(a teljes szöveg magyar fordítása)
A római katolikus Anyaszentegyház négy bíborosa – Walter Brandmüller, Raymond Burke, Carlo Caffarra és Joachim Meisner – nyilvánosságra hozta azt a levelet, melyet Ferenc pápának írt, hogy tisztázzon öt vitatott kérdést az Amoris Laetitia kezdetű apostoli buzdítás tanításával kapcsolatban.
„Ne törtessünk kihívóan s egymásra irigykedve hiú dicsőség után.” (Gal 5,26)
Elvárhatnátok tőlem, hogy gyorsabban tanulok.
Hát nem. Már megint ugyanott tartok. Most épp a próbafülkében. A kíméletlenül éles fényben. Rajtam az a bizonyos divatos szabású-stílusú ruhadarab, mely XY-on olyan jól áll. Rajtam kevésbé. Ezen a csípőn, ebben az életkorban, ilyen bőrszínnel.
„A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk.” (Gal 6,9)
Fásultnak éreztem magam. Tudtam, hogy meg kell újítanom elkötelezettségemet az adakozás iránt.
Hiába csodáltam mindig a nagylelkű embereket, és közéjük szerettem volna tartozni, a szívemben valamilyen ellenállást kezdtem érezni a jókedvű adakozó-léttel szemben életem minden területén, legyen szó az időmről, a képességeimről, anyagiakról.
A homeopátiás szerek csomagolásán mostantól csak tudományosan bizonyítható állítások szerepelhetnek. Vagy az a felirat, hogy ezek a készítmények hatástalanok.
Tematizálás. – Kedves Nővéreim és Fivéreim az Úr Jézus Krisztusban ! – Ha az ember csak önmagára támaszkodik, ( mert önteltsége okán nagyra tartja magát), mégis az ő kis szegény, Istentől elárvult „én”-je rövid úton kimerül az ötletből, az erőből, vigasztalásból, bölcsességből, vagyis tisztánlátásból, s így nem véletlen, hogy óvhatatlanul rátelepszik egy irdatlan csüggedés.
Hallottátok, hogy azt mondták: ‘Szemet szemért, és fogat fogért’. Én viszont azt mondom nektek: ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem aki megüt téged a jobb arcodon, fordítsd oda neki a másikat is. És aki el akarja perelni tőled az ingedet, engedd át neki a köpenyedet is; s ha valaki kényszerít téged egy mérföldnyire, menj el vele kettőre. Aki kér tőled, annak adj, és attól, aki kölcsön akar kérni tőled, el ne fordulj. (Mt 5:38-42)
Erről a pofozkodós evangéliumi részről kétféle érvelést is hallottam.
„Alázkodjatok meg Isten hatalmas keze alatt, hogy annak idején felmagasztaljon benneteket.” (1Pt 5,6)
Érezted már, hogy kezelhetetlenné vált egy kapcsolatod? Talán a kellős közepén vagy egy bonyolult, zűrös, megjósolhatatlan kimenetelű szituációnak?
Előfordul, hogy hiába küszködök, nem találom a megfelelő szavakat, amikkel mederbe terelhetek egy vitát. Jó az, ha beszélgetünk, ám néha csak mondjuk a magunkét, körbe-körbe járunk, és nincsenek termékeny szavaink, amik továbblendíthetnének. Ilyenkor azt érezzük, legszívesebben feladnánk. De mielőtt feladnám, megtanultam, hogy jobb, ha egy időre elhallgatok.
„Hiszen öröktől fogva nem hallottak és fülökbe sem jutott, szem nem látott más Istent te kívüled, a ki így cselekszik azzal, a ki Őt várja.” (És 64,3) (KG)
Nem ismerek olyan embert, aki szeret várni.
Műszakilag fejlett világunk arra tanít, hogy nem kell várakozni. Hogy mást ne mondjak, pillanatokkal az után, hogy megosztottad a szociális médián, már az egész világ láthatja a képeket, amiken a barátnőddel ebédelsz.
Az igaz elvek olyanok, mint az igaz tények, vagy mint a fizikai tárgyak: létező valóságok, melyekbe sokkal inkább beleütközik az ember, mintsem kitalálja őket. Az emberi életeket az igaz elvek vezérlik még akkor is, ha sokan saját pusztulásukra nem hisznek bennük. Akik tiszteletben tartják az igaz elveket rendszerint prosperálnak, akár földi, akár természetfeletti értelemben, mert a valóság szerint élnek. Akik tagadják az igaz elveket, azok olyanok, mint az őrültek, akik azt hiszik tudnak repülni, és kilépnek az ablakon.
„Amikor Jézus meglátta, odahívta és így szólt hozzá: „Asszony, megszabadultál betegségedtől.” Közben rátette a kezét. Az rögtön fölegyenesedett, és dicsőítette az Istent.” (Lk 13,12-13)
Hallotta a hangját, de nem látta. A környező tömeg eltakarta előle. Teste hajlott volt, nem tudott felegyenesedni, nyakát nyújtva próbálta megpillantani. És akkor Ő váratlanul magához hívta.
El tudom képzelni, mekkorát dobbant az asszony szíve, majd lassan megindult előre a zsinagógában. Vajon miért szemelte ki Jézus éppen őt? Nyomorékságával akar példálózni? Vagy nyilvánosságra hozza legmélyebb fájdalmát, legsötétebb titkait?
„Álljatok meg, és lássátok, hogy én vagyok az Isten.” (Zsolt 46,11a)
Megmondom úgy, ahogy van. A „megállni” ige – „nem mozdulni” értelemben – hiányzik a szótáramból. Nyugton maradni? Nyugton ülni? Nyugton feküdni? Kizárt. Egyik lábamról a másikra állok, hintázom a széken, kétpercenként megfordulok az ágyban, hogy kényelmesebb legyen.
Róma, 1956. november 2.
Nagy örömünkre szolgált az a tudat, hogy nemcsak az egész katolikus világ püspökei, hanem más egyházak lelkészei és hívei is lelkesen csatlakoztak felhívásunkhoz, melyet legutolsó „LUCTUOSISSIMI EVENTUS” kezdetű körlevelünkben tettünk közzé, hogy közös imádsággal ostromoljuk az eget és így imánk hathatós legyen.
Ezért most szívből jövő hálával akarunk köszönetet mondani Istennek, mert megindult a sok könyörgésen, különösen az ártatlan gyermekek imáin és úgy látszik végre megengedi, hogy felderengjen az igazságosságra alapozott béke új korszakának hajnala Lengyelország és Magyarország népei számára.
I.
Egy olyan világban ahol Észak-Amerika és Nyugat-Európa jómódú rétegei egy egészen kicsit sem hajlandóak mérsékelni eszelős és önpusztító fogyasztásukat azért, hogy segítsenek azokon a milliókon, akik a legelemibb javakhoz sem jutnak hozzá, az ember ne várja, hogy a szolidaritás népszerű lesz.
A búcsú pedig nem más, mint szolidaritás.
Pálhegyi Ferenc: Őrjárat az etika körül c. könyvéből
És láttam, hogy egy másik angyal repül az ég közepén: az örök evangélium volt nála, és hirdette azoknak, akik a földön laknak, minden népnek és törzsnek, minden nyelvnek és nemzetnek; és hatalmas hangon így szólt: “Féljétek az Istent, és adjatok neki dicsőséget, mert eljött ítéletének órája!”
(Jelenések 14, 6:7)
Nincs ítélet evangélium nélkül, és nincs evangélium ítélet nélkül.
