Ha nem érzek boldogságot, elégedettséget vagy derűt, miért cselekednék aszerint? Ez logikus, és mindenki számára nagyon is ismerős kérdés. A legtöbben először érezni szeretnénk a boldogságot.
Azt hisszük, kell, hogy valami okunk legyen az örömre.
A fekvőhely az éjszakai nyugalom helye, de a betegségé és a halálé is; a pihenés helye, de a lustaságé és a henyélésé is; a házasok boldog egyesülésének helye, de a paráznaságé is. És mindezeken túl a legmélyebb istenkeresés helye is: „Lelkem utánad vágyódik éjszaka, és bensőmben a lelkem téged keres”; „Isten, én Istenem, tehozzád ébredek virradatkor, rólad emlékezem ágyamon, reggel is rólad gondolkodom.”
Érezted valaha azt, hogy selejt vagy? Ne csüggedj! Majdnem mindenki érzi ezt néhányszor.
Azok, akik gazdagok és erősek, vagy egészséggel, szépséggel áldottak, sokszor érzik magukat pont olyan selejtesnek, mint egy átlagember. Mi lehet ennek az oka? Az, hogy ugyanazokkal a démonokkal kerülnek szembe, mint a legtöbbünk. Ezek a gonosz szellemek állandóan azt suttogják: „Nem vagy elég jó, és nem is leszel soha!”
Mai elmélkedésünk bevezetőjéül a Magyar Kurír három újságcikkéből szeretnék idézni:
Mint ismeretes, lezuhant egy malajziai utasszállító repülőgép Ukrajnában az orosz határ közelében. Senki nem élte túl a katasztrófát. A fedélzetén 295 ember tartózkodott. Úgy tudják, hogy a repülőgépet 10 kilométeres magasságban lőtték le…
Egy másik hír: a szentföldön a zsidók és palesztinok közötti krónikussá vált ellentét, újabb háborúba való torkollása mindkét nép számára az ellenségeskedés, a gyűlölet és a szenvedés növekvő légkörében számos áldozatot szed és súlyos humanitárius válságot idézett elő…
“Abban az időben így szólt Jézus: „Áldalak téged Atyám, menny és föld ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek. Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Mindent nekem adott át az én Atyám, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.” (Mt 11,25-27)
Isten oldaláról nézni a történelmet annyi, mint engedni működni magunkban a prófétaság lelkét. Izajás a világtörténelmet formáló katonai és politikai tényezőket nem önálló, szuverén erőknek, hanem Isten gondviselő szeretete eszközeinek tartja. Asszíria le akarja gázolni Izraelt, Isten viszont meg akarja tisztítani az ő népét, elmélyíteni hitét és tovább vezetni az örökkévaló isteni ígéretek felé.
Az optimista rózsaszínűnek látja a jövőt, a pesszimista pedig mindent egyformán sötétnek. A próféták azonban sem nem optimisták, sem nem pesszimisták: meglátják a bálványozó ember tragédiáját, amely elkerülhetetlenül bekövetkezik, ha továbbra is kitart tévútján, de látják az összeomlás utáni új világot is, amelyet Isten irgalma kínál fel az elesett embernek.
„Isten ugyanis nem azt nézi, amit az ember. Az ember a külsőt nézi, az Úr azonban a szívet.” (1Sám 16,7b)
Óvodáskorú legkisebb gyermekemnek volt egy jókora ezüstös mérőszalagja, amit mindig magánál hordott. Bármit adtam rá, arra valamiképpen rá kellett csíptetni, bele kellett akasztani a mérőszalagot. Kéznél kellett legyen a szerszám, hogy mindent meg lehessen mérni vele: játéktraktort, jégkrémet, gördeszkát.
Örörmmel töltött el, amikor rábukkantam Cseh Péter atya blogjára. Aktuális témákat is feszeget. A “selfie” működésének magyarázatát osztom meg először. A szerk.
Bevezetőül Reményik Sándor […] a Sziklák című verséből szeretnék idézni egy néhány sort:
„A kősziklákat mindig irigyeltem,
Kik állnak büszkén, mozdulatlanul,
Állják a villámot, ha rájuk sújt,
S a harmat csöppjét, ha fejökre hull,
Számukra soha sincs “talán”, se”hátha”,
Mint dogmák állnak, oly konok-keményen,
Mint zord, erős és önhitt férfiak,
És hófúvásos, sivatag nagy – télben
Fejükön csipkés jégből a sisak.
A kősziklákat mindig irigyeltem.“
A liturgia kontextusában a rítus az Egyház hivatalos imájának rendjét jelenti, mely által a külső istentiszteleti formák, vagyis a megfelelő szövegek és cselekmények kötelezően le vannak rögzítve. A rítus tehát magában foglalja egy meghatározott kultusz kötelező formáit úgy, ahogyan azt egy részegyházban vagy egy rítuscsaládban ünneplik. A rítus nem maga a szent cselekmény, hanem mindazon gyakorlati normák és formulák összessége, melyek az egyes liturgikus funkciókat szabályozzák, és amelyeket azok végrehajtásánál figyelembe kell venni.
“Az áldás kelyhe, amelyet megáldunk, nem Krisztus vérében való részesedés? És a kenyér, amelyet megtörünk, nem Krisztus testében való részesedés? Mert egy kenyér, egy test vagyunk sokan, hiszen mindnyájan egy kenyérből részesülünk.” (1Kor 10,16-17)
Isten azért hagyja, hogy éhezzem, hogy rá gondoljak, hogy vágyakozzam utána. Az Eucharisztia vételére az a legalkalmasabb állapot, ha éhezem Istenre, ha szomjazom Jézus szeretetére, ha olyan intimitás után kívánkozom, amelyet ember nem képes megadni, csak Isten Lelke. Olyannyira öntudatlan és hálátlan életet élünk, hogy Istennek meg kell engednie, hogy mérges kígyók és skorpiók lakta nagy és félelmetes pusztán és víztelen sivatagon át vigyen az utunk, különben nem is vágyakoznánk utána.
Úrnapján az Oltáriszentséget ünnepeljük, a kenyérben és borban köztünk élő Úr Jézust, a valóságos Istent és valóságos embert. Hitünknek e nagy misztériumát és egyben nagy kincsét az egyházi év folyamán sokszor ünnepeljük, elsősorban Nagycsütörtökön, amikor Jézus rendelte az Oltáriszentséget, amikor az utolsó vacsorán így szólt a parancs: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” Azonkívül ünnepeljük minden szentmiseáldozatban, minden szentségimádásban, amikor hívő szeretettel vesszük Őt körül.
Hallottátok, hogy azt mondták: „Szemet szemért, és fogat fogért.” Én viszont azt mondom nektek: ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem aki megüt téged a jobb arcodon, fordítsd oda neki a másikat is. És aki pereskedni akar veled és el akarja venni a köpenyedet, engedd át neki a ruhádat is; s ha valaki kényszerít téged egy mérföldnyire, menj el vele kettőre. Aki kér tőled, annak adj, és attól, aki kölcsön akar kérni tőled, el ne fordulj. (Mt 5,38-42)
Nekünk, vallásos, hívő embereknek is szólnak az olyan véres történetek, mint amelyet a mai Olvasmányban olvasunk, s arra figyelmeztetnek, hogy az isteni törvény legkisebb megszegése, a felebarát ellen elkövetett legcsekélyebb bűn is egy-egy lépés a gyilkosság felé.
Szombat délután van, intézed a háztartási ügyeket. Észreveszed, ahogy kimész az ajtón, hogy két ember jön az utcán. Mivel nem számítasz senki érkezésére, próbálsz úgy tenni, hogy ne lássanak. A két személy befordul a bejáródra. Szépen vannak öltözve, és ami később majd kiderül, meg vannak pakolva az Őrtorony Társaság kiadványaival, ami a Jehova tanúinak a szülőszervezete.