Már kevésbé rettegek
„Alaktalan testemet már látták szemeid; könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük.” (Zsolt 139,16)
Miután becsukódott az ajtó, nekidőltem, s hálás voltam, hogy sikerült visszatartanom a könnyeimet, amíg el nem indult. Hogy jött el ez az idő ilyen hamar?
Nemrég költöztettük be a kollégiumba legnagyobb gyermekünket, s be kell vallanom, ez az esemény állandó anyai rettegések forrása lett. Mintha csak tegnap lett volna, amikor ujjongtunk a csecsemőkori teljesítményeknek, vagy amikor még kettévágtam és kimagoztam neki a szőlőszemeket. Most meg elindul az önálló élet útján.