„Odaadom az életemet, hogy majd újra visszavegyem. Nem veszi el tőlem senki, magam adom oda.” (Jn 10,17–18) Jézus önszántából adta értünk életét. A kereszten elhangzott szavai sem a megadás, hanem a halál fölötti győzelem szavai voltak. Hathatós fegyverként használhatjuk őket a gonosz elleni küzdelmeinkben.
„Aztán visszament tanítványaihoz, de alva találta őket”(Mt 26, 40).
Ilyenek vagyunk mi, papok, emberek: egy kőhajításnyira tőlünk játszódik le isteni haláltusád: minden idők legnagyobb harca a gonosszal szemben – és reánk nagyobb hatással van a lelkünket megfekvő szörnyű álmosság. Nem a bűn, nem a részvétlenség, a nemtörődömség álma ez?
A bíboros előadása azt mutatja be, hogy mit jelent a Húsvét a keresztény ember számára. A Húsvét a keresztények hitében
Az Úr a Genezáret-tenger keleti partján befejezte a kenyérszaporítás nagyszerű, igazán szociális jellegű csodáját, megvendégelve öt kenyérrel s két hallal ötezer férfit s számtalan asszonyt s gyermeket. A nép lángol a lelkesedéstől. Szájról-szájra száll a szó: Ennek kell a nagy prófétának lennie, aki „eljövendő”. Itt az idő, hogy királynak tegyük meg őt. – Ez azonban teljesen az Úr szándéka ellen volt. Parancsot ad tehát tanítványainak, hogy nyomban tengerre szálljanak s a nyugati partokra evezzenek, míg ő a népet elbocsátja s utánok indul. Az Úr csakugyan búcsút vett a néptől, azután valami megfoghatatlan módon eltűnt körükből. Félrevonul a hegyekbe, hogy ott imádkozzék.
„Kám, Kánaán atyja meglátta apja meztelenségét, és elmondta két testvérének. Akkor Szem és Jáfet fogták a felöltőt, mindketten a vállukra terítették, háttal bementek és betakarták apjuk meztelenségét. Arcukat elfordították, így nem látták apjuk meztelenségét.” (Ter 9,22-23)
„Ez a nap is jól kezdődik… Az első cirkuszt már megcsinálta” – informált egyik társam. Úgy látszott, nem lesz könnyű a folytatás. Csoportunk egyik tagjának rossz napja volt megint – és ha neki olyan, akkor a másokét is azzá teszi.
Kedves Nővéreim és Fivéreim az Úr Jézus Krisztusban ! Az arc a lélek tükre. A békés, nyugodt lélek kap egy békés, nyugodt arcot. Ez Jézus Arca, aki az Atyától jött. Sőt, az Atya arca is – gondolva Jézusnak Fülöphöz intézett szavára: „Aki engem látott, az Atyát is látta.” ( Jn.14, 9.) – végtelen nyugodt és békés. Mert Isten a béke, ahogy Gedeon idejében is már ez – jónak előtte – elhangzott.
Farkas István piarista atya, aki évtizedek alatt sok száz fiatal életét ismerte meg egészen közelről, így foglalja össze tapasztalatait:
A keresztény erkölcstan szerint az együttjárásban kialakuló szexuális kapcsolat nem előre visz, hanem sok-sok értéket, lehetőséget elpusztít. Paradoxnak tűnik, de így igaz, hogy teljesebb, boldogabb az a házasság, amelyben csak a házasságkötés után lesz eggyé a férj és a feleség.
A 2015-ös nagyböjti időszak feléhez érkezvén (a 4. nagyböjti vasárnapon) Létrás Szent János (Klimakhosz Szent János, a 6-7. század fordulóján élt sínai apát) tanítását állítja előtérbe a keleti rítusú egyház, hívva minket, hogy „munkálkodjunk a titokzatos szőlőskertben, a bűnbánat gyümölcseit érlelve”, így járva „majd kedvében a mi irgalmas Urunknak, ki megfizeti nekünk a munkadíjat, mely által megváltja lelkünket a bűn adósságától.”
Kilenc hosszú század pergett le az Anyaszentegyház dicső történetében és nem akadt eretnekség, mely hitünknek ezt az egyik alaptételét, Jézus Krisztus valóságos jelenlétét az Oltáriszentségben egyenesen megtámadta volna. Az első századok eretnekei, nevezetesen a dokéták minden anyagot a rossztól származtattak s így a történelmi Krisztusnak is csak látszólagos testet tulajdonítottak. Következetesen a szentségi test valóságát is tagadniok kellett volna. De nem merték tenni. Hasonló következetlenségbe estek a gnosztikusok és manicheusok is, kikkel szemben már Szent Ignác vértanú s Szent Ireneus oly talpraesetten forgatják a hitvédelem fegyvereit.
Kedves Nővéreim és Fivéreim az Úr Jézus Krisztusban ! Az utóbbi időkben sokat foglalkoztam Isten Arcával. Ez a mennyei Örök Szépség, nem emberi arc és messze felülmúl minden emberi gondolatot és elképzelést. Felülmúl, de a testté lett Igében, Jézusban megcsillantat benne egy részt, éppen azt a hasonlatosságot, mely már az ember teremtésekor meg is valósult. Ahogy teremtéskor az igében kimondja: „Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá.” (Ter. 1,26).
A lábmosás, amely valószínűleg a harmadik kehely kiürítését követte, az apostolok lelkét álmélkodó, szent izgalommal töltötte el. Mi fog most következni, amire a megalázkodás ily ténye s ily hathatós figyelmeztetés a lelki tisztaságra készített elő?! A búcsúzó Jézus testamentumot csinál s mindjárt át is adja tanítványai kezébe a legnagyobb, legszentebb örökséget, amit csak Isten mindenható szeretete a világnak adhat: önönmagát az Oltáriszentségben.
Társadalmunk isteníti a fiatalságot, és kevéssé becsüli az öregséget. Miként látja ezt Isten? Ő „öregeket” is a szolgálatába állít, vagy már kiszolgáltak?
Az Ószövetségben alig fordulnak elő olyan elvont fogalmak, mint amilyen az „öregség”, mivel a héber nyelv csak kevés ilyen kifejezést ismer.
A Schütz Antal által szerkesztett, Prohászka Ottokár összegyűjtött műveit tartalmazó sorozatban, (Szent István Társulat, Budapest, 1929.) az „Élet igéi – Az Úr ünnepei” című XVII. kötetben jelent meg.
Akárhány embert, asszonyt kérdeztem már, hogy hát mit kell tenni, hogyan kell előkészülni, mikor az ember gyónni megy ; azt felelték, hogy imádkozni kell, hogy az ember ne vétkezzék, vagy azt, hogy bocsánatot kell kérni a jó Istentől; de alig volt köztük, ki rámondta volna : meg kell vizsgálnom lelkiismeretemet. Pedig ez az első teendője az embernek, a bűnbánónak, aki komolyan keresi az Isten kegyelmét.
„Azután sorsot vetettek rájuk, és a sors Mátyásra esett, akit a tizenegy apostol közé soroltak. (ApCsel 1,26)
Ha nem is gyakoroljuk ezt a sorsvetést – amely egyfajta játékosságról és talán ószövetségi gyakorlatról tanúskodik, ami igencsak meglephet bennünket ilyen nagy horderejű vállalkozásban –, érdemes a mélyére tekinteni, mert a mélyben örök érvényű tanítást találunk.