Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Jézus – a világ világossága

4. fejezet 

„Én vagyok a világ világossága. Aki követ, nem jár többé sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” Így olvassuk János evangéliumában (Jn 8,12). Jézus ezzel azt akarja mondani, hogy Ő maga a fény. Nélküle sötétségben élünk. Jánosnál olvassuk (Jn 1,4): „Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága. A világosság világít a sötétségben”

Kérdezzük meg magunktól, mit jelent mai világunkban a fény és a sötétség. Aki kilátástalan helyzetben van, és nem tudja, hogyan tovább, minden jelzőfénynek örül, ami továbbsegíti. Jézus jelenlétével, jó hírével a fényünk akar lenni.

20 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

A 7 főbűn (26)

Az ördög t@ktikája: a harag ragu

Kedves unokaöcsém, akarsz jót enni? Próbáld ki a harag-ragut, az egyik kedvenc receptemet. Nincs ennél egyszerűbb: elcsípsz egy eleven emberi szívet egy kis nehezteléssel a szegfűszeg helyett és hosszan-hosszan főzögeted a keserű harag levében. A lenyelt, elfojtott, pácolt haragokkal sokkal savanyúbb keserűséget tudsz elérni, mint a nagy vörös haragokkal, amelyeknek az íze olyan tünékeny.

Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Ellenállni a sebesség ​​kultuszának

Ha van egy dolog, amit kultúránk értékel, az a sebesség. Gyorsétkezés. Gyors autók. Gyors internet. Minél gyorsabb és hatékonyabb valami, annál jobb.
Mégis kevés dolog rombolóbb az autentikus emberi tapasztalatra, mint a sebesség. A sietség nem a bölcsesség apja.

A dolgok a gyors végrehajtás miatt leértékelődnek. Aztán megint sietünk, mert már nem értékeljük a dolgokat. Nem normális, ha azt akarjuk, hogy valami szép vagy fontos dolgot elhamarkodottan letudjunk, valamit, amit szeretünk. Csak a nem fontos dolgokkal rohanunk, és nagyon sokat mond a modern gondolkodásmódról, hogy mindent, a beszélgetésektől az ételkészítésig, mindent azonnalra akarunk.

3 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

A mainstream kultúra és a sátánizmus

RÓMA, 2019. december 17 ( LifeSiteNews ) – Exorcisták figyelmeztetnek arra, hogy globális mozgalom működik a sátánizmus normalizálása érdekében, és elítélték a sátáni varázsigéket mint az emberek Istentől való elijesztésének végső szakaszát egy nemrégiben kiadott gyermekkönyvben.

Fr. Francesco Bamonte, aki az Exorcisták Nemzetközi Szövetségének jelenlegi elnöke, a csoport honlapján azt írta, hogy jelenleg kísérlet folyik arra, hogy a sátánizmust a hagyományos vallás és filozófia tökéletesen normál alternatívájaként mutassák be.

6 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Ha nem kapsz virágot Valentin-napra

Jobb az Úrnál keresni oltalmat, mint az emberekre számítani.” (Zsolt 118,8)

Azon a fázós Valentin-napon, évekkel ezelőtt, óvatosan felemeltem az ablaktörlőt, hogy kiszabadítsam a jeges, rózsaszín rózsaszálat. Főiskolás létem kezdetén volt, megálltam egy bódénál egy reggeli szendvicsre az előadások előtt. Izgatottan találgattam, kitől kaptam a meglepetést. A szívem is gyorsabban dobogott az örömtől.

Beindítottam a motort, hogy melegítse az autót, összedörzsöltem fázó kezeimet, majd felnyitottam a mellékelt kis kártyát. A rózsa anyukámtól jött. Szavai kedvesek, bátorítóak voltak. Miért éreztem mégis ürességet a szívemben?

3 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Szentlélek szeminárium (5)

Sztrilich Ágnes szociális testvér (SSS) szellemi hagyatékából származik ez a rendhagyó tanítás sorozat, amely az Élet a Lélekben szeminárium nyolc fő témájához kapcsolódik. A szerk.

Szentlélek keresztség

Áldalak, jó Uram… Atyám, Tied vagyok… Szentlélek jöjj.. Tüzed, Uram Jézus….Jöjj, Szentlélek, jöjj közénk…. Jöjj el, jöjj el

Nem tudom, hogy mennyire sikerül, szentáldozás után szólongatni Jézust, szólongatni a Szentlelket, és Jézusban, a Szentlélek erejével, gyermeki bizalommal megszólítani a Mennyei Atyát.

37 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

A 7 főbűn (25)

Gyakorolni a szelídséget

A harag ellen is az ellentétes erénnyel kell küzdeni: a türelemmel és annak elutasításával, hogy tápláljuk magunkban a neheztelést, a szelídség. Hogy szelíddé váljunk, megpróbálhatjuk megállítani a harag fölfele törő útját, megakadályozva ezzel, hogy a gondolatról átmenjen szóba, a szóból tettbe. Egy Sivatagi Egyházatya javasolja: „Ha lehet meg kell akadályozni, hogy a harag elérje a szívünket. Ha azonban már ott van, úgy kell tennünk, hogy ne látszódjék az arcunkon. Ha már oda is fölment, akkor őrizzük a nyelvünket tőle. Ha már az ajkunkon van, akkor akadáIyozzuk meg, hogy tettekbe váltson és a lehető leghamarabb vessük ki a szívünkből.”

11 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Gyermek történetek: A két testvér

Ma az egyik kedvenc történetemet fogom elmesélni nektek. Ez a történet két testvérről szól, akik Ohio államban éltek. Az idősebbik testvér Frank volt – húszéves volt. A fiatalabbik testvér Eddie volt – tizennyolc éves volt. Frank és Eddie mindig együtt voltak. Igazi testvérek voltak. Igazi barátok!

Egy nap Frank és Eddie úgy döntöttek, hogy belépnek a hadseregbe. Katonák akartak lenni. Harcolni akartak a hazájukért. Nos, ezt meg is tették. Frank és Eddie belépett a hadseregbe – katonák lettek.

6 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

A papi méltóságról

Aranyszájú Szent János hat könyvet írt a papságról, melyekben többek között elmondja, mekkora tiszteletet érdemel a papi méltóság, és hogy a szent szolgálatra való meghívás milyen tiszta életet kíván a papoktól.

„Gondold meg tehát, hogy milyen minőségűeknek kell lennie a kezeknek, amelyek a szent szolgálatot teljesítik, milyen minőségűnek kell lennie a nyelvnek, amely oly szent szavakat mond ki (az átváltoztatásnál) és milyen minőségűnek kell a léleknek lennie, amely ezt a szellemet magába fogadja! Valóban tisztábbnak és szentebbnek kellene lennie, mint amilyen a többi embereké!

Tanítás (atyák, tanító testvérek)

​​Aki a Szentlelket káromolja…

Aquinói Szt. Tamás, A rosszról, q.3.a.14.

Manapság  nem nagyon hallunk a Szentlélek elleni bűnről, pedig a Szentírás világosan beszél róla.  Amikor a farizeusok azt mondják, hogy Jézus Belzebub segítségével űzi ki az ördögöket (Mk 3,29), akkor valójában az ördögök fejedelmének tulajdonítják azt, amit Jézus saját istenségének, illetve a Szentléleknek az erejéből visz végbe.

 

4 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Enneagram keresztény szemmel – nem ajánljuk

A semmiből robbant be az Enneagram a keresztény színtérre és lett népszerű a kiadók és lelkigyakorlatos házak között. Az Enneagram egy kör alakú diagram, amelyen kilenc személyiségtípust jelölnek egytől kilencig, ezek szimbolikusan egyenlő távolságban levő pontok a kör kerületén rögzítve. A számok nyilakkal csatlakoznak szimbolikus mintákban, amelyek mutatják az utat az egészséghez (integráció), vagy a neurózishoz (szétesés). Minden emberi személyiség állítólag beletartozik egybe a kilenc különböző típus közül.

3 Minute