Itt állok, mint a katolikus egyház egyik tagja, aki megbérmáltságából is adódóan a Szentlélek megerősítő kegyelméből vezettetve és a testvérek kérését is figyelembe véve kívánok beszélni.
Kedves Nővéreim és Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Egy összehasonlító mellékmondatra, mint vázra építettük rá előző havi elmélkedésünket. Elneveztem az „inkább, mint” szyndrómának. Ebben az összehasonlításban meg kellett tanulnunk az egyik mellékmondatba foglaltakat veszni hagyni, míg a másik mellékmondatot egész tartalmával fel kellett vállalnunk.
Soha nem képzeltem azt, hogy vissza tudom forgatni a történelem kormánykerekét. És ha maga a mi Urunk a kereszten végezte, az ember belátja, hogy Isten útjai nem vezetnek gyorsan látható sikerhez.
BEVEZETÉS
Az élet tárgyilagos szemléletére támaszkodó gondolkozó előtt aligha vitatható, hogy az élet alakulásában milyen jelentékeny szerep jut az ellentétes nemek vonzódásából kibontakozó nemiségnek. A leghelyesebben felismert életcél megvalósítója – túl minden esetleges művelődésközösségen – mégis csak az egyes ember; ebben az egyéni életben feltétlenül felismerendő a nemiség döntő szerepe, amely az emberi életet két különálló és mégis egymáshoz tartozó táborra osztja. A nemiség tehát az élet teljességében szétágazó, nagy hatókörű életvalóság.
A Balázs atya honlapját gondozó testvérek külön blogot működtetnek, ahol Balázs atya szentírási elmélkedéseit lehet elolvasni egy adott napra. Szeretettel és rendszeres visszaolvasásra ajánlva mindenkinek.
Nagymamám szobájának falán függött Márton Lajos, az egyházi körökben ismert festőművész egyik képe. Lázrózsás, nagy párnák között fekvő beteg kisfiút ábrázol, fürtös-szőke haj, kék szemek… és láthatóan nagybeteg. Orvos hajol föléje, épp a pulzusát tapintja, és az orvos mögött Jézus sziluettje jelenik meg. A maga kicsit naiv módján nagyon mély szimbólumot fejez ki: az orvos mögött ott van Jézus, igazán ő gyógyít! Ezt az igazságot szeretnénk ma egy kicsit körüljárni.
Barsi Balázs atya válasza saját honlapjáról.
„A katolikus liturgia a zsidó liturgia folytatása és beteljesítése, s mint ilyen szántszándékkal antieksztatikus. Az értelmünkön keresztül akar megszólítani, nem pedig az érzékeinkre vagy az érzelmeinkre akar hatni, mint az öngerjesztő, ájulásba döntő dionüszoszi kultusz. Persze egy szép oltárkép, egy díszes gregorián alleluja vagy a finom tömjénillat az érzékszerveinken keresztül is megragadja a hívő embert, de a keresztény liturgiától teljesen idegen a mesterséges felajzottság és az élményközpontúság.
Dér Katalin könyvét nemrégen ismertettem, ezúttal egy másik írását ajánlom az Olvasó figyelmébe.
Nagy örömmel fedeztem fel Tibor atyja blogjának újraindulását – a skapuláré oltalmáról olvashatunk.
Azt mondja a mondás, hogy „aki énekel, kétszeresen imádkozik” (Bis orat, qui cantat.) Hogy kitől származik, nem tudom. Egyesek szerint Szent Ágostontól, mások szerint Luther is használta.
Pécs, 2012. február 12. A Visontai stúdió felvétele (46 min)
A templom igazságát, valóságát a maga teljességében csak az érzékelheti, akit legalább egyszer az életében elfogott az Úrral való találkozás utáni elementáris sóvárgás. Jó ez a magyar ’sóvárgás’ kifejezés, mert nem egyszerűen szépen fésült, jól rendezett vágyakról van itt szó, hanem valami vad, ösztönszerű kívánkozásról, mely a zsoltárokban több helyütt is hangot kap: „Téged szomjazik az én lelkem, utánad sóvárog az én testem” (62. zsoltár), vagy: „Amint sóvárog a szarvas a forrás vizére, úgy sóvárog az én lelkem tehozzád, Isten!” (41. zsoltár).
Az igehasogató blogon nem először (és remélhetőleg nem utoljára) találok olyan írást, amit örömmel osztok meg másokkal is. Ezúttal a tisztátalanság okairól kapunk olvasmányos összefoglalót.