Energetizálással egy szebb jövőért
Amikor az ember már azt hinné, nincs lejjebb, még mindig van 1-2 lépcső lefelé. Ezt éreztem, amikor egy ismerősömtől emailben megkaptam az energiapálca ismertetőjét.
Amikor az ember már azt hinné, nincs lejjebb, még mindig van 1-2 lépcső lefelé. Ezt éreztem, amikor egy ismerősömtől emailben megkaptam az energiapálca ismertetőjét.
„Mint az aranyalmák ezüsttányérokon, éppen olyan a szó, amit jókor mondanak.” Péld 25,11
A gyülekezeti épületek recepciósainak komoly hatalma van. Gondolj csak bele. Ha egy kedves nő fogad a hallban, a gyülekezeti tagok, a vendégek, a telefonálók mind töltekezhetnek kedvességéből, bölcsességéből, türelméből.
Az ülés folytatódott. A Főnök a vasvilla alakú asztaldíszével szép sorban rámutatott alvállalkozóira, és hangosan skandálta kedvenc kiszámolóját:
“Bátorság az, amikor valami olyat teszünk, ami mások szerint nem lehetséges…” Nicholas Vujicic neve és életének története futótűzként terjedt szét a világban, hiszen kevesen vannak, akik hasonlóan reménytelenül kezdték az életüket. A végtagok nélkül született, most harmincéves fiatalember mégis bebizonyította: mindig van értelme az életnek. Az ünnepelt motivációs tréner csak azért is boldog. Nick tavaly februárban megnősült és gyönyörű malajziai feleségével első gyermeküket várják.
Sokakat foglalkoztatnak a 2011. évi népszámlálás vallási és felekezeti hovatartozásra vonatkozó adatai. A kereszténységet és különösen a katolikus egyházat rendszeresen bíráló publicisták szinte diadalmasan dörgölik a “keresztény-nemzeti kurzus” híveinek orra alá a kényük-kedvük szerint értelmezett adatokat.
Magyarország utolsó hercegprímásának, a „fehér vértanúnak”, diktatúrák és forradalmak áldozata születésének 120 éves évfordulóját ünnepeljük 2012-ben.
„Éljetek…teljes alázatban, szelídségben, türelemben. Viseljétek el egymást szeretettel. … Bocsássatok meg egymásnak, amint Isten is megbocsátott nektek Krisztusban.” (Ef 4:2, 32)
Azt hittem, túl vagyok azon a sérelmen. Biztos voltam benne, hogy továbbléptem. De ahogy a hüvelykujjamat végighúzva a ragasztáson, felnyitottam a borítékot, amiben tízéves érettségi találkozóra hívtak, rádöbbentem: nem bocsátottam meg.
Szépen mindent bepakolt a kocsijába. Majd beült, becsatolta a biztonsági övet, s mielőtt elindult volna, elővette maroktelefonját, hogy még egyszer felhívja nővérét és megköszönje neki az esti találkozást. Együtt vacsoráztak, hogy bizonyos dolgokat megbeszéljenek, mielőtt ő végleg visszatérne otthonába…
„Élni megtanulni azt jelenti, hogy megtanulunk dönteni; választani azt, ami segít abban, hogy békében és közösségben éljünk, és el tudjuk kerülni azt, ami aggodalommal és idegességgel tölt el.” (Jean Vanier)
„Én vagyok a kapu. Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, ki-be jár és legelőt talál. A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen.” (Jn 10,9-10)
Három kisfiú anyjaként telis-tele volt az életem. Telve apró emberkékkel, akik szerettek, akik a nyomomban jártak, akiknek szükségük volt rám. Sosem voltam egyedül – és mégis, annyiszor éreztem üresnek magam.