Imáink

Ima az erények ajándékáért

 

Mindenható Isten, Aki mindent ismersz, és akinek nincs kezdete, sem vége, Te adod meg nekünk az erényeket, Te tartasz meg bennük, és Te jutalmazol minket érdemeink szerint.

Kérlek, add meg nekem a hit biztos alapját, a remény legyőzhetetlen pajzsát és öltöztess engem a szeretet díszes ruhájába.

Add, hogy az igazságosság erénye által azt keressem, amit Neked tetszik; az okosság által elkerüljem az ördög cselvetéseit; a mértékletesség által elkerüljem a végleteket; az erősség által türelemmel viseljem a megpróbáltatásokat.

3 Minute
Imáink

Rövid keresztút – magánhasználatra (1918)

Magánhasználatra

Előkészítési ima

Oh felfeszített édes Üdvözítőm, íme a szent keresztutat akarom járni. Ez örömmel tölti el Szent Szívedet, az én lelkemet pedig töredelemmel, vigasztalással és szent búcsúkkal gazdagítja. Az első teljes búcsút a magam részére óhajtom megnyerni, a többit a tisztítóhelyen szenvedő lelkekért ajánlom fel. Segíts, hogy ájtatosan és töredelemmel járjak stációról, stációra. Szívemből bánom minden bűnömet, mert ezekkel téged, legjobb Atyámat és Jótevőmet, a legfőbb, a legszeretetreméltóbb Jóságot megbántottalak. Oh Jézusom bocsáss meg! Amen.

4 Minute
Imáink

31 nap ima a leendő férjedért – kihívás

Olyan sokszor imádkozunk szüleinkért, testvéreinkért, barátainkért, az országunkért, egy gyógyulásért, vagy éppen hálából. De mi a helyzet jövendő férjünkkel? Attól még, hogy még nem ismerjük (?) nem is imádkozhatunk érte?

Az alábbi listára a napokban akadtunk rá a szerkesztőséggel, s gondoltuk megosztjuk veletek is. Használjátok ezt a felsorolást követendő példaként, vagy csak inspirációként, s alkossátok meg a sajátotokat. 

2 Minute
Imáink

Rózsafüzér kilenced pompeji Királynőjéhez

A pápák, a nagy szentek mind Mária-tisztelők voltak, Avilai Szent Teréznek nem telt el egy napja sem úgy, hogy a rózsafüzért el ne imádkozta volna, bármennyire is fáradt lett  már estére. A rózsafüzért a szegények evangéliumának is nevezik, egyszerre kérő és kontemplatív ima, aki imádkozza, azt Isten bölcsessége vezeti.

II. János Pál Pápa máriás volt, a ROSARIUM VIRGINIS MARIAE apostoli levelének már a címében is mindenkinek ajánlja: a püspököknek, a papságnak és a hívőknek. Már a bevezetőben meghatározza, mi is a rózsafüzér:

A Boldogságos Szűz rózsafüzére, mely a második évezredben a Szentlélek indítására fokozatosan alakult ki, olyan imádság, melyet sok szent szeretett, és a Tanítóhivatal buzdít imádkozására. A maga egyszerűségében és mélységében most, az épp megkezdődött harmadik évezredben is nagyon jelentős imaforma, s az a rendeltetése, hogy az életszentség gyümölcseit teremje. Nagyon jól beleillik annak a kereszténységnek a lelki útjába, mely 2000 év múltán sem veszített semmit a kezdeti frissességből, s érzi Isten Szentlelkének „evezz a mélyre” késztetését, hogy újra elmondja, sőt elkiáltsa a világnak, hogy Krisztus, az Úr és Üdvözítő, „az út, az igazság és az élet” (Jn 14,6), „az emberi történelem célja, az a végpont, melyre a történelem és a civilizáció vágyai irányulnak”.

5 Minute
Imáink

Ima megszületendő gyermekért

Én, ……………….. (név), elkötelezem magam a Mindenható Úristen előtt, hogy naponta imádkozom …………………. -ért( a várandós anya neve), az ő meg nem született kisbabájáért, a gyerek apjáért és testvéreiért.

1 Minute
Imáink

Imádság a vezetőkért

(A kiadó megjegyzése: Charles Monroe, az amerikai Tenessee-beli Chattanooga CBMC tagja adta közre ezt a John O’Donohue által írt vers-imát.)

Adassék nektek kegyelem és bölcsesség
a jócselekedetekre, hogy megtanuljátok
megkülönböztetni, mi személyes,  
és mi nem az.

2 Minute
Imáink

Imádság a tisztaságért

Imádandó isteni Lélek, neked gyönyörűséged a tiszta és ártatlan lelkekben tartózkodni, melyeket templomul méltóztattál felszentelni magadnak. Tudom, Uram, hogy senki sem élhet megtartóztatásban, ha te nem segíted kegyelmeddel; de azt is tudom, hogy ezt a Te ajándékodat szívesen megadod minden kérőnek.

1 Minute
Imáink

Édesapák imája

A több mint 10 éve működő, élő, terjedő Szent Mónika Imaközösség mintájára szeretnénk elindítani egy „Szent József Imaközösséget” édesapáknak. A házastársért, gyerekekért, unokákért imádkozni az édesapáknak legalább annyira fontos, mint az édesanyáknak. Ennek az imádkozásnak egyik lehetséges változata az itt mellékelt ima. Fontos, hogy minden nap imádkozzuk, és az nagyon jó, ha egy plébániához, közösséghez tartozók havonta egyszer együtt imádkozzák, kiegészítve rövid elmélkedéssel Szent József életéről, aktualizálva mai helyzetünkre.

4 Minute
Imáink

Újévi jókivánság

Ó szelíd és alázatos Jézus, hallgass meg.

Mások megbecsülésének a kívánásától szabadíts meg Jézus.
Mások szeretetének a vágyásától szabadíts meg Jézus.

2 Minute
Imáink

Székely asztali áldás

Étkezés előtti ima

Ki asztalt terítesz az égi madárnak,
Teríts asztalt, teríts szegénynek s árvának.
Nyújtsd ki Atyánk, nyújtsd ki jóságos kezedet,
Adj a koldusnak is tápláló kenyeret.
Ételben, italban legyen bőven részünk,
Gondviselő Atyánk, könyörögve kérünk.
Amen

1 Minute
Imáink

Imák Covid idején

  

Ima koronavírus világjárvány idején

Őrizz meg minket, jó Urunk, irgalmasságod árnyékában. A bizonytalanság és a próbatétel idején is, kérünk, állj mellettünk. Támogasd és oltalmazd, jó Urunk, az aggodalmaskodókat és a félelmes szívűeket, emeld fel mindazokat, akik mélységeket járnak ezekben a napokban, hetekben. Hadd örvendezhessünk újra a Te jóságodnak, tudván bizonyosan, hogy semmi sem szakíthat el Tőled, sem szeretetedtől, mert Te vagy a mi Urunk, Jézus Krisztus. Ámen. 

3 Minute
Imáink

Ima papokért

Uram, ne olyan papokat adj nekünk, amilyeneket megérdemlünk,
hanem jó papokat adj nekünk! Uram!
Akik átérzik hívatásuk fenségét – és nem saját dicsőségüknek tekintik azt.
Akik neked kívánnak szolgálni,
Akik hűségesen feltárják előttünk terveidet

1 Minute