„Jobb az Úrnál keresni oltalmat, mint az emberekre számítani.” (Zsolt 118,8)

Azon a fázós Valentin-napon, évekkel ezelőtt, óvatosan felemeltem az ablaktörlőt, hogy kiszabadítsam a jeges, rózsaszín rózsaszálat. Főiskolás létem kezdetén volt, megálltam egy bódénál egy reggeli szendvicsre az előadások előtt. Izgatottan találgattam, kitől kaptam a meglepetést. A szívem is gyorsabban dobogott az örömtől.

Beindítottam a motort, hogy melegítse az autót, összedörzsöltem fázó kezeimet, majd felnyitottam a mellékelt kis kártyát. A rózsa anyukámtól jött. Szavai kedvesek, bátorítóak voltak. Miért éreztem mégis ürességet a szívemben?

Az igazat megvallva, azt reméltem, hogy egy titkos hódolómtól érkezett az ajándék. Egy fiútól – nem az anyámtól. Utolsó kapcsolatom, melyet hosszú magány előzött meg, csúnya szakítással végződött. Új szerelemre vágytam, ami feltölthetne. Lelkiismeret furdalást, csalódottságot és magányt éreztem.

Mintha egy olyan csésze lennék, aminek nincs feneke.

Rakhattam bármit a csészébe, semmi sem töltötte meg. Virágok, csokoládé, könyvek, tévé, képzelgések, de még a kapcsolataim sem maradtak benne. Egyedül a magány töltötte fel a feneketlen űrt, és állandó ottléte nagyon meggyötört.

Négyéves voltam, mikor szüleim elváltak, és attól a naptól kezdve, hogy édesapám otthagyott minket, a magány állandó lakást vett a szívemben és a gondolataimban. Szerettem volna megszabadulni tőle, de nem volt erőm kitessékelni az ajtón. A hőn vágyott szeretetből és figyelemből csak kis adagok jutottak nekem, s a helyükre mindannyiszor beférkőzött a magány.

Gimnazista koromban Valentin-nap közeledtével már bosszantott a sok virág és ajándék a kirakatokban. Úgy éreztem, az ördög azt súgja a fülembe: „Egyik sem lesz a tiéd soha. Mindig magányos leszel.”

A fagyott rózsaszál esete után úgy tizenöt évvel elmentem egy tanácsadóhoz. Meghallgatta történeteimet állandó magányosságomról, majd megkérdezte: „A kapcsolatok nagyon fontosak Önnek, ugye?” Egyszerű, ítélkezésmentes kérdése fordulópontot jelentett lelki fejlődésemben.

Pár nappal később Isten egy új gondolatot sugalmazott: lehet, hogy a kapcsolatok túlságosan fontosak nekem. Feleség voltam, három kisgyermek édesanyja, sok barátom volt, és még mindig magányosnak éreztem magam. De Isten rámutatott egy igazságra, amit Igéjéből tanulhattam meg: „Jobb az Úrnál keresni oltalmat, mint az emberekre számítani” (Zsolt 118,8).

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2023. február 15.