Személyes idő
„Aki kevesebbet tesz, mint amit tennie kellene, az depressziós lesz. Szomorú ember. Aki többet tesz, mint amennyit tennie kellene, az
„Aki kevesebbet tesz, mint amit tennie kellene, az depressziós lesz. Szomorú ember. Aki többet tesz, mint amennyit tennie kellene, az
Cecy Cony, a későbbi Maria Antonia nővér, O.F.M., önéletrajzán alapuló igaz történet. Cecy 1900-ban született Brazíliában, és abban a kiváltságban volt része, hogy – ahogy ez a történet elmeséli – gyermekkorától 30 éves koráig láthatta és hallhatta őrangyalát. Maria Antonia nővér 1939-ben halt meg.
Sarah bíboros új könyvének bevezetőjéből.
Amikor a papok érdemtelenül ajánlják fel a szentmise áldozatot, amikor az Eucharisztikus Jézust olyan bűnösöknek adják, akiknek eszük ágában sincs bűneik bocsánatát kérni tőle, vagy az Evangélium szerint élni, akkor ismét elárulják Jézust.
Paolo Covino atya visszamlékezése
A Gloria tv által korábban közzétett (jelenleg nem elérhető) angol-olasz nyelvű videó szövegének magyar fordítása. Rövidebb változata itt tekinthető meg.
„Akkoriban a campobassói kolostorban éltem. Szentmise után odajött édesanyám, és azt mondta: „Fiam, most már boldogan halhatok meg.” – „Anyám, tényleg meg akarsz halni? Miért?” – „Gyerekkorodban Pio atya előre megmondott valamit, ami valóra vált.” – „Mit?” – kérdeztem. „Azt, hogy pap leszel.” – „Anyám, miért nem mondtad el ezt soha?” – „Szívembe zárva, titokként őriztem” – felelte. Meg voltam döbbenve. Nagynéném is nagyon örült. „Boldog vagyok, mert pap vagy, Isten szolgája” – mondta. Anyám és nagynéném is majdnem minden reggel eljött misére. Ma van a halála évfordulója, március 13-a.
Az elmúlt napokban az interneten többször belebotlottam a Waldorfba. Sok évvel ezelőtt utánaolvastam az egész rendszernek- akkor még szimpatikusnak tűnt, bár valami nem stimmelt vele, csak azt nem tudtam, hogy mi. Csak évekkel később vontam le igei alapú konklúziót vele kapcsolatban. Aztán ahogy olvasgattam mostanában, meglepődve (na jó, bevallom, inkább megbotránkozva) tapasztaltam, hogy vannak keresztény szülők, akik érdeklődnek a Waldorf-iskolák, óvodák felől, és kifejezik a szándékukat, hogy ilyen intézménybe szeretnék vinni a gyerkőcüket. Szeretném hinni, hogy mindezt tudatlanságból teszik.
Mit jelent az igazi barátság? Jó némelyeknek százszámra vannak úgynevezett barátai a Facebookon – a valós életben mégis magányosak.
Isten országa alapvetően különbözik minden más országtól. Ezért fel kellene hagynunk a számítgatással. Egyáltalán nincs jogunk semmire sem. Istennel nem lehet üzletelni.
A januárról gyakran csak úgy beszélünk, mint az a hónap, amikor tervezni lehet, sőt kell is, és célokat tűzünk ki, azokat pedig felosztjuk kisebb részcélokra, hogy tartani tudjuk a kitűzött irányt. Erről szóltak az elmúlt hetek Mannái is, teljesen jogosan és hasznosan.
Ugyanakkor arról nem szoktunk beszélni, hogy a január sötét is tud lenni. A statisztikák szerint ekkor kezdeményezik a legtöbb válást a házasok, szakítanak a párok és az öngyilkosságok száma is megugrik. Mindennek okát az ünnepek elmúlása miatti levertséggel, a rövid nappalokkal és a hideggel magyarázzák a szakemberek.
Ennek a kifejezésnek a végén azért van kérdőjel, mert ebben két különálló fogalom keveredik.
Sokat lehetne írni arról, hogy milyen palásttal ábrázolják a Mária szobrokat és képeket, a „Köpenyes Madonnát” szerte a világon. Ám most nem a külsődleges ábrázolásokra irányul figyelmünk, hanem a benső lényegre, amelyet Mária palástja szimbolizál számunkra.
A Szent Szűz Guadalupéban, Párizsban, Lourdes-ban, Fatimában, Montichiariban és más jelenési helyeken is többnyire köpenyszerű palástban mutatkozott meg.
Ez a ruhadarab Mária földi életében annak idején, a keleti nőknél szokásban volt, melyet a nők fejükre vagy kisgyermekük fölé tudtak hajtani védelmezőn, amiként a Boldogságos Istenanya is a Kisded Jézus fölé.
A 2018. május 25-től érvényes Általános Adatvédelmi Rendelet (EU) hatásairól. A cikk 2017 karácsony napján íródott.A szerk.
Ma este, és (bizonyos helyeken) holnap reggel bizony mindenhova megérkezik a Jézuska, és remélhetőleg minden gyereknek meghozza a várva várt ajándékokat. Van azonban egy rossz hírem, ez az utolsó karácsony, amikor félvállról veheti az adatvédelmet!
Mi emberek társas lények vagyunk, szükségünk van másokkal való kapcsolatokra. Hogy miként éljük meg ezeket a kapcsolatokat, ezt már a kora gyermekkori tapasztalatok meghatározzák. Az édesanya szeméből a gyermek szeretetet és elfogadást olvas ki, elrejtettségben van része, és ösztönös bizalom fejlődik ki benne (remélhetőleg!).
Remete Szent Pál, vagy Thébai Szent Pál az első ismert nevű keresztény remete, a sivatagi atyák egyike. A 13. századi, egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a Pálos rend névadója, akit szellemi ősként, példaképeként tisztelnek.
Azt a keveset, amit az első, név szerint ismert remetéről tudunk, Szent Atanáznak és Szent Jeromosnak köszönhetjük. Remete Szent Pál gazdag thébai családból származott, 228 körül született. Kiváló képzésben részesült, jól ismerte a görög és egyiptomi irodalmat. A hagyomány szerint 16 évesen elvesztette szüleit, és egyedüli örökösként nagy vagyon birtokosa lett.
Az autogén tréningről már máskor is kérdeztek, s már akkor se tudtam válaszolni. Hozzászólásomat két részre osztom: egy szubjektív és egy objektív részre.
SZUBJEKTÍV FELVONÁS
Tóalmási plébános koromban igen rossz alvó voltam, s valaki javasolta a módszeres relaxációt. Este nekiláttam az autogén elalvásnak. Ez valahogy így zajlott:
A kommunikációnak két eleme van: vétel és adás.
Az üzenet vétele
Ha nem jut el hozzám a másik ember üzenete, annak egyik oka az lehet, hogy nem tudom fogni az ő „adását”, a hiba tehát az én „vevő-készülékemben” van. Ezt szemlélteti a „süket sógor” adomája: