Hogy az ember tökéletesen szerethesse Őt,
Ne keressen sehol másutt szeretetet.
Hogy teljesen megismerje Őt,
Igyekezzék semmiről sem tudni.
Hogy teljesen birtokába vehesse Őt,
Ne kívánjon birtokolni semmit sem.
A napokban hallottam az RTL-híradóban, hogy a kínaiak is felfedezték a Karácsonyt. Helyesebben, hogy a bemondót szó szerint idézzem: „a kereskedők is felfedezték a kínaiak érdeklődését e csillogó, giccses nyugati ünnep iránt”. És miközben a szöveg ment, mintha egy nyugati nagyváros sétáló utcáján jártam volna: mindenütt lámpafüzér, télapók, mikulások – és karácsonyfák. „Még a Buddha-templom előtt is karácsonyfa áll” – mondta a bemondó, „mert minden magára valamit adó kínai árus nyereséget remél a Karácsonytól.”
„Aki a Fölséges védelmében lakik, aki a Mindenható árnyékában él, az így beszél az Úrhoz: Te vagy a váram és a menedékem, Istenem, benned bízom!” (Zsolt 91,1-2)
A szemhéjam rögtön felpattant, a szívem vadul verni kezdett, mikor meghallottam, hogy jelez a telefonom. Éjjel 1 óra volt. Aki ilyenkor hív, nem jó hírrel keres. Kiugrottam az ágyból, megragadtam a készüléket, és ezt az sms-t olvastam: „Anyu, itt a rendőrség. Lezárták a kollégiumot, fel-le rohangálnak, kiabálnak. Nem tudom, mi történt, de nagyon félek.” Ashley volt, friss kollégista lányom, akitől alig hét órája váltunk el.
Gondolom, nem kevés leleményességre van szükség azoknak az újságíróknak, akik kénytelenek minden karácsonykor előhozakodni a mit-vásároljunk-szeretetteinknek-karácsonyra témakörben. Hogyan lehet erről minden évben újat mondani? Milyen szakértőket vonjanak be? Sztárszakácsot vagy szülész-nőgyógyászt, esetleg asztrológust? Nyilván a téma nem kimeríthetetlen. Azért csak megakadt a szemem azon a frappáns kérdésen, hogy hát mit is ajándékozzunk annak, akit nem szeretünk? És tényleg?
Ha azt akarod, hogy lelkedben igazi áhítat legyen és az istenes dolgok után való vágy és Isten szeretete benned erősödjék,
„Nagy békességük van azoknak, akik szeretik törvényedet; nem botlanak meg azok.” (Zsolt 119,165)
Tik-tak, tik-tak. Hallgattam a váróterem órájának kattogását, és arra gondoltam, mennyire jó lenne másutt lenni. Csak itt nem: engem csend vesz körül, barátnőmet odabenn a gépek. Tegnap kávézás közben, mennyivel boldogabbak voltunk!
Biztos vagyok abban, hogy Jézus szeret engem? És abban, hogy én szeretem Őt? Ez a meggyőződés olyan, mint a napsugár,
A teremtett világban sok olyan dolgot megfigyelhetünk, amelyek igazolják, hogy egy hozzátartozó terv nélkül nem működhetnének. Werner Gitt professzor ezzel kapcsolatban megállapítja: „Egy példa, amely engem is mindig elkápráztat, az aranylile utazása, ahol a madár Alaszkából Hawaiiba repül, hogy átteleljen.”
Vonaton utaztam, harmadosztályon. Felszállt egy apáca, rengeteg csomaggal: holmit vitt egy új gyermekmenhely berendezésére.
Szemre nem volt rajt semmi figyelemreméltó, de lénye tündökölt: őt már nem érintette a földi élet, ami nem gátolta abban, hogy jobban tevékenykedjék, mint akik az élettől százfélét akarnak.
„Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. S ha világot gyújtanának, nem rejtik a véka alá, hanem a tartóra teszik, hogy mindenkinek világítson a házban. Ugyanígy a ti világosságotok is világítson az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsőítsék mennyei Atyátokat!” (Mt 5,14-16)
Az asztalomnál dolgoztam, a nappaliból behallatszott a Híradó. Amit hallottam, az újabb szörnyű tragédia, szöges ellentétben állt azzal, amivel épp foglalkoztam. Abba kellett hagynom az írást, és sóhajtva hátradőltem a széken. A keserűség hulláma csapott át rajtam.
„Uram – imádkoztam hangtalanul -, tehetnék valamit a világban uralkodó sötétség ellen? Úgy tűnik, mindent elborít.”
„Amennyire rajtatok áll, éljetek mindenkivel békességben.” Róm 12,18
A mindegyre elém kerülő képek az ünnepek közeledtével el tudnak kedvetleníteni, ünnepi hangulatomat drukkos bánkódássá fagyasztják. Bámulatos otthon jelenik meg a képernyőn – tarkabarka díszek mindenütt, hívogató kandallófény, csodásan elrendezett bűvös dobozok a karácsonyfa körül, olyanok, mintha mindegyiket az áruházak hozzáértő munkatársai csomagolták volna.
Aztán körülnézek itthon.
Mária adventjéről van egy mosolygós-kedves mondat Szalézi Szent Ferenc levelezésében. Egyszer egy előkelő leány fordult hozzá a kérésével. Kolostorba akar lépni, de még túlságosan fiatal hozzá. Az évekig tartó várakozás azonban túlságosan is terhére volna, annyira vágyakozik a szerzetesélet után. Kéri hát a püspököt, eszközöljön ki számára korengedélyt, hogy azonnal teljesíthesse elhatározását.
Az Isten megparancsolta, hogy az oltár, amelyen az áldozatot bemutatták, belül üres legyen. Ebből megtanulhatja a lélek, mennyire ki kell
„Hiszen Isten maga ébreszti bennetek a szándékot, s hajtja végre a tettet tetszésének megfelelően.” (Fil 2,139)
Vigyázz – kész – rajt!
Mindig elsőként löktem el magam a földtől erre a vezényszóra. Nem volt startlécünk, a betonra rajzolt vonalról indultunk. Jó volt az nekünk.
Azért sem törődtem vele, hisz én voltam a leggyorsabb az osztályban hetedikben. Bármikor le tudtam hagyni a lányokat, de a fiúkat is. Kivéve 600 méteren.