Szegényen, egyszerűen, vidáman

Nem búskomorság a ferences szerzetes élete

Hogyha valaki szerzetes lesz, valószínűleg bevonul egy kis cellába, ahol az élete többi részét imával tölti majd – gondolhatják sokan, akik nem találkoztak személyesen ilyen hivatású emberekkel. A ferences szerzetesnek készülő Urbán János is így hitte az elején.

Az Erik nevet felvevő testvér időközben megtapasztalta, hogy a portási szolgálat, a takarítás, a közös játék vagy a nagyszülők házastársi esküje megújításának vezetése éppen úgy része egy ferences pap életének, mint az ima. Bár ez utóbbi tevékenységre, amely a szerzetesek életében valóban a legfontosabb szerepet tölti be, naponta többször is összegyűlnek a testvérek.

„Kérdezd meg, kik ezek”
A barna rendi ruhát viselő ferencesekre általában felfigyelnek az utcán, öltözékük többnyire tiszteletet vált ki, azonban arra is volt példa, hogy utánuk szóltak, vagy csodálkozva nézték őket. „Novíciuskoromban Budapesten jártunk – emlékezett Erik testvér –, a pályaudvaron külföldiek mutogattak ránk, majd a vonaton, amikor a kalauzok átmentek a másik kupéba, áthallatszott, amint azt mondták, hogy menj át, kérdezd meg, kik ezek, mert én ilyet csak filmben láttam.”

Mi ösztönöz ma egy fiatalt arra, hogy olyan ruhát öltsön magára, amelyet nyolcszáz éve a szegények hordtak? „Azt szokták mondani, a ferenceseket nagyrészt ma is Szent Ferenc ragadja meg” – kezdte Erik testvér. A rendalapító életéről egyes szám első személyben írt könyv ragadta magával az ifjút. „Szent Ferenc egyszerűsége fogott meg, ahogy a javakat kezelte, ajándéknak tekintette, akkor döntöttem el, hogy ferences szerzetes leszek” – mondta Urbán János, aki már gyerekkorában eldöntötte, hogy pap szeretne lenni. Elmondása szerint átlagosan vallásos családból származik, és sokat jelentettek számára a közös esti imák.

Az írás elolvasható Erik barát blogján.

Létrehozva 2024. február 16.