„»Te vagy El Roi (az Isten, aki lát engem)!« Azután hozzáfűzte: »Valóban itt láttam azt, aki lát engem?« „(Ter 16,13b)
Kaptam egy hosszú üzenetet, lassan elolvastam. Majd még egyszer. Olyasmivel vádolt meg, amit sohasem mondtam. A szociális médián megjelent bejegyzésemet magára értette, pedig egyáltalán nem róla szólt.
Döbbenten néztem az üzenetet.
Milyen kevesen gondolnak arra, hogy voltaképp mélységes hálával és meg nem szűnő köszönettel tartozunk Istenünknek – a pokolért! Hogy szólt róla, tudomásunkra hozta és valóságát fellebbentette előttünk!
Hiszen Isten megtehette volna, hogy földi életünkben elrejti előlünk és csak halálunk után sújt vele. Emberileg szólva így bosszúállóbb jellegű, hatásosabb, borzasztóbb és dermesztőbb lenne. Viszont azonban ez esetben elgondolhatatlanul több lélek is jutott volna a kárhozatba.
Míg így? Hány ezer és millió embert tart vissza a bűntől, ha nem is a szeretet, hát legalább a félelem és a számítás, hogy ne kerüljön a pokolba. Sőt talán még a szentek magasröptű életszentségében is volt része neki és szerepelt, mint mellékindítóok, ráadásos vagy erősítő hatás a pokol.
Először is, a lengyel [helyesen: karagandai. A szerk.] Jan Pawel Lenga nyugdíjas érsek azt mondta, hogy azok a püspökök, akik kézbe áldozásra kényszerítik az embereket, „a pokolba kerülnek”. ITT
Ahhoz, hogy egy ember a pokolra jusson, halálos bűnt kell elkövetnie. Ahhoz, hogy a bűn halálos bűn legyen, amiért valaki felelősséggel tartozik, a dolognak súlyosnak kell lennie, az embernek tudnia kell, hogy helytelen, aztán tovább menni, és megtenni, vagy azt tanácsolni, hogy meg kell tenni, másokat kényszeríteni, hogy tegyék, stb. KILENC módon lehet osztozni mások bűnösségében.
Minden, ami az Eucharisztiához és a szentáldozáshoz kapcsolódik, komoly dolog, tehát ugyanezen bűncselekmények súlyosak a tartalmuk miatt.
Bármily szörnyűek is a pokol szenvedései, ezek egyénenkint különbözők.
Miként a mennyben ,,az Atya házában sok lakóhely vagyon” (Jn. 14, 2.) az érdemek különfélesége szerint, úgy a kárhozottak szenvedései is különbözők vétkes állapotuk foka szerint.
„Szigorú ítélet vár – mondja a Szentírás – a hatalmon levőkre; a kicsiny ugyanis irgalmat talál, de kemény fenyítés vár a hatalmasokra.” (Bölcs. 6, 6-7.)
Ite missa est – ezzel végződik a latin nyelvű szentmise. „Menjetek, küldetéstek van!” A válasz: „Deo gratias!” „Hála Istennek!” Sajnos, a magyar misekönyvben a „Menjetek békességben!” záróformula szerepel, kár. A latin szöveg sokkal kifejezőbb.
A küldetés
Az ember küldetését Isten adja. Van az emberiségnek közös küldetése, van csoportküldetés és van személyes küldetés, ha úgy tetszik feladat, hivatás, karizma. Vegyük sorba mit kell ezek alatt értenünk.
1) Ébresztő!
Elgondolkodtató a plébános intelme:
„Kedves testvérek, ha már a gyónásról esett szó: nem akarok több olyan gyónást hallani, amiben nagyvonalúan átsiklunk az első, a harmadik és a hatodik parancsolattal kapcsolatos vétkeinken! A Szentlélek elleni bűn, vagyis a megismert igazság tagadása, egy olyan bűn, amellyel kapcsolatban Krisztus leszögezi, hogy a kárhozatra vezet (Mk 3,28-30).
Egy pillantás a hírek címoldalára azt a nagyon is valós benyomást kelti, hogy a világ lángokban áll. Ki tagadhatja, hogy hatalmas zűrzavarban vagyunk, és csak azért táncolunk ki az egyik válságból, hogy beléphessünk egy másikba?
Tartózkodtam attól, hogy kommentáljam a kibontakozó eseményeket, mert a világnak nincs szüksége most több véleményre vagy kommentárra. De további elmélkedés és megfigyelés után nem az előttünk álló összetett és sokrétű kulturális kérdésekről akarok beszélni, hanem inkább a lelki veszélyekről és kísértésekről, melyek a jelenlegi környezetben fenyegetnek bennünket.
„Ezért tehát mi is, akiket a tanúknak ekkora fellege vesz körül, tegyünk le minden terhet és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatosan fussuk meg az előttünk levő pályát. Emeljük tekintetünket Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki a rá váró öröm helyett – a gyalázattal nem törődve – elszenvedte a keresztet, és most Isten trónjának jobbján ül.” (Zsid 12,1-2)
Érezted már, hogy legszívesebben feladnád? Érezted lelki lábad fájdalmát, hajdan erős szíved gyengülését, a tűz hamvadását a kebledben? Én igen. És rájöttem, hogy sokan éreznek így körülöttem.
Ez a cikk 15 éve készült, de nem sokat vesztett aktualitásából. A szerk.
Rainero Cantalamessa kapucinus atya, volt teológiaprofesszor, a pápa prédikátora. Ez azt jelenti, hogy ő az, aki a pápának és munkatársainak lelki előadásokat tart az adventi és a nagyböjti időben. Világszerte ismert úgy is, mint a karizmatikus megújulás szóvivője. A nürnbergi „Jézus 2000” konferencián nagy figyelmet keltő beszédet tartott.
Ebben a bejegyzésben megpróbálom összehasonlítani a két gyógyító eljárást. Mindezt a teljesség igénye nélkül. Miről is van szó. Mindkét esetben a cél, hogy egy meglévő betegséget meggyógyítsunk, vagy legalábbis csökkentsük a szenvedés mértékét.
A reiki és a prána meg a hasonló más néven futó un. energiagyógyászati eljárások nagy népszerűségnek örvendenek. Honlapokon és újságokban iskolák és magánszemélyek is hirdetik, hogy rajtuk keresztül megszerezhető a megfelelő tudás, amivel minden önjelölt gyógyító nekivághat áldásos (?) tevékenységének. Sokakat a pénz motivál, mert természetesen szeretnének ebből megélni, mások pedig inkább humanista beállítódásuk miatt segítenének másokon. Mindenesetre a pránanadi és a reiki vírusszerűen terjed az emberek között. Egyre többen végeznek ilyen tanfolyamokon és természetesen többen nem állnak meg az első szintnél.
Sztárgenetikus békítené a tudományos és a vallásos világnézetet
Francis Collins vezető amerikai genetikus nagy vállalkozásba kezdett, melynek célja hídépítés a tudomány és a vallás között. Az „Isten ábécéje” című, nemrég magyarra fordított könyvében a szerző a hit szemüvegén keresztül vizsgálja a nagy eredetproblémákat, de közben bírálja a vallásos bigottságot is. Collins műve a hívő értelmiségi elit nézeteit testesíti meg, ezért állításainak kritikája nem egyetlen személlyel, hanem a hit legfelkészültebb intellektusaival való vita is egyben.
Akadtak felületes egyének, akik azt gondolták, ha pokolba kerülünk is, nem leszünk egyedül, egymást fogjuk vigasztalni és a társaságban majd csak könnyen telik az idő.
Hát hogyan is állunk a pokolbeli társasággal?
A társaság csak akkor kellemes, ha van benne összhang, ha tagjai tudnak egymáshoz alkalmazkodni és van bennük jóakarat, figyelmesség, tapintat, szívélyesség, szolgálatkészség, megértés és szeretet. Ha ez nincs, a társaság kellemetlen teher.
Valósítsd meg önmagad! Számomra talán ez a mondat cseng mostanában alegüresebben. Egyszerűen semmit nem jelent, mert már annyi mindent akar jelenteni. Engem legfőképpen az érdekel, hogy milyenek vagyunk, amikor önmagunk vagyunk.
Nézem a reklámokat, az életvezetési tanácsadók szlogenjeit, a trénerek könyveit és mindegyikben olyan emberekről beszélnek, akik tökéletesek. Okosak, sikeresek, vezető pozícióban vannak, minden a terveik és az elhatározásaik szerint alakul. Olyan emberek, akik attól lettek értékesek, hogy megvették a plazmatévét és fergeteges hangulatban nézik a barátaikkal a filmeket a tökéletes kanapéjukon ülve.