Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Kivé változom?

„A Lélek gyümölcse viszont: szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önuralom. Ezek ellen nincs törvény.” (Gal 5,22-23)

Elindultam a szobája felé, nehezen vonszoltam a lábamat – és a szívemet. Ott ült a tankönyvei közt. Ő felelősségteljesen viselkedett, én nem. A könnyeimmel küszködve szabadkozni kezdtem. Az utóbbi időben mintha túl gyakran kényszerülnék rá. Ezúttal a lányom ballagási meghívóit felejtettem el megrendelni.

4 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Az Oltáriszentség (14)

Ruházkodás

Második kelléke a testi felkészültségnek, ha az Úr asztalához illőképpen akarunk járulni, hogy megfelelő legyen a ruházkodásunk.

Hiszen ez már a jó ízlésnek s tisztességnek követelménye, amelynek nemcsak emberekkel, hanem – s annál inkább – Istennel szemben van helye.

Bizonyára bocsánatosan vétkeznék az, aki csupa hanyagságból szurtosan, rongyosan járulna az oltárhoz a királyok Királyát fogadni; ahogy röstellne tisztességes emberek, különösen földi előkelőségek előtt megjelenni. A szegény, a koldus azonban ruhája miatt ne maradjon távol „a szegények igazi Atyjától” s ne fossza meg magát ettől az igazán isteni alamizsnától. Mert nála az Üdvözítő nem a ruhára, hanem a szívre tekint.

8 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Életige, 2015. június

Kedves Nővéreim és Fivéreim az Úr Jézus Krisztusban !

A belső élet dolgaiban bolyongtunk a májusi életige során gondolat és érzésvilágunkban. Az ember azt gondolná, hogy az ilyen meghitt kapcsolat Istennel, egy nagyon jól-rúgózott „pulmann-kocsit” ad az életéhez. Titkos elvárás támad szívünkben, hogy Isten biztosítson nekünk egy jól rúgózott, gördülékenyen olajozott életpályát, mintegy a belső élet jutalmaként. Hogy a zökkenők minél kisebbek legyenek, vagy tán’ ne is legyenek!

4 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Döntened kell

Lerombolunk „minden okoskodást és minden magaslatot, amely az Isten ismeretével szemben emelkedik, és foglyul ejtünk minden gondolatot a Krisztus iránti engedelmességre.”  (2Kor 10,5)

Egyik reggel iskolába indulás előtt nyolc éves kisfiam odajött hozzám, és így szólt: „Anya, ma nem akarok aggódó lenni. Nem akarok félni attól, hogy nem leszel itthon, mikor hazajövök az iskolából. Nem akarok félni attól, hogy a tanító néninek nem fog tetszeni, amit itthon csináltam környezetből. És nem akarok aggódni apáért, hogy nehogy autóbalesete legyen. Olyan akarok lenni, mint a többi gyerek, akik sosem félnek semmitől!”

5 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Holokauszt

A szerző Dr. Balogh Sándor, az Amerikai Egyesült Államokban élő nyugalmazott politológia professzor. A veszprémi szemináriumból 1952-ben, amikor is a Nagyszemináriumot ill. a teológiát államilag feloszlatták a házi faliújságon közölt Mindszenty-megemlékezés miatt, több kispaptársával együtt bíróság elé, majd börtönbe került dr. Major Kálmán spirituálissal együtt. Honlapunkon sok írása olvasható, amelyek az igazi katolikus tanítást tükrözik, mentesek a korunk Egyházát sújtó súlyos eretnekségtől, a modernizmustól.

6 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Az asszonynak a feje pedig a férfiú

Kedves József,

köszönöm a dicsérő szavakat és a hosszú, részletes hozzászólást. Ami ezt a vitát illeti, hogy ki tartozik ki alá és főnököl kit, ezt egy félelmetesen ügyesen megépített csapdának tartom. 

Az azon való háborúzás, hogy kié a hatalom, teljes mértékben eltereli a figyelmet arról a kérdésről, amellyel tényleg foglalkozni kéne, nevezetesen, hogy mi is a hatalom tartalma.

2 Minute
Hitvédelem

Álérvek a homoszexuális „házasság” mellett

Röpködnek az érvek és ellenérvek a homoszexuálisok „házassága” mellett és ellen. Csokorba gyűjtöttem néhány  támogató érvet,  majd bemutattam, hogy keresztény és konzervatív nézőpontból miért tarthatatlanok.

1. A homoszexualitás (és minden más, a többségétől eltérő nemi irányultság) természetesen előforduló és normális jelenség. Nem betegség, hanem alternatív szexuális irányultság.

6 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Az Oltáriszentség (13)

Testi előkészület. Természetes (szentségi) böjt

Hogy pedig a szentáldozásra nemcsak lelkileg, hanem testileg is kellőképpen felkészüljünk, előtte meg kell tartanunk a természetes, ún. szentségi böjtöt, más szóval: éjféltől fogva éhom állapotban kell maradnunk.

8 Minute
Hitvédelem

Jézus a hullámos tengeren

A mai vasárnapon két dolgot tanít nekünk az evangélium Istenről. Az első az, hogy milyen Istenbe vetni bizalmunkat. A másik az, hogy Isten mennyire nagyra tartja az őszinteséget. Hallhattuk, hogy amikor Jézus a tanítványaival utazott át a tavon keresztül, nagy vihar tört ki. A hullámos tengeren úgy tűnt, hogy Jézus ügyet sem vet erre a viharra, hanem alszik a hajó végében. A tanítványok nem leplezték félelmüket.

4 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Segíts – a gyermekem sutba dobja a hitet!

A legfájdalmasabb dolgok egyike, amit szülők átélhetnek, ha a gyermekeik nem akarnak azon az úton járni, amelyre tanították őket.

Alapvetően minden gyermeknek el kell jutnia az egészen személyes hitre. Hit nem származhat másodkézből! A kamaszok szeretnének önálló személyiségek lenni, új dolgokat kipróbálni és szabadok lenni. Menjen éppen e téren gyermeke elébe azzal, hogy olyan érdekes kérdéseket tesz fel neki, amelyek rábírják, hogy felülvizsgálja cselekedeteit, elképzeléseit, kívánságait és döntéseit. Segítsen neki mindezt Isten Igéjének világosságában meglátni, és szólítsa fel, hogy az Ön szavait vizsgálja meg a Biblia alapján.

7 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Ferenc torzítás nélkül

Öt tévedés  Ferenc pápával kapcsolatban  

Improvizáló pápának nevezték, a meglepetések pápájának, de a legnagyobb meglepetés, hogy Ferenc folyamatosan meghiúsítja azt a kísérletet, hogy valahová is besorolják őt.  Pápaságának kezdetétől rengeteg kommentátor kísérelte meg, elmagyarázni, mit várjunk tőle, de hiába.  A Ferencről megjelent számos tévedés között, öt rendszeresen visszatér.
5 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Teljetek meg Lélekkel!

Karácsonykor ott a jászol, nagypénteken a kereszt, húsvétkor az üres sír, pünkösdkor pedig semmi! A Szentlélek eljövetele azonban a Bibliában nem széljegyzet csupán. Isten nem kérvényt nyújt be, hanem megbízást ad: ,,Teljetek meg Lélekkel!”

Felmérések árulkodnak róla: a lakosság több mint fele nem tudja, miért ünnepeljük a pünkösdöt. Ez tragikus, pünkösd ugyanis a Szentlélek kitöltésére emlékeztet. A Szentlélek alakjában Istennel találkozhatunk. A Szentlélek nélkül nem létezne keresztény gyülekezet.

18 Minute