Kedves Nővéreim és Fivéreim az Úr Jézus Krisztusban ! A novemberi életigében a küzdelmes élet két feszítő kérdését, paraméterét faggattuk, kutató szemmel és szívvel rákérdeztünk életünk értelmére: „honnan” és „hová” (??) Ez közel áll ahhoz a kérdéshez: Mire jó az egész és minek kell ez az élet? Ezt most színesben és regényes stílusban így folytatnám: Honnan jössz, Kisfiú, na és aztán hová jöttél és hová mész?
“…meglátogat minket a napkelet a magasságból, hogy a sötétben és a halál árnyékában ülőknek ragyogjon, és lépteinket a béke útjára irányítsa.” (Lk 1,67-79)
A mai nap még nem Karácsony, hanem az utolsó adventi nap: tele izgalommal, felforrósodott várakozással, sokszor túlhajtott tevékenységgel. Mielőtt ma a reggeli szentmise, az utolsó adventi szentmise szentírási üzenetén elmélkednénk, készüljünk fel az esetleges ördögi támadásokra, mert Jézus születésének ünnepe nem egyszerűen emléknap, hanem új születés, és ilyenkor az alvilág azokra támad, akikben a megtestesült Ige lakást szeretne venni.
A szexualitás jelentős mértékben befolyásolja az ember életét. Mindannyiunkét. Egyesek számára jótékony dolog, a férjet a feleségéhez köti rendkívül erős kötelékkel. A házasságban két ember valóban oda tudja adni magát a másiknak, ez a teljes szeretet és bizalom kifejezése.
Amikor a szexualitás valóban ezt szolgálja, akkor nem csak egy fizikai aktus, hanem valódi lelki élménnyé válik, amelyből szeretet és boldogság fakad, mivel az ember szíve mélyéből át akarja adni magát a másiknak, és mély kapcsolatban akar vele egyesülni.
Azok közül, akik elfogadják az evolúció útján történt teremtést,, sokan – teljesen következetesen – nem tudnak többé mit kezdeni a Jézusról mint Szabadítóról szóló üzenettel, mivel az evangélium felbonthatatlanul összekapcsolódik a kezdetekkel kapcsolatos bibliai tanúságtételiel. Miként ad magyarázatot a múlt a jelenre?
„Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok – én megkönnyítlek titeket. Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, s megtaláljátok lelketek nyugalmát. Az én igám édes, és az én terhem könnyű.” (Mt 11,28-30)
Úgy tűnik, az emberek nagy többsége természetesnek veszi, hogy nap mint nap igába feszül, anélkül, hogy megvizsgálná, mi az az iga, az a teher, amely alatt görnyed. Talán bizonyos értelemben kényelmesebb is így tenni, és közben azzal megnyugtatni magunkat, hogy ha terheket cipelünk, akkor bizonyára nem vagyunk haszontalanok, mint azzal szembenézni, hogy az üdvösség szempontjából nem az számít, mennyit fáradozunk, hanem az, hogy kinek, minek adtuk oda a szívünket.
Még egy kis idő, egy egészen kicsi, és nemde gyümölcsöskert lesz a Libanon, a gyümölcsöskert meg erdővé terebélyesedik? Azon a napon a süketek meghallják a könyv szózatát, és a homály és sötétség elmúltával látni fog a vakok szeme. (Iz 29,17-18)
Különös módon két testi vakság szeretetben összeadva teljes belső látást ad eredményül. Mert előfordulhatott volna – ami majdnem mindig bekövetkezik –, hogy a két embert, akiket a nyomorúság összehozott, a szerencse, sorsuk jobbra fordulása elválasztja egymástól.
Kedves gyermekeim, adjátok magatokat egészen Urunk kezébe, ajándékozzátok neki hátralevő éveiteket, és kérjétek mindig Őt, hogy úgy szolgálhassatok ebben az életben, ahogy neki tetszik. Ne izgassátok szíveiteket hiábavaló ígéretekkel, hanem minden vágytól mentesen mutassátok meg szíveteket isteni Vőlegényeteknek.
A Capitulum Laicorum Sancti Michaelis Archangeli (a Szent Mihály Laikus Káptalan), amely a hagyományos római (ún. tridenti) rítusú misék magyarországi résztvevőit, kedvelőit tömöríti, közli XVI. Benedek lemondása óta tett első első nagy megszólalásának magyar fordítását.
XVI. Benedek ezen üzenete, amelyet a Pápai Urbaniana Egyetemnek küldött, amikor annak frissen újjáépített aula magnáját róla nevezték el – a családokról tartott szinódus utáni napokban került nyilvánosságra.
,,Ti vagytok a világ világossága. Nem rejthető el a hegyen fekvő város.” (Mt 5,14)
Megváltónk hegyi beszédének e szakaszában azt parancsolja, hogy hitvallásunkat minden ember előtt nyilvánítsuk ki. ,,Ti vagytok a világ világossága. Nem rejthető el a hegyen fekvő város. Gyertyát sem azért gyújtanak, hogy véka alá tegyék, hanem a gyertyatartóra, hogy világítson mindazoknak, kik a házban vannak. Úgy világosodjék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák jó tetteiteket és dicsőítsék Atyátokat, ki mennyekben vagyon.” (Mt 5,14-16)
Mégis ezt mondja egyidejűleg: ,,Mikor alamizsnát adsz, … mikor imádkozol, … mikor böjtöltök, … ne lássanak az emberek, hanem a te Atyád, ki rejtekben vagyon.” (Uo. 6,2-18) Miként egyeztethetők össze e parancsok? Hogyan valljuk magunkat keresztényeknek és titkoljuk el mégis, ugyanakkor kereszténységünkből fakadó szavainkat, tetteinket és önmegtagadásainkat?
Gyermekek, engedelmeskedjetek szüleiteknek az Úrban, mert így van az rendjén. (Ef 6,1-9)
Milyen legyen a szentpáli – illetve krisztusi – mintát követő szülő? Autoriter vagy megengedő? Egyik sem, hanem támasszon komoly elvárásokat gyermekeivel szemben, miközben nem tulajdonságaik és teljesítményük szerint szereti őket, hanem ingyenes, vagyis létüket megelőző és feltétlen szeretettel. Ez a szeretet ugyanakkor személyre szabott is, mert sem szeretni, sem nevelni nem lehet egyformán.
Kedves Nővéreim és Fivéreim az Úr Jézus Krisztusban ! A szeptemberi életigében megpróbáltuk végiggondolni azt a módot, hogy az életforma vezetésünkben hogyan kell és lehet bizonyos dolgokat elhanyagolni, frusztrálni. Nagy élet-művészet, bizonyos dolgokat úgy „hanyagolni”, hogy egyszerűen elengedjük, lemondunk róla. Ez annyi, mint szélnek ereszteni.
Csak ha már értjük, hogy mind csődbe mentünk (mindössze egyesek ellen nem indult még el a csődeljárás), akkor rendelkezünk a megfelelő nézőponttal, hogy rákérdezzünk: a kereszténység boldogít-e.
Pio atyának, mint lelki vezetőnek öt szabálya volt a lelki növekedésre:
– heti gyónás,
– napi áldozás,
– lelki olvasmány,
– elmélkedés és
– lelkiismeret vizsgálat.