„A Szentháromságban szabad szükségszerűség és szükségszerű szabadság van”
Dr Barsi Balázs homilája Úrnapján (2021.06.06.)
Dr Barsi Balázs homilája Úrnapján (2021.06.06.)
Az Emmánuel Közösség lelkinapján, 2002. november 8-án tartott előadás
Sokan úgy gondolják, hogy bizonyos jézusi kijelentések a hit és a politika teljes szétválasztását jelentik.
Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené (Mk 12,17 pp).
Az én országom nem ebből a világból való (Jn 18,36).
E felfogás szerint Isten világa és a politika világa két külön, egymástól független terület. Politikai felfogásunkba „ne szóljon bele a pap”. Nyugodtan járulhatunk szentáldozáshoz, és szavazhatunk a szocialistákra.
Egy mondás úgy tartja, hogy „minden életnek szüksége van egy kis esőre”. Micsoda enyhe kifejezés! Néha ez a „kis eső” hatalmas viharrá növekszik, ami sokáig eltart. Kétségtelen, hogy mindannyiunknak időről időre megpróbáltatásokkal kell szembenéznie: van, hogy ez egy kisebb bosszúság, de olyan is előfordul, hogy egy nagyobb krízis. Az egyetlen kérdés, hogy hogyan kezeljük, ha ebben van részünk?
Kármel két nagy szentje – Avilai Szent Teréz és Keresztes Szent János megtapasztalták a Szentháromságot.
Idézetek a fenti bejegyzésből:
Előadás az Irgalmasság Háza Lelki napon. 2021. május 29. Varga László megyéspüspök
Az összes ajándék közül, amit Isten adott az Egyháznak, kérdés nélkül a legnagyobb az Oltáriszentség, mert az nem más, mint a test, a vér, a lélek és maga Jézus istensége. Az eucharisztikus ostyában az Isteni Üdvözítő lakozik az emberek között, az Ő teljességében. Valóban velünk az Isten – mi lehet ennél nagyobb?
(Részlet Fulton J. Sheen érsek önéletrajzából)
A papszentelésem napján két elhatározást tettem:
1. Minden szombaton szentmisét fogok bemutatni a Szűzanya tiszteletére, kérve védelmét a papságomhoz. A Zsidóknak írt levél hív arra, hogy a pap ne csak másokért ajánljon fel áldozatot, hanem saját magáért is, mert a hivatala miatt neki nagyobb bűnei vannak.
2021. május 13. csütörtök. Varga László megyéspüspök homilája
Mária (Dunaharaszti)
Mennyire vagyunk felelősek a házastársunk hibáinak, bűneinek elnézésében? Alig egy éve vagyunk házasok a férjemmel, nagyon nagy hálát érzek azért, hogy megtalálhattam Őt és így most már közös az utunk. Megvan a közös ima és a szentmisére járás. Viszont az zavar, hogy a férjem az egyház előírásait(pl. parancsolt ünnep, szigorú böjt) nem veszi teljesen komolyan és hogy bizonyos bűnök esetében elnéző magával szemben(pl. teljes igazság elhallgatása, vagy a dolgok szépítése).
Arról, hogy miért jó megőrizni házasságig a tisztaságod
Szia! A minap beleolvastam egy katolikus napilapba, amelyben fiatalok írtak a tisztaságról. Az volt a kérdés: „Miért őrzöd meg a szüzességed házasságig?” Érdekes kérdés, és a válaszok is rendkívül bölcsek és elgondolkodtatóak voltak!
Te gondolkodtál már valaha, hogy mi a lényege a VI. és a IX. parancsolatnak? Levelemben az elmélkedéseim eredményét írom le Nektek. Íme néhány fontos gondolat.
Boldog Taigi Anna Mária próféciája előre jelzett egy fontos, még ezután bekövetkező büntetést a világ számára a súlyos bűnök miatt:
Dr. Barsi Balázs atya konferenciabeszéde, 2021. május 23.
Zita (Szeged)
Több vakcinánál is feltüntetik, hogy a második oltástól számított 2 hónapig nem javasolt teherbe esni. Ha mi már egy ideje szeretnénk gyermeket, mit érdemes tenni? Felfüggeszteni a próbálkozást minimum 3 hónapra a javaslat szerint, vagy visszautasítani a felajánlott vakcinát és várni, amíg talán sorra kerülünk egy olyan típusnál, aminél nincs ez az ellenjavallat?
Először csak ritkábban kaptam fel a fejem, inkább filmekben fordult elő, arra gondoltam, hogy a szinkron készítője sohasem hallott sem Mózesről, sem a Tíz Parancsolatról. Élhetnek ilyen emberek is.