Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Élet Isten akarata szerint

„Isten akarata nemcsak a pontosan körvonalazott törvényekben mutatkozik meg, hanem bele van írva az ember elidegeníthetetlen kötelességeit tartalmazó életkörülményekbe is. Első helyen állnak az állapotbeli kötelességek: ezek mindenki számára meghatározzák az Isten akarata szerinti mindennapi magatartást. …

1 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

A Szeplőtelen Fogantatás dogmájának története

Noha a Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatásának tételét IX. Piusz pápa 1854. december 8-án mondotta ki tanítóhivatala péteri magasából kötelező erővel, a dogmának hosszabb előtörténete van, mintsem gondolnánk. A szenthagyományban ez a hittétel is bejárta a dogmafejlődés útját, eleinte feltűnés nélkül, az egyéni jámborság, lelkiélet vidékein; majd amikor fontosabb személyiségek, püspökök, teológusok töprengtek rajta, mind többen érdeklődtek a megtestesülés e távoli előkészítésének misztériuma iránt, de nem kevesen akadtak olyanok is, akik vitatták, tagadták a Szeplőtelen Fogantatást.

5 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Ő az első, az örök kezdeményező

A Pápai Ház szónokának 1. adventi prédikációja a Szentlélekről

December másodikán pénteken délelőtt kilenc órakor tartotta meg Raniero Cantalamessa kapucinus atya első ádventi beszédét az Apostoli Palota Redemptoris Mater kápolnájában, Ferenc pápa és a római kúria tagjai jelenlétében. A kúria bíborosai, püspökei és papjai mellett jelen voltak a szerzetesrendek legfőbb elöljárói és helyettesei is. A szónok e mostani sorozatában a Szentlélekről elmélkedik

5 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Ha lenne egy…

„Megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket.” (Jn 8,32)

Van egy kis forgatókönyv, amit sokan szeretünk eljátszani az agyunkban, ám ez amilyen rövid, olyan veszélyes is. Akár a legfőbb akadálya lehet Istennel való kapcsolatunk kiteljesedésének. Hazugságon alapul, és valahogy így hangzik: Boldog lennék, és úgy érezném, semmi sem hiányzik az életemből,
– ha csinosabb lennék.
– ha lenne férjem.
– ha a férjem gyöngédebb és romantikusabb lenne.
– ha gazdagabb volnék.
– ha jobb természetem lenne.
– ha lenne gyermekem.

4 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Dr. Gál Péter: Advent

Tudom, hogy nem az én ötletem egészen…Sokan, szépen, ügyesen megírták már a várakozás titkának novelláit, színdarabjait, filmjeit. De ha lenne időm, én is megírnám ezt, valami ilyesmit, ami a várakozásról szól, akkor is, ha emlékeztetne bárkit a már látott-olvasott dolgokra. Semmi másról, csak a nagy várakozásról

5 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Mikor a szégyen terhe nyom

„Futok utána, hogy magamhoz ragadjam, ahogy Krisztus is magához ragadott engem. … Elfelejtem, ami mögöttem van, és nekilendülök annak, ami előttem van.” (Fil 3,12b.13b)

Meleg, bolyhos köntösömben kimentem, és leültem a hátsó bejárat elé. A nyírfa levelei dideregtek a friss reggeli szellőben, a telet az avar alatt átvészelő százszorszépek kitárták arcocskájukat a napfény előtt.

És akkor megszólalt. A kakas.

3 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

A liturgia nem rólad vagy rólam szól

Ad orientem

„Szeretnék hangsúlyozni itt egy nagyon fontos tényt: Isten, nem pedig az ember áll a katolikus liturgia középpontjában. Mi eljöttünk, hogy imádjuk őt. A liturgia nem rólad vagy rólam szól, nem itt ünnepeljük a saját identitásunkat vagy eredményeinket, nem itt emeljük fel, vagy népszerűsítjük saját kultúránkat és a helyi vallási szokásokat. A liturgia elsősorban és mindenekelőtt Istenről és arról szól, amit Ő tett értünk.

1 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

A négy bíboros levele

(a teljes szöveg magyar fordítása)

A római katolikus Anyaszentegyház négy bíborosa – Walter Brandmüller, Raymond Burke, Carlo Caffarra és Joachim Meisner – nyilvánosságra hozta azt a levelet, melyet Ferenc pápának írt, hogy tisztázzon öt vitatott kérdést az Amoris Laetitia kezdetű apostoli buzdítás tanításával kapcsolatban.

4 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Kinek a gyermekeit nevelem?

„Ne törtessünk kihívóan s egymásra irigykedve hiú dicsőség után.” (Gal 5,26)

Elvárhatnátok tőlem, hogy gyorsabban tanulok.

Hát nem. Már megint ugyanott tartok. Most épp a próbafülkében. A kíméletlenül éles fényben. Rajtam az a bizonyos divatos szabású-stílusú ruhadarab, mely XY-on olyan jól áll. Rajtam kevésbé. Ezen a csípőn, ebben az életkorban, ilyen bőrszínnel.

3 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Belefáradtam a jócselekedetekbe

„A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk.” (Gal 6,9)

Fásultnak éreztem magam. Tudtam, hogy meg kell újítanom elkötelezettségemet az adakozás iránt.

Hiába csodáltam mindig a nagylelkű embereket, és közéjük szerettem volna tartozni, a szívemben valamilyen ellenállást kezdtem érezni a jókedvű adakozó-léttel szemben életem minden területén, legyen szó az időmről, a képességeimről, anyagiakról.

3 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Életige, 2016. október

Tematizálás. –  Kedves Nővéreim és Fivéreim az Úr Jézus Krisztusban ! – Ha az ember csak önmagára támaszkodik, ( mert önteltsége okán nagyra tartja magát), mégis az ő kis szegény, Istentől elárvult „én”-je rövid úton kimerül az ötletből, az erőből, vigasztalásból, bölcsességből, vagyis tisztánlátásból, s így nem véletlen, hogy óvhatatlanul rátelepszik egy irdatlan csüggedés.

5 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Fordítsd oda neki a másikat is

Hallottátok, hogy azt mondták: ‘Szemet szemért, és fogat fogért’. Én viszont azt mondom nektek: ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem aki megüt téged a jobb arcodon, fordítsd oda neki a másikat is. És aki el akarja perelni tőled az ingedet, engedd át neki a köpenyedet is; s ha valaki kényszerít téged egy mérföldnyire, menj el vele kettőre. Aki kér tőled, annak adj, és attól, aki kölcsön akar kérni tőled, el ne fordulj. (Mt 5:38-42)

Erről a pofozkodós evangéliumi részről kétféle érvelést is hallottam.

4 Minute