A ‘mintha’ kereszténységről és Jézus Krisztus fölséges ismeretéről
Homília Szécsényből – Évközi 3. vasárnap – Isten igéjének vasárnapja Dr. Barsi Balázs OFM
Homília Szécsényből – Évközi 3. vasárnap – Isten igéjének vasárnapja Dr. Barsi Balázs OFM
A Semmelweis Adventi találkozások sorozat szívet-lelket melengető előadása
A keresztények egységéért végzett imahetet a jelenlegi formájában nemcsak értelmetlennek, hanem kifejezetten károsnak tartom.”A keresztények egységéért végzett imahetet a jelenlegi formájában nemcsak értelmetlennek, hanem kifejezetten károsnak tartom.
Miért? Tizenegy férfi áll egymás mellett, tizenegy keresztény felekezet képviselői. Együtt, egyenrangú félként, egy irányba nézve imádkoznak azért, hogy Isten tegye őket eggyé, és hozza létre belőlük azt az egyházat, amelyet Jézus akar. Ezt azonban egyikük sem gondolhatja komolyan.
Köszönet Sallai Gábor fordítónak a cikk beküldéséért. A szerk.
Képzeljük el a következő esetet: látjuk, ahogy egy ember bemegy a bankba, fegyvert szegez a bankpénztárosnak, és így szól: „Nem szeretném legitimálni a bankrablást, de adna nekem, kérem, 10.000 dollárt a következő öt percben?”
Rémülten a legközelebb rendőrörsre rohanunk, és elmondjuk, amit láttunk, de legnagyobb megrökönyödésünkre a rendőr megvetően néz ránk: „Normális maga? Ez a szegény fickó világosan megmondta, hogy nem szeretne bankot rabolni. Csak pénzt kért, Remélem, a bankpénztáros nem volt olyan tapintatlan, hogy visszautasítsa.”
Robert Sarah bíboros az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregáció prefektusa
Szentatyám, Eminenciás és Excellenciás urak, a Szinódus tisztelt résztvevői!
A következő három gondolatot szeretném kifejteni:
1) Több átláthatóság és tisztelet legyen köztünk
Nagy szükségét érzem, hogy az igazság és szeretet Lelkéhez forduljak, aki a beszédben a parresia, a hallgatásban az alázat forrása, aki egyedül képes igazi harmóniát teremteni a sokféleségben.
Róma, 2024. január 6-án, Urunk megjelenése – Vízkereszt ünnepén
Karácsonykor a Béke Fejedelme emberré lett értünk. Minden jóakaratú embernek elhozza a mennyből jövő békét. „Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja.” (Jn 14,27). A békesség, amelyet Jézus hoz nekünk, nem üres frázis, nem a világ békéje, amely gyakran csupán kétértelmű kompromisszum, amelyet az egyik vagy a másik fél érdekei és hazugságai szerint lepaktálva döntenek el. Isten békéje az igazság. „Az igazság a béke ereje, mert feltárja és megvalósítja az ember egységét Istennel, önmagával és másokkal. Az igazság erősíti és építi a békét” – tanította Szent János Pál [1]. Az Igazság, mely testté lett, eljött, hogy közöttünk lakjon. Az ő fénye nem homályos. Az ő igéje nem okoz zavart és rendetlenséget, hanem feltárja mindennek a valóságát. Ő MAGA az igazság, következésképpen „jel lesz, amelynek ellene mondanak”, „hogy kiderüljenek sok szív titkos gondolatai” (Lk 2,34).
A megbocsátás Isten Országának életmódja itt a földön, hozzá tartozik az Ország életrendjéhez. Ezt az életrendet a legtömörebben a Szent Máté-féle Hegyi beszéd tartalmazza.
A megbocsátás célja, hogy az Isten Országának teljességében minden helyreálljon, amit a teremtés eredeti tervéből (boldogság) lepusztított az ördög. Mi az ördög egyik résztörekvése? Az emberek közötti kapcsolatok szétrombolása, a szeretet általi egység felrobbantása, Miért? Mert az Isten Országának mennyei élete egység, harmónia, békesség, szeretet, ünnepi öröm, stb., amit a sötétség ura nem tud elviselni. És mivel akarja elérni? Sértődés, elvetettség, lelki sebződés, széthúzás, gyűlölet, eltávolodás, bosszú, háborúskodás, megtorlás létrehozásával.
V. A SAROKKÖVEK ÉS A HAMIS ÉRTÉKEK
„Mert mint a halál, olyan erős a szerelem, olyan a szenvedés, mint az alvilág. Nyila tüzes nyíl, az Úrnak lángja. Tengernyi víz sem olthatja el a szerelmet, Egész folyamok sem tudnák elsodorni.” (Ézs 8,6-7)
NICOLAS DIÁT: Hogyan gondolja a helyes kapcsolatot a kereszténység és az erkölcs között? XVI. Benedek úgy látta, hogy nem kell összekeverni a kettőt, nehogy kiforgassuk természetüket. Elfogadja ezt az elemzést?
ROBERT SARAH bíboros: Igen, a Deus caritas estben XVI. Benedek azt írja, kezdetben az, hogy valaki kereszténnyé lett, nem erkölcsi döntés, filozófiai vagy erkölcsi meggondolás volt, hanem egy eseménnyel, egy személlyel való találkozás. Ez az ember, aki felénk jön, Krisztus, az életnek új horizontot ad, és ezáltal döntő irányulást.
(Részlet Nicolas Diat – Robert Sarah: Esteledik, a nap már lemenőben című könyvéből. SZIT. Budapest, 2019. Megrendelhető itt.)
NICOLAS DIAT:
Hogyan lehetne meghatározni azt a cinizmust, amelyről olyan gyakran beszél a „polisz” kormányzásával kapcsolatban?
ROBERT SARAH BÍBOROS:
A régi görög nyelvben a „cinikus” kifejezés a küon szóból származik, ami kutyát jelent. A cinizmus filozófiai irányzatát elméletben Anthisztenész, Gorgiasz hűséges tanítványa dolgozta ki. Felnőttként Szókratészhoz csatlakozott, akitől leginkább azt vette át, hogy a jellem szilárdsága a fontos. Ám ebben ő az ember egyfajta végső rendeltetését látta.
Nem sokkal karácsony előtt, december 18-án a katolikus világot megrázta a Fiducia supplicans, a Hitoktatási Dikasztérium (DDF) által kiadott, magas magiszteri rangú nyilatkozat. A dokumentumot Victor Manuel Fernández bíboros, a DDF új prefektusa írta alá, és Ferenc pápa ex audentia aláírta. Akár kedvezően, akár riadtan fogadták ezt a dokumentumot, amely lehetővé teszi a katolikus papok számára, hogy bizonyos nem liturgikus keretek között megáldják a keresztény házasságon kívül együtt élő párokat – beleértve a homoszexuális párokat is -, a karácsonyi hírekben nagy szerepet kapott. Már születtek éleslátó kommentárok (például Edward Feser és Roberto de Mattei), és kétségtelen, hogy az elkövetkező hetekben és hónapokban még több ilyen írás fog megjelenni, amint a dokumentum következményeit jobban megértjük.
Amikor az ördög megpróbál rábírni bennünket a bűnre, a velünk végrehajtatni tervezett gonosz cselekedet állítólagos javát hangsúlyozza, miközben elhomályosítja azokat a vonatkozásait, amelyek szükségszerűen ellentétesek Isten parancsolataival. Nem azt mondja nekünk, hogy ez bűn és sérti az Urat, aki a kereszten meghalt érted, mert tudja, hogy egy normális ember önmagától nem akar rosszat, hanem általában a jó leple alatt tesz gonoszságot.
Az ember az egyetlen lény, akinek szüksége van a kapcsolódásra, anélkül nem tud létezni. Ha viszont nem Krisztushoz kapcsolódik, akkor képtelen lesz megőrizni a szabadságát, elkerülhetetlenül valamilyen bálványistentől válik függővé.
„Kezdetben nem így volt” (Mt 19,8)
A változhatatlan igazság a házasságról és a szexualitásról
– Első rész –
A John Henry Newman Központ meghívására látogatott Magyarországra 2016-ban Dr. Athanasius Schneider, a kazahsztáni Asztana segédpüspöke. A MEK jóvoltából közreadjuk a házasságról és a szexualitásról szóló előadásának szövegét két részletben. A fordítást Sallai Gábor készítette.
A Marriage and Religion Research Institute (MARRI) igazgatója, Washington D.C. Megoldáskeresés a családi élet és a demográfia válságára A demográfiai