„Az én Istenem – gazdagsága szerint – dicsőségében ellát majd benneteket Jézus Krisztusban mindennel, amire szükségetek van.” (Fil 4,19)
Kétségbeesve omoltam le a földre kicsi alagsori lakásunkban. „Istenem, mit tegyek?” – kiáltottam hangosan. „Hálás vagyok ezért a gyermekért, de állandóan rosszul vagyok. Mindegyre hánynom kell, és így nem járhatok dolgozni. Mi lesz velünk?”
Az aggályos lelkű keresztény túlzott bűntudatot érez, ezért gyakran szorong. Szenvedéssel teli állapotában sokat segít néhány alapvető szabály betartása.
Az aggályosság egyfajta kényszeresség, amely a valláshoz, illetve a bűnhöz kapcsolódik. Az aggályos ember bűnnek tart olyasmit is, ami nem az. Például bűntudatot érez, ha meglát egy erotikus reklámot, még ha azonnal elfordul is. Túlzott bűntudata miatt gyakran szorong.
Egyszer hallottam egy szerzetesnővér hivatástörténetét, melyben úgy írta le hivatáskeresésének folyamatát, mint egy túsztárgyalást, amelyben Isten ejtette túszul az ő hivatását, s neki az volt a feladata, hogy tárgyaljon ennek kiszabadításáért. Végtére is felfedezte az igazságot, amelyet Mike Schmitz atya olyan jól megfogalmazott. „Isten nem fog választ várni egy olyan kérdésre, amit Ő nem tett fel.”
„Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak benneteket, s arra rendeltelek, hogy menjetek, teremjetek gyümölcsöt, maradandó gyümölcsöt. Akkor mindent megad nektek az Atya, amit a nevemben kértek tőle.” (Jn 15,16)
Hol tudta így elrontani?
Az iskolában ő volt az, akihez mindenki hasonlítani akart. Én is. Mindenben jó volt. Kitűnő jegyek, fiúk, gazdagság – mindene megvolt. Mintha különös mágnes lenne, mindenből a legjobbat vonzotta magához. Sokszor volt ilyen gondolatom: „Ó, ha csak egy napig lennék olyan tehetséges, olyan gyönyörű stb., mint ő”.
„Ám akik befogadták, azokat felhatalmazta, hogy Isten gyermekei legyenek. Azokat, akik hisznek az ő nevében.” (Jn 1,12)
Régebben sokszor egy szempillantás alatt át tudtam váltani érzelmileg sikerélményről csalódottságra. Amikor úgy éreztem, minden tökéletesen ment, és aztán valami történt. Megfeledkeztem egy megbeszélt találkozásról. Rácsaptam valamelyik gyerekemre. Halogattam egy feladatot, míg a feszültségtől majd szétrobbantam.
Izgalmas csetepaté alakult ki a szinódust követően az egyébként teljesen liberális New York Times egyetlen katolikus újságírója és a Jezsuita Teológiai Akadémia között. Dióhéjban: Ross Douthat (NYT) leeretnekezett egy a Kasper javaslat mellett elkötelezett jezsuita teológust, és az pedig minden intézményes tekintélyét latba vetve egy nyavalygó nyílt levelet írt akadémikus kollégáival együtt a New York Times szerkesztőjének, hogy Douthat nem is teológus, így illetéktelen teológiai kérdésekben állást foglalni, továbbá bárkit bármiért leeretnekezni hallatlan barbárság, és egyébként is a NYT-tól többet várnának…
Néhány hónappal azelőtt, hogy megszülettem, apám találkozott egy idegennel, aki új volt a mi kis városunkban. A kezdetektől fogva apát lenyűgözte ez a varázslatos újonc és hamarosan meghívta őt, hogy éljen a családunkkal. Az idegent hamar befogadták, és néhány hónappal később ő is köszöntött engem ezen a világon.
„Szüntelen imádkozzatok” (1Tessz 5,17)
„Fiúk!! Lefekvés!!” – üvöltöttem.
Nem bírtam tovább. Kimerültem. Ez a jó szó arra, ahogy abban a percben éreztem magam, és ami azt illeti, nem csak abban a percben, hanem máskor is, naponta többször. A fiúk már ágyban voltak, harsány nevetés tört ki, és tudtam, hogy ha nem hagyják abba, és nem alusznak el hamar, reggel mind fizetni fogunk érte.
Hogyan egyeztethető ez össze Isten szeretetével?
Balázs atya válasza:
Egyetlen bűn sincs, amiért Isten kárhozattal büntetne. Le kell számolni azzal a középkori elképzeléssel, hogy Isten kétfajta örökkévalóságot teremtett: a jóknak a mennyországot, ahol minden szép és jó, a rosszaknak pedig a poklot, ami egy nagy kínzókamra, s mi egy életen át retteghetünk amiatt, hogy vajon melyikbe is fogunk kerülni.
„Mert meg van írva: ’Amint élek én, így szól az Úr, bizony előttem fog meghajolni minden térd, és minden nyelv magasztalni fogja Istent.’ Tehát mindegyikünk maga fog önmagáról számot adni az Istennek.” Róm 14,11-12
Szürke, borús délelőtt volt, mikor szokásos mosás-mosogatás programomba belecsörrent a telefon. Nem volt idő rendbe szednem magam, egyszer csak ott ültem az igazgatóhelyettes irodájában melegítőben, szégyenkezve.
Homeopátia és orvosi etika
A minap a kezembe kerül a Magyar Orvosi Kamara hivatalos folyóirata, az Orvosok Lapja. Amikor átlapoztam az újságot, a 16. oldalon megakadt a szemem egy piros alapon fehér betűkkel nyomtatott “Tisztelt Olvasóink!” kezdetű íráson. A szerkesztői vagy vezércikkek általában nem az újság közepén, hanem az elején szoktak megjelenni, ezért sejtettem, hogy érdekes témáról lehet szó abban a pár sorban. Nem tévedtem.
„Az Isten útja tökéletes, az Úr beszéde színigaz. Pajzsa mindazoknak, akik hozzá menekülnek.” (Zsolt 18,31)
Első közös karácsonyunk előtt meg voltam győződve róla, hogy a férjem a világ legszerencsésebb férfija. Hisz feleségül vett engem, aki végre megismertetem az élet egyik legfontosabb gyönyörűségével: az igazi karácsonyfával.
Az én szememben semmi sem lehetett tökéletesebb, mint egy igazi karácsonyfa – szemben a műfenyőkkel, amik gyermekkora karácsonyait díszítették.
Miután feltettem a facebook oldalamra Csaba testvér meghívóját amelyben a békéért imára, kilencedre hív minden hívő és jó szándékú embert, szinte azonnal a fenti kérdést kaptam a levél fiókomba egy baráttól. Rögtön kértem a Szentlélek segítségét és imádkoztam. Tudtam, hogy erre a kérdésre nem lehet dogmatikai választ adni, hanem fentről való bölcsességre van szükség, amely életszerűen alkalmazható az adott helyzetre.
Kérdés tehát, hogy Európa polgárháborúba sodródik-e vagy sem, lesz-e keletről kiinduló harmadik világháború vagy sem? Az ankarai robbantás bármikor megtörténhet-e Brüsszelben, Berlinben, Rómában és bárhol vagy imával ez is elkerülhető?
I. BEVEZETÉS
Mi a karizmatikus megújulás lényege?
Mások is énekelnek gitáros énekeket, mások is összegyűlnek kisközösségekben, mások is imádkoznak együtt, mások is evangelizálnak (a maguk módján).
Az elmúlt években ez a világ karizmatikus vezetőit is foglalkoztatta ez: több konferencia és mély előtanulmányok után ezért publikálta az ICCRS teológiai bizottsága a „Baptism int he Holy Spirit” című kiadványt, ami világossá teszi: a Szentlélek-keresztség a karizmatikus megújulás központi kegyelme! (Szerzője két nagyszerű teológus, akiket személyesen is ismerek: Dr. Peter Hocken és Dr. Mary Healey.)
