Közösségek, szolgálatok

Imatorony szolgálat

Az Imatorony szolgálat: az idő megszentelése, s hogy minél közelebb kerüljünk az Úrhoz, becsatlakozzunk a folytonos imádságba. Célunk nem a templomból kivonni a híveket, hanem az imádságba bevonni.

A Zoom felületén az Oltárszentséget látjuk, be tudunk kapcsolódni a Divine UK Lelkigyakorlatos Központ élő szentségimádásába, s csak az előimádkozók hangját halljuk. Mindenki írhat be kéréseket a saját szándékára, de nagyon fontos imában hordozni az Anyaszentegyházat, magyar hazánkat, határon túli magyarjainkat, a Divine UK szolgálókat és a Szent Vincés Rend atyáit, s végső soron közbenjárni Európáért és az egész világért.

3 Minute
Közösségek, szolgálatok

Hogyan alakított át egy katolikus iskolát Kentuckyban a napi szentmise

Daniel Schomaker atya 2017-es döntése szent hullámhatást váltott ki az egész plébániai közösségben.

COVINGTON, Ky. – Egy nappal azután, hogy Daniel Schomaker atya 2017-ben megkapta a Kentucky állambeli Covington egyházmegye Szent Ágoston katolikus templomának lelkipásztori megbízatását, találkozott a plébánia iskolaigazgatójával, Kathy Nienaberrel.

„Megkérdezte tőlem: ’Van valami, amit szeretne csinálni?’” mesélte Schomaker atya a Register című lapnak.

14 Minute
Közösségek, szolgálatok

Az ördögűzők elszigeteltnek érzik magukat

Egy képzés ezen kíván változtatni

A kutatók első alkalommal gyűjtenek adatokat az ördögűzés szolgálatáról. Az első interjúk azt mutatják, hogy sok ördögűző elszigeteltnek érzi magát. Egy régóta tartó római kurzus azonban ezen próbál változtatni.

Luis Ramirez atya, az idén május 16-20. között megrendezésre kerülő kurzus egyik szervezője a CNA-nak elmondta: „Mondjuk, 30 évvel ezelőttig az ördögűző szinte egyedül dolgozott, vagyis csak két-három emberrel”.

4 Minute
Közösségek, szolgálatok

A Cenakolo-közösség

Az élet iskolája

A “Comunitá Cenacolo” egy keresztény közösség, amely befogadja az utat tévesztett, csalódott, reményvesztett fiatalokat, akik arra vágynak, hogy megtalálják önmagukat, az élet értelmét és örömét. A Közösséget Elvira Petrozzi nővér alapította 1983-ban, aki Istennek szentelte életét a megtévedt és kábítószerfüggő fiatalok segítésében.

16 Minute
Közösségek, szolgálatok

Férfiak elsőszombati rózsafüzéres körmenete

A budavári rózsafüzéres körmenetek hagyományteremtő gyakorlata katolikus férfiakat szólít Szűz Mária hitvalló seregébe. Az egyre növekvő lélekszámú közösség  a Szűzanya ikonját követve vonul fel imádkozva minden hónap első szombatján. A kezdeményezés célja, egyháztörténeti háttere, valamint a teológiai keretei figyelemre méltóak.

A budavári körmenet gondolata

A kezdeményezés felelőse az Arma Dei társulat vezetője, Szász Péter. A közösség nevét Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt levelét záró buzdításából (Ef 6,11) vette: „Öltsétek fel Isten fegyverzetét”. A körmenetek gondolatának a hátterében két jóbarát inspirációja áll. Az első a közösség korábbi lelkivezetője, megboldogult Földi Endre atya, a Szent István Bazilika szűzmáriás lelkületű hajdani káplánja, akit Szász Péter a bérmaapjaként is tisztel. A másik személy Molnár Ferenc világi krisztushívő, akinek ereiben édesanyja révén lengyel vér is csörgedez, és a lengyelhoni »Żołnierze Chrystusa« („Krisztus katonái”) közösség tagja. Az isteni gondviselés így gondoskodott arról, hogy Budapesten is elinduljon a Lengyelország nagyvárosaiban régóta zajló „Férfiak Rózsafüzére” kezdeményezés.

14 Minute
Közösségek, szolgálatok

Elindult a Pálos Lelki Központ honlapja

A pálos testvérek Pécsett egy ideje már nem csak a Pálos Baráti Kör, hanem egy új név, a Pálos Lelki Központ alatt hirdetik rendezvényeiket, lelkiségi programjaikat. A Központ és a pálos templom papjainak lelkipásztori munkáját erősíti Bíró László püspök atya, aki szeptemberben elfoglalta a pécsi pálos kolostorban a számára külön kialakított lakrészt, és részt vesz a templom és a Lelki Központ mindennapi életében.

4 Minute
Közösségek, szolgálatok

Egy családban

A Nyolc Boldogság Közösség apostoli szolgálatáról

Közösségünk a „Nyolc Boldogság” nevet viseli. A boldogmondások Krisztus tanításának csúcsát és összefoglalását jelentik, és emlékeztetnek bennünket arra, hogy boldogságra kaptunk meghívást. A hegyi beszédben meghirdetett boldogmondások az örök boldogság felé vezető utat jelölik ki, az örök és el nem múló élet ígéretét hordozzák, amire az emberi szív vágyakozik.

Közösségek, szolgálatok

A magyarországi Billings Központról

 

A Magyarországi Billings Központ egy olyan elkötelezett tagokból és önkéntesekből álló nonprofit szervezet, melynek célja, hogy a női egészség ne legyen tabu többé. Ismerjük meg testünket és ciklusunkat, éljük meg felszabadultan és biztonságban párkapcsolatunk minden aspektusát! Tevékenységünkkel abban segítünk határainkon innen és túl, hogy minden magyar ajkú érdeklődő gyógyszer- és hormonmentes módon vehesse kézbe az irányítást élete felett.

2 Minute
Közösségek, szolgálatok

Életszentség Afrika közepén – Szemtestvér

A több mint 25 éve Afrikában gyógyító szemorvost, dr. Hardi Richárdot kíséri útjaira Hajdú D. András, hogy bepillantást nyerhessen a néző a magyar misszionárius-orvos mindennapjaiba és a Kongói Demokratikus Köztársaság szembetegséggel, szürkehályog általi vaksággal küzdő lakosok problémáiba. Örömökről és nehézségekről szól őszintén a Szemtestvér című dokumentumfilm.

Számos felvételt láttam már Afrikáról, és elmondhatom, kialakult bennem az elmúlt években egy kép a kontinensről. Sivatagok, esőerdők, szegénység. Szerintem nem csak nekem juthatnak eszembe ezek a szavak, mikor az ottani történésekről hallunk. Nem gondolom, hogy hamis lenne az emberekben létező elgondolás, vélemény az ottani életről. Ez a film azonban valamiben más.

4 Minute
Közösségek, szolgálatok

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a Kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor.

Eddig tíz könyvem jelent meg. Blogommal “A Hajnal Szép Sugarával”, a jóhiszemű istenkeresésre, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre szeretnék rávilágítani.

2 Minute