A szerző egy németországi, felekezetközi diakonissza közösség vezetőjeként könyveivel keresztény hitünk gyakorlati megélésében nyújt segítséget, Istennel járásában nyert gazdag tapasztalatait megosztva. Mély hite, annak hangsúlyozása, amely az egyes felekezetekben élő keresztényeket/keresztyéneket összeköti, kedveltté és keresetté tette könyveit a magyar anyanyelvű olvasók körében is, felekezeti hovatartozástól függetlenül.
Az osztrák katolikus egyház a Life Ball rendezvény keretein belül emlékezett meg 2017. december 1-jén az AIDS-világnapról a bécsi Stephansdomban, adta hírül a Vienna Online. Christoph Shönborn bíboros érsek után, aki az AIDS és a bűn kapcsolatáról sajnos semmit nem mondott, a nemi identitászavarával közismerten kérkedő Conchita Wurst léphetett be a szentélybe, és állhatott az igehirdetés helyére.
A bécsi katedrálisban tartott rendezvényen elhangzott W. A. Mozart Requiemje, amelyet beszédek és „könyörgések” követtek paraliturgikus keretben. A fő szónok Christoph Schönborn bécsi bíboros érsek volt, akit Conchita Wurst követett a szószéken. (A koncert botrányos képsorai itt találhatók.)
„Keresd fel újra és újra ezt a helyet mennyei Atyád szívében és az Atyaistent úgy fogod megismerni, ahogyan Róla vélekedsz és bízol Benne.” (M. Basilea)
Bízd magad Istenre, mint egy gyermek önmagát az apjára bízza. Ő nem ejt el téged.
Henryk Hoser érsek elmondta az Aleteia internetes portál számára, hogy még mindig a pápa az, aki végleges döntést hoz a bizottsági jelentés alapján a jelenések valóságát illetően.
„A Medjugorje iránti áhitat megengedett. Ez nem tilos, és nem kell titokban végezni”- erősítette meg Henryk Hoser, a lengyelországi Varsó-Praga érseke néhány hónappal azt követően, hogy Ferenc pápa elküldte őt Medjugorjé-be, hogy ne a látszat igazságát, hanem a lelkipásztori állapotot értékelje, hogyan gondoskodnak az évente odalátogató több millió zarándokról a helyszínen.
Izidor előbb egy kolostor apátja, majd 44 éves korában Sevilla érseke lett. Sokat és bölcsen írt. Szentenciás könyveiből idézünk, melyben az imádság és az olvasás fontosságáról szól.
„Az imádságban megtisztulunk, az olvasásban tanulunk; ha hozzájutunk, jó mindkettőt elvégezni; ha nincs időnk, akkor az imádságot helyezzük az olvasás elé. Aki mindig Isten jelenlétében akar járni, annak gyakran kell imádkoznia, és gyakran kell olvasnia. Amikor ugyanis imádkozunk, mi szólunk Istenhez; amikor pedig olvasunk, Isten szól hozzánk.
Ezotériával és különböző new-ages ideákkal áthatott világunkban szinte eredménytelen falra való borsóhányásnak tűnhet minden beszéd a valódi karácsonyról. A „valódi“ jelző kiemelését fontosnak tartom, mert a zűrzavar légkörében rohangáló ember ítélőképessége elködösödött. Ahol nincs lassítás vagy időnkénti megállás, ott minden felszínessé válik. A dolgok értelmének megértéséhez nyugalomra és összeszedettségre van szükségünk. Az elcsendesülés minden keresztény ünnepnek lényeges alkotóeleme. Aki nem tud elcsendesedni, nem is tud igazán ünnepelni. Az elmélyülés a misztériumba való belépés elengedhetetlen követelménye. Az ünnep pedig misztérium. És nem is akármilyen. Igazi isteni rejtély, amely a sejtés boldogságával tölt el.
„A bevándorlás megakadályozása még nem jelenti azt, hogy a népesség növekedni fog” – figyelmeztet Raymond de Souza a Mandinernek adott interjújában. A brazíliai születésű amerikai életpárti aktivista a magzatok védelmének híve és az abortuszipar elszánt kritikusa. A Szent Istvánt és a magyar történelmi keresztény királyságot nagyra értékelő aktivistával egy életpárti konferencián beszélgettünk.
A Raymond de Souza részvételével tartott budapesti életvédő konferenciáról szóló tudósításunkat itt olvashatják.
A XX. század első éveiben a francia irodalom és a mozgalmas élet egy szerelmesét, neves felfedezőjét tekinthetjük a múlt század egyik legmeghatározóbb keresztény alakjának. Charles de Foucauld-t, a szerzetest, aki az algériai pusztában egymaga épített tabernákulumokat, hogy odavigye Jézust azok közé, akik nem ismerték, nem keresték; akit éppen azok a tuaregek gyilkoltak meg, akik között csöndben és imádságban kívánt élni, anélkül, hogy egyet is kereszténnyé tett volna, ebben az évben az egyház boldoggá avatja.
Az egyre gyakoribb szentté avatások sorában Foucauld atya első látásra a különös szentek kategóriájába tartozik, akik a föld végső határáig is elviszik a kereszténységet. Valóban, az ő története megismételhetetlen, a lehelet és a felüdülés ajándéka. A 30Giorni (Harminc nap) újság riportot készített Walter Kasper bíborossal, a Keresztények Egysége Pápai Tanácsa elnökével, aki többek között Charles de Foucauld-nak is régi barátja.
Ami elromlott, az gyakran megjavítható, de ami sohasem működött, az csak ritkán.
Mira Kirschenbaum nagyszerű könyve azt mutatja meg, hogyan lehet a soha véget nem érő mérlegelésből azáltal kijutni, hogy az ember nem egyes tulajdonságokat állít egymás mellé, hanem azt vizsgálja meg, hogy mitől működik vagy nem működik egy kapcsolat. Ezzel nem csak azoknak segít, akik többé kevésbé hosszú ideje beszorultak egy kapcsolati ambivalenciába, hanem azoknak is rendkívül hasznos, akik most építenek fel egy párkapcsolatot.
Egyik kedves olvasónk néhány mondatban leírta, mi a baj a mai médiával: összemosódnak a dolgok. A szerk.
A kaliforniai székhelyű Open Doors non-profit szervezet, amely az utóbbi 25 évben elkövetett keresztényüldözést vizsgálja, rámutat arra, hogy a keresztények milliói néznek szembe vallási meggyőződésük, kulturális vagy etnikai azonosulásuk miatt letartóztatással, kínzással és /vagy halállal. Az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztériuma beszámol arról, hogy a keresztényeket több mint 60 országban üldözik. A Pew Research mejegyzi, hogy 2007 és 2014 között a keresztényeket több országban zaklatják, mint bármely más vallási csoportot. Ferenc pápa és Bartolomeus ökumenikus pátriárka „súlyos aggodalmát fejezi ki a közel-keleti keresztények helyzetéért” 2014 májusában, Jeruzsálembe tartott találkozójukon.
BUDAPEST, 1942 (részlet)
Megkapja a szent sebhelyeket.
Ferenc, ez az angyali férfiú, szokása szerint mindenha (minden időben, folytonosan) jót cselekedett, s mint az ég angyalai Jákob létráján, hol az Isten felé emelkedett, hol a felebaráthoz szállt. Idejét megtanulta okosan úgy érdemesíteni, hogy részben felebarátai javának, részben a szemlélődés nyugodt elragadtatásainak szentelte. A helyek és idők körülményeinek megfelelően majd mások lelki üdvösségének gondozásába merült, majd a sokaság nyugtalanításaiból kiszakaszkodva a magány rejtekébe vonult, hogy a nyugalom helyén szabadon foglalkozhassék Istennel és letörölje lelkéről a port, ami esetleg az emberekkel való együttlét során reátapadt.
Valaha, az örökkévalóság változatlanságában, oly időben, amelynek nem volt sem kezdete, sem vége, Isten végtelen, boldogságos egységben élt az Igazsággal és a Szeretettel, a Szentháromság három Személye, az Atya, a Fiú és a Szentlélek szerető társaságában.
Semmi sem hiányzott tökéletességéből, boldogságából, léte teljességéből, ezért sohasem kellett kilépnie önmagából. Ha tehát mégis úgy döntött, hogy teremt egy világot, azt nem szükségből, kötelességből vagy kényszer hatására tette, csakis szeretetből.
A látomásszerű történet Vlagyimir Szergejevics Szolovjov (1853–1900) orosz filozófus, teológus, költő, irodalomkritikus 1900-ban megjelent Három beszélgetés című művének részlete
Az európai politika vezetői, kik egytől egyig a hatalmas szabadkőműves testvérszövetség tagjai voltak, valami hibát vettek észre az általános végrehajtó hatalom gyakorlása körül.
A nagy üggyel-bajjal helyrezökkentett európai egység minden pillanatban felborulással fenyegetett. A Szövetségi Tanácsban, vagy az Általános Kormányban, a Comité permanent universelban egyáltalában nem honolt egységes szellem, hiszen még az sem sikerült, hogy minden vezető állást ízig-vérig beavatott szabadkőművesekkel töltsenek be.