Olvasnivaló

Miért utálnak a férfiak gyülekezetbe járni?

David Murrow ezzel a provokatív kérdéssel lépett ki a keresztyén közélet elé. Egy pécsi baptista közösség közösség vállalkozott a magyar kiadás megjelentetésére.

Murrow nem lelkész, nem teológus, de olyan keresztyén férfi, akire felfigyeltek teológusok és lelkészek egyaránt. Murrow szakmai pályafutása miatt (TV producer, író, politikai szóvivő) hozzászokott, hogy szembenézzen és felvessen olyan kérdéseket, amik meghívnak minket arra, hogy kegyes közhelyeket hátrahagyva nézzünk szembe a valósággal.

3 Minute
Olvasnivaló

A kameruni érsekség elindítja az örökimádást minden plébánián

Etim Lambert atya, a Ngomgham-i Szeplőtelen Fogantatás templom plébánosa elmondta, hogy az eucharisztikus kongresszuson elhangzott keresztény tanúságtételek önmagukért beszéltek.

A kameruni érsekség minden plébániája örökimádás kápolnát épít, hogy megünnepelje az Eucharisztia helyi évét – jelentette be ebben a hónapban az érsekség prelátusa.

5 Minute
Olvasnivaló

Veszteséggel élünk, de a remény fényében járunk

Mindenszentek és halottak napja közeleg. Tegzes Katalin segítő nővérrel beszélgettünk, aki személyesen kísér veszteséggel élő embereket, rendszeresen vezet csoportokat és tart lelkinapokat gyászolók számára.

– Évekig dolgozott az Országos Onkológiai Intézetben, folyamatosan a halál közelségében. Az ott szerzett élmények mennyire játszottak szerepet abban, hogy több mint tíz éve rendszeresen vezet csoportokat gyásszal élők számára?

– Eredetileg orvos szerettem volna lenni, de ez a tervem akadályokba ütközött. Tíz évig dolgoztam azonban az onkológiai intézetben aneszteziológus asszisztensként. Tudatosan választottam ezt a foglalkozást, tisztában voltam azzal, hogy az ott ápolt betegek életük sajátos időszakát élik, szembe kell nézniük a halállal is. Természetesen mindnyájunkban az életösztön dolgozik, így a súlyosan, nem egyszer halálosan beteg emberekben is.

11 Minute
Olvasnivaló

A másik magyar stigmatizált

Befejeződött Galgóczy Erzsébetről szóló sorozatunk, bemutattuk a szent életét, önéletrajzi bejegyzések alapján.

Amikor írtunk róla, mint az egyetlen magyar stigmatizáltról – Szent Pio is rá hivatkozott, miszerint minek jönnek hozzá magyarok, amikor van nekik is stigmatizált szent emberük – egy olvasói észrevétel érkezett:

Galgóczy Erzsébet nem az egyetlen stigmatizált volt Magyarországon. (Magyar) Boldog Ilona, domonkos szerzetesnő (+ 1270), szintén viselte Krisztus sebhelyeit. Rendtársa és nevelője volt Árpádházi Szent Margitnak. Így Ilona, Margit és Galgóczy Erzsébet alakját összeköti a magyar nemzetért vállalt életfelajánlás, engesztelő szenvedés.”

3 Minute