Még egyetlen főállású bölcselkedővel sem találkoztam, bár elfoglaltsága jó munkának tűnik. Egész nap csak ül az ember és töpreng, aztán néhanapján előrukkol valami bölcs, mélyenszántó gondolattal. Az emberek csak suttogva mernek beszélni körülötte, nehogy véletlenül megzavarják gondolkodás közben: „Pszt! Éppen elmélkedik!”
Marczel Mihály nevelési könyvei
(részlet az előszóból)
Amikor az ember már azt hinné, nincs lejjebb, még mindig van 1-2 lépcső lefelé. Ezt éreztem, amikor egy ismerősömtől emailben megkaptam az energiapálca ismertetőjét.
„Mint az aranyalmák ezüsttányérokon, éppen olyan a szó, amit jókor mondanak.” Péld 25,11
A gyülekezeti épületek recepciósainak komoly hatalma van. Gondolj csak bele. Ha egy kedves nő fogad a hallban, a gyülekezeti tagok, a vendégek, a telefonálók mind töltekezhetnek kedvességéből, bölcsességéből, türelméből.
Az ülés folytatódott. A Főnök a vasvilla alakú asztaldíszével szép sorban rámutatott alvállalkozóira, és hangosan skandálta kedvenc kiszámolóját:
“Bátorság az, amikor valami olyat teszünk, ami mások szerint nem lehetséges…” Nicholas Vujicic neve és életének története futótűzként terjedt szét a világban, hiszen kevesen vannak, akik hasonlóan reménytelenül kezdték az életüket. A végtagok nélkül született, most harmincéves fiatalember mégis bebizonyította: mindig van értelme az életnek. Az ünnepelt motivációs tréner csak azért is boldog. Nick tavaly februárban megnősült és gyönyörű malajziai feleségével első gyermeküket várják.
Sokakat foglalkoztatnak a 2011. évi népszámlálás vallási és felekezeti hovatartozásra vonatkozó adatai. A kereszténységet és különösen a katolikus egyházat rendszeresen bíráló publicisták szinte diadalmasan dörgölik a “keresztény-nemzeti kurzus” híveinek orra alá a kényük-kedvük szerint értelmezett adatokat.
Magyarország utolsó hercegprímásának, a „fehér vértanúnak”, diktatúrák és forradalmak áldozata születésének 120 éves évfordulóját ünnepeljük 2012-ben.
„Éljetek…teljes alázatban, szelídségben, türelemben. Viseljétek el egymást szeretettel. … Bocsássatok meg egymásnak, amint Isten is megbocsátott nektek Krisztusban.” (Ef 4:2, 32)
Azt hittem, túl vagyok azon a sérelmen. Biztos voltam benne, hogy továbbléptem. De ahogy a hüvelykujjamat végighúzva a ragasztáson, felnyitottam a borítékot, amiben tízéves érettségi találkozóra hívtak, rádöbbentem: nem bocsátottam meg.
Szépen mindent bepakolt a kocsijába. Majd beült, becsatolta a biztonsági övet, s mielőtt elindult volna, elővette maroktelefonját, hogy még egyszer felhívja nővérét és megköszönje neki az esti találkozást. Együtt vacsoráztak, hogy bizonyos dolgokat megbeszéljenek, mielőtt ő végleg visszatérne otthonába…
„Élni megtanulni azt jelenti, hogy megtanulunk dönteni; választani azt, ami segít abban, hogy békében és közösségben éljünk, és el tudjuk kerülni azt, ami aggodalommal és idegességgel tölt el.” (Jean Vanier)