hatalmas szeretéről…

A recept pedig egyszerű, semmi rendkívüli sincs benne:a radikális döntés Jézus mellett és mindaz, ami ennek hozománya: rendezett, tiszta keresztény élet, adakozás, böjt, napi odaszánt idő az imára (kb 1 óra), rendszeres gyónás, szentségekhez járulás valódi alázat; teljes szabadság az anyagi javaktól és szenvedélyektől;  napi imádság  a HIT növekedéséért – bűnbánat a hitem csekélysége miatt; élő közösség, amelynek keretében szolgálhat és növekedhet az ember, mélységes szeretet azok iránt, aki felé szolgál az ember, Isten-család-szolgálat fontossági sorrend betartása; reményünk folyamatos táplálása. És ezek mellett az első, hogy legyünk meggyőződve arról, hogy a szükséges karizmák a rendelkezésemre állnak, és alapvetően fontosak a keresztény szolgálatban.

Létrehozva 2011. május 19.