Olvasnivaló

Jézusért világítasz, bárhol legyél is

„Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. S ha világot gyújtanának, nem rejtik a véka alá, hanem a tartóra teszik, hogy mindenkinek világítson a házban. Ugyanígy a ti világosságotok is világítson az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsőítsék mennyei Atyátokat!” (Mt 5,14-16)

Az asztalomnál dolgoztam, a nappaliból behallatszott a Híradó. Amit hallottam, az újabb szörnyű tragédia, szöges ellentétben állt azzal, amivel épp foglalkoztam. Abba kellett hagynom az írást, és sóhajtva hátradőltem a széken. A keserűség hulláma csapott át rajtam.

„Uram – imádkoztam hangtalanul -, tehetnék valamit a világban uralkodó sötétség ellen? Úgy tűnik, mindent elborít.”

4 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Gyakran megelégszünk a felületes élettel

A mai evangéliumi részletben Jézus a mennyek országáról tanít és e titokzatos birodalomnak két vonását emeli ki.
Az ország egyik vonása az, hogy magasabb rendű, mint az ószövetségi üdvrend. Erre a különbségre az a megjegyzés utal, hogy az új országban még a legkisebb tanúságtevő is nagyobb, mint Keresztelő János. Mert az Ószövetség legnagyobb prófétája, a Messiás útját előkészítő Keresztelő János még ahhoz az üdvrendhez tartozott, amely jóllehet ébren tartotta a reményt, nem biztosította a bűn hatalmától való szabadulás és az örök élet lehetőségét. A Jézus erejében működő tanítvány ezzel szemben már hatékonyan tudja közvetíteni a Jézus nyújtotta bűnbocsánatot és az örök életet.
3 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Ha az evolúció igaz lenne

Azok közül, akik elfogadják az evolúció útján történt teremtést,, sokan – teljesen következetesen – nem tudnak többé mit kezdeni a Jézusról mint Szabadítóról szóló üzenettel, mivel az evangélium felbonthatatlanul összekapcsolódik a kezdetekkel kapcsolatos bibliai tanúságtételiel. Miként ad magyarázatot a múlt a jelenre?

12 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Az ő képére és hasonlatosságára formálódva

Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok – én megkönnyítlek titeket. Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, s megtaláljátok lelketek nyugalmát. Az én igám édes, és az én terhem könnyű.” (Mt 11,28-30)

Úgy tűnik, az emberek nagy többsége természetesnek veszi, hogy nap mint nap igába feszül, anélkül, hogy megvizsgálná, mi az az iga, az a teher, amely alatt görnyed. Talán bizonyos értelemben kényelmesebb is így tenni, és közben azzal megnyugtatni magunkat, hogy ha terheket cipelünk, akkor bizonyára nem vagyunk haszontalanok, mint azzal szembenézni, hogy az üdvösség szempontjából nem az számít, mennyit fáradozunk, hanem az, hogy kinek, minek adtuk oda a szívünket.

3 Minute
Néznivaló

Baba doboz

Babák százait hagyják magukra minden évben Dél-Koreában. Egy pásztor speciális baba dobozt készített számukra, hogy ide kerüljenek a magukra hagyott

1 Minute
Olvasnivaló

De te nem tudod, milyenek a rokonaim

„Amennyire rajtatok áll, éljetek mindenkivel békességben.” Róm 12,18

A mindegyre elém kerülő képek az ünnepek közeledtével el tudnak kedvetleníteni, ünnepi hangulatomat drukkos bánkódássá fagyasztják. Bámulatos otthon jelenik meg a képernyőn – tarkabarka díszek mindenütt, hívogató kandallófény, csodásan elrendezett bűvös dobozok a karácsonyfa körül, olyanok, mintha mindegyiket az áruházak hozzáértő munkatársai csomagolták volna.

Aztán körülnézek itthon.

4 Minute
Olvasnivaló

Mária adventje

Mária adventjéről van egy mosolygós-kedves mondat Szalézi Szent Ferenc levelezésében. Egyszer egy előkelő leány fordult hozzá a kérésével. Kolostorba akar lépni, de még túlságosan fiatal hozzá. Az évekig tartó várakozás azonban túlságosan is terhére volna, annyira vágyakozik a szerzetesélet után. Kéri hát a püspököt, eszközöljön ki számára korengedélyt, hogy azonnal teljesíthesse elhatározását.

2 Minute
Olvasnivaló

Oltár belül üresen

Az Isten megparancsolta, hogy az oltár, amelyen az áldozatot bemutatták, belül üres legyen. Ebből megtanulhatja a lélek, mennyire ki kell

1 Minute
Olvasnivaló

Mikor Istennel is türelmetlen vagyok

„Hiszen Isten maga ébreszti bennetek a szándékot, s hajtja végre a tettet tetszésének megfelelően.” (Fil 2,139)

Vigyázz – kész – rajt!

Mindig elsőként löktem el magam a földtől erre a vezényszóra. Nem volt startlécünk, a betonra rajzolt vonalról indultunk. Jó volt az nekünk.

Azért sem törődtem vele, hisz én voltam a leggyorsabb az osztályban hetedikben. Bármikor le tudtam hagyni a lányokat, de a fiúkat is. Kivéve 600 méteren.

4 Minute
Olvasnivaló

Óvjuk a támogató kapcsolatokat!

Egyik ügyfelem téli hónapjai nagyon keservesek, mert ebben a periódusban üzleti tevékenységük lelassul.

Nemrégiben átnéztük és kiértékeltük a téli időszak pénzügyi előrejelzéseit, mely során világossá vált: súlyos nehézségekbe ütközik a beszállítók időbeni kifizetése.

4 Minute
Olvasnivaló

Létezik Isten?

Néhány hollywoodi híresség tiszteletére ünnepélyes lakomát rendeztek, amelyen egy sikeres producer az egyik filmgyár igazgatójának módos özvegye mellett foglalt helyet. Társalgásuk során a férfi röviden kitért keresztény meggyőződésére.

Asztalszomszédja elcsodálkozott, és némi éllel kérdezte meg:

–  Valóban hisz abban, hogy létezik Isten?

1 Minute