A lelkiismeretvizsgálatról (1897)

A Schütz Antal által szerkesztett, Prohászka Ottokár összegyűjtött műveit tartalmazó sorozatban, (Szent István Társulat, Budapest, 1929.) az „Élet igéi – Az Úr ünnepei” című XVII. kötetben jelent meg.

Akárhány embert, asszonyt kérdeztem már, hogy hát mit kell tenni, hogyan kell előkészülni, mikor az ember gyónni megy ; azt felelték, hogy imádkozni kell, hogy az ember ne vétkezzék, vagy azt, hogy bocsánatot kell kérni a jó Istentől; de alig volt köztük, ki rámondta volna : meg kell vizsgálnom lelkiismeretemet. Pedig ez az első teendője az embernek, a bűnbánónak, aki komolyan keresi az Isten kegyelmét.

Szíve vágya neki a jó gyónás, de jól gyónni nem lehet lelkiismeret-vizsgálat nélkül; be akarja vallani az Isten helyettesének bűneit; de mit vall be, ha nem szállt előbb szívébe? Mint fogja kitárni a gyónásban szívét, ha ez a szív előtte is egy ismeretlen mélység? Mint fogja ráolvasni önmagára az ítéletet, ha élete önmaga előtt is egy lepecsételt könyv, a gondatlanságnak, könnyelműségnek, tudatlanságnak, önámításnak pecsétjével lezárt titok? Föl kell szakítani e pecsétet; ki kell nyitni ezt a könyvet; rá kell olvasni bűneinkre az ítéletet; ki kell tárni a gyónásban szívünket; be kell hatolni az elmúlt évek mélységébe; más szóval: meg kell vizsgálnunk jól lelkiismeretünket, hogy mit vétkeztünk, hányszor estünk, buktunk, mi rosszat tettünk, mi mindent mulasztottunk. Csak az ilyen fölszántott, megforgatott földbe esik termékenyen az Isten kegyelme, — a bánat harmata; csak az ilyen léleknek lesz a gyónásból igazi haszna.

Az a kérdés már most, k. h., hogy miért s mikép kell ezt a lelkiismeret-vizsgálatot eszközölni?

1. Mindenekelőtt el kell vonulni valahová, ahol csendben, nyugalomban lehetünk, vagy otthon, vagy a templomban, s önmagunkba térve, kell gondolkoznunk.

Gondolkozni kell, k. h., ebből nem engedhetünk; az Isten sem engedheti el ezt a kelléket, miután rábízta az emberre az önvádat. S azért nem engedheti el, mert az az ember, aki nem gondolkozik, aki cselekedetein szemlét nem tart, annak nagyon sok bűn és mulasztás nem jön az eszébe, s így azután teljesen és jól nem gyónhatik. E részben a bűnök közt nagy a különbség. A sebzett vad csörtet az erdőn, keres forrást s addig meg nem pihen, míg nem talál, mert égeti a sebe, azt nem felejtheti. A szívnek sebei a bűnök; vannak olyanok, melyeket nem lehet elfelejteni, melyek égetnek, mint a tűz, s bárhol járnak-kelnek az ilyen sebzett szívek, mindenütt magukkal hordozzák s el nem felejthetik bűnöket; fölriadnak álmukban, kísérteteket látnak magányukban; az ilyen bűnösök lelkiismerete ébren van; sem ámítás, sem feledés nem képes azt álomba ringatni. Ilyen volt a bujdosó Káin lelkiismerete, aki mindenütt az Isten szemét látta, bárhová bújt, bármint takarta virrasztástól kipirult szemeit.

Ilyen a gyilkosnak lelkiismerete, aki vért lát elhintve az országúton, a fűzfabokron, a szobapadlón; ilyen a gyermeksikkasztó anyának lelkiismerete, aki mindenütt elemésztett gyermekének nyöszörgését hallja. Az effajta ember mint a sebzett vad ; sebe égeti; lelkiismerete riasztja ; nem kell azt már keltegetni; ébren van.

De vannak bűnök, melyek nem izgatják föl így a lelket; kivált oly emberekben, kik reggeltől estig egy tarka világban járnak, tesznek-vesznek ; felejtenek s nem sokat törődnek szívük bajaival. Vannak bűnök, melyekkel szemben eldurvul a szív ; vannak, melyek kérget növesztenek a lelkiismeretre, mint ahogy kérget növeszt munkásember tenyerére a kapa, az ekeszarva, s káromkodásnak, parázna beszédnek s gondolatnak, misemulasztásnak s megszólásnak biz alig néznek oda. Hát ezekkel a bűnökkel mi lesz? Nincsenek tán följegyezve az Isten könyvében? Nem tudtuk-e, mikor elkövettük? Nem találnók-e meg azokat most is emlékezetünkben, ha megvizsgálnók azt a letakart emlékezetet?

Benne vannak, k. h., csak föl kell tárni a lelkiismeret titkait, föl kell nyitni emlékezetünk könyvét s kiolvasni belőle azokat a fekete betűket, melyekkel bűneinket belejegyeztük. Azt pedig akkor tesszük meg, ha mult életünkről gondolkozunk.

Ha elvonulsz valahová s magadba térsz, föltámadnak, kicikáznak emlékezetedből bűneid, mint lángok a tűzből. Az a konyha, szoba, szérű, az az istálló, padlás, műhely, az az országút és dűlő, az a föld és szőlő eszedbe juttatja, hogy ott jártadban mit tettél, mily gondolat és indulat kavarta föl lelkedet. Az a templom és harangszó eszedbe hozza, hogy a misét elmulasztottad s talán a gyónást is ; az az udvar s a szoba fölhányja szótlanul is neked, hogy hitvestársaddal hogyan bántál; ha marhád, mint a Bálám szamara, szólni tudna, elsorolná istentelen káromkodásaidat ; ha azok a rejtett helyek, az az éj, a néma éj szólni tudna, föltárná szégyenedet; ha bűnös lépteidnek nyomai meglátszanának, úgy tűnne föl, hogy amerre csak jártál, lelkednek szennyét hagytad mindenfelé; olyan volnál, mint a csiga, mely pázsiton, virágon csúnya nyálával jelzi útját.

Az elmélkedés elolvasható itt.

Létrehozva 2015. március 6.